60 milliárdos pluszadó jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövő évi választások utánra halasztják a PET- és egyéb italospalackokra kirótt 30 forintos betétdíjat. Az így kieső mintegy 60 milliárd forintos bevételt a termékdíjak emeléséből és a termékdíj-köteles termékek körének bővítéséből kompenzálnák – írja az Index.


A Vidékfejlesztési Minisztérium előterjesztése szerint minden megvásárolt italospalack után 30 forintos betétdíjat kellene fizetni, amit később visszakaphatnának a vásárlók, ha sértetlenül visszaviszik a boltba a palackokat. Az eredeti tervek szerint a törvény 2014. január 1-jén lépett volna életbe, de a fogyasztók csak egy évvel később használhatták volna a rendszert, mivel további egy évet szántak a szükséges infrastruktúra kiépítésére.

A betétdíj-törvény bevezetését most elhalasztották és másfél éves előkészítő időszak után várhatóan egy éves csúszással, 2015. január 1-jén léphet életbe az új törvény – mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár.

 

 

A csúszás miatt kieső bevételeket a korábbi termékdíjak növelésével és a termékdíj-köteles termékek körének bővítésével tervezik kompenzálni. A lap szerint a szakminisztérium célja, hogy a termékdíjból befolyó költségvetési bevétel 60 milliárd forintról 120 milliárd forintra nőjön, ezért termékdíjat kellene fizetni különböző gumitermékekre, de például az étolajra is.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.