Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, a megtett úttal arányos díjról szóló törvényt pénteken terjesztette az Országgyűlés elé a nemzeti fejlesztési miniszter, a javaslat a parlament honlapján jelent meg.
A legfontosabb adat – a fizetendő díj – hiányzik a javaslatból, azt majd – a törvény felhatalmazása alapján – rendelet állapítja meg. A rendelet tartalmazza majd a díjkategóriákat is.
A javaslat a díjról annyit mond, hogy tartalmaznia kell az úthálózat építési-, üzemeltetési-, fenntartási- és bővítési költségeit is. Emellett figyelembe kell venni a környezetszennyezést – levegő- és zajszennyezést – is, így a tisztább motorú járművek olcsóbban használhatják az utakat.
Ezen túl más differenciáló tényezőt is meghatároz a javaslat. Így például függhet a díj a napszaktól, például a csúcsidő drágább lehet, de nem tarthat 5 óránál tovább. Az elmaradott területeken pedig olcsóbban haladhatnak a járművek. Az emelt díj nem haladhatja meg az átlagos díj 175 százalékát. Az útdíj megállapítása és beszedése nem állíthatja meg a járműfolyamat a javaslat szerint.
A tervezet felsorolja azokat a járműveket, amelyeknek nem kell díjat fizetniük, e körbe tartoznak a fegyveres szervezetek a katasztrófavédők és az útfenntartók járművei is.
Egy másik felsorolás pedig az útdíj felhasználását tartalmazza. Első helyen áll az útdíjrendszer működtetője, majd az üzemeltetési- és fenntartási költségek következnek. Az útdíjtörvény tervezett hatálybalépési időpontja: július 1.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!