8 szabály, amit a fióktelepről tudnia kell


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várhatóan növekedni fog a külföldi vállalkozások által Magyarországon alapított fióktelepek száma, hiszen gyakorlatilag ugyanolyan feltételekkel működtethető, mint egy kft., azonban nem szükséges az elindításához a 3 millió forintos alaptőke. Összeállításunkból megtudhatja, mik azok a legfontosabb szabályok, amit egy fióktelep alapításánál és működtetésénél nem érdemes figyelmen kívül hagyni.


1. Mit jelent a fióktelep és mi a lényege?

A fióktelep fogalmát az 1997. évi CXXXII. törvény a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről 2.§-ban találhatjuk meg, mely szerint:

Fióktelep: a külföldi vállalkozás jogi személyiséggel nem rendelkező, gazdálkodási önállósággal felruházott olyan szervezeti egysége, amelyet önálló cégformaként a belföldi cégnyilvántartásban a külföldi vállalkozás fióktelepeként bejegyeztek.

A külföldi vállalkozás által létrehozott fióktelep a magyar jogban önálló cégformának minősül. A fióktelep jogképes, cégneve alatt a külföldi vállalkozás javára jogokat szerezhet és a külföldi vállalkozás terhére kötelezettségeket vállalhat, így különösen vagyont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. Mindemellett a fióktelep az őt létrehozó külföldi vállalkozás szervezeti egysége marad, annak irányítása és tulajdonosi ellenőrzése alatt működik, a rendelkezésére bocsátott vagyon pedig az anyavállalat vagyonának a része marad; az elkülönültség tehát csak viszonylagos.

2. Hogyan lehet létrehozni fióktelepet?

A fióktelep a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre, a vállalkozási tevékenységet a cégbejegyzést követően kezdheti meg. Fióktelep esetén a külföldi vállalkozás nevét a cégnévben meg kell jelölni. A cégeljárás szempontjából székhelynek minősül a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe. Cég székhelye, telephelye és fióktelepe olyan ingatlan lehet, amely a cég tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára a cég jogosult.

A külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél jegyzett tőkeként kell kimutatni a működéshez, a tartozások kiegyenlítéséhez szükséges, a külföldi székhelyű vállalkozás által biztosított – tartósan és ilyen címen a fióktelep szabad rendelkezésére bocsátott – vagyont.

3. Ki láthatja el a fióktelep képviseletét?

A fióktelep képviseletét – ideértve a cégjegyzést is – a fióktelepnél

a) munkaviszonyban foglalkoztatott, illetve oda kirendelt, vagy

b) tartós megbízási jogviszonyban álló, belföldi lakóhellyel rendelkező

személyek láthatják el.

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>

Nem lehet a fióktelep képviselője az a magánszemély, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt az abban megjelölt tevékenységet folytató fióktelep képviseletére nem jogosult.

A fióktelep képviseletére jogosult személyek, továbbá azoknak a Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozói saját nevükben csak akkor köthetnek a fióktelep tevékenységi körébe tartozó ügyleteket, ha azt a fióktelep létesítéséről szóló okirat vagy a külföldi székhelyű vállalkozás írásbeli határozattal engedélyezi. A külföldi székhelyű vállalkozás írásbeli engedélye szükséges ahhoz is, hogy a fióktelep képviseletére jogosult személy a fiókteleppel azonos tevékenységet folytató más gazdálkodó szervezetben részesedést szerezzen, ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő részvényszerzést.

4. Hogyan működtethető a fióktelep?

A külföldi vállalkozás a fióktelepének létesítése és működtetése során a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezetekkel azonos elbánásban részesül. Fontos, hogy a fióktelep nem folytathat a külföldi vállalkozás nevében képviseleti tevékenységet. A külföldi vállalkozás folyamatosan köteles biztosítani a fióktelep működéséhez, a tartozások kiegyenlítéséhez szükséges vagyont. A külföldi székhelyű vállalkozás és a fióktelep egyetemlegesen és korlátlanul felel a fióktelep tevékenysége során keletkezett tartozásokért. Ezek az előírások a befektetők és a gazdasági partnerek számára is vonzóbbá tehetnek egy fióktelepet, mint egy külföldi vállalkozás által alapított Kft-t, leányvállalatot.

A külföldi vállalkozás a fióktelep cégneve alatt szerzett vagyonról, jogokról, illetve vállalt kötelezettségekről saját cégneve alatt csak a fióktelep megszűnésekor, illetve az e törvényben meghatározott fizetésképtelenségi eljárások során, valamint a fióktelep cégneve alatt szerzett vagyonnal, jogokkal, kötelezettségekkel összefüggésben külföldön indított eljárások során rendelkezhet.

5. Milyen számviteli szabályok vonatkoznak a fióktelepre?

A fióktelepre általánosságban a gazdálkodókra vonatkozó számviteli előírások érvényesek, a könyvvezetésére, beszámoló készítésére, a beszámoló nyilvánosságra hozatalára és közzétételére vonatkozó előírásokat, valamint az ezekkel összefüggő sajátos szabályokat és mentességeket a számviteli törvény, illetve az annak felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet tartalmazza. Ha a külföldi vállalkozás több fiókteleppel is rendelkezik Magyarországon, akkor mindegyik külön beszámoló benyújtására köteles.

Azon külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, amely vállalkozás székhelye az Európai Unió valamely tagállamában található (vagy az adott állam jogszabályai által előírt éves beszámoló készítési, könyvvizsgálati, letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségek összhangban vannak az Európai Unió vonatkozó előírásaival), mentesül a Sztv. 153. § (5) bekezdésében előírt letétbe helyezési, a 154. §-ban előírt közzétételi, valamint a 155. §-ban előírt könyvvizsgálati kötelezettség alól.

A fenti kötelezettségek teljesítése alól mentesülő fióktelepet kizárólag a külföldi székhelyű vállalkozás által a székhely szerinti állam jogszabályai alapján összeállított éves beszámoló, illetve összevont (konszolidált) éves beszámoló tekintetében terheli közzétételi és letétbe helyezési kötelezettség (magyar nyelven).

A közzétételi, letétbe helyezési és könyvvizsgálati kötelezettség alól mentesülő fióktelep köteles a fióktelep működéséről készített éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló és adózási célú kimutatások megtekintését, valamint azokról másolat készítését a fióktelep székhelyén az érintett felek részére lehetővé tenni.

6. Hogyan foglalkoztathat munkavállalót a fióktelep?

A fióktelepnél foglalkoztatottak a külföldi vállalkozással állnak jogviszonyban, a munkáltatói jogokat a külföldi vállalkozás a fióktelepén keresztül gyakorolja.

7. Hogyan adózik a fióktelep?

A fióktelep a gazdasági ügyleteinél köteles betartani a hazai adózási előírásokat minden adónemre vonatkozóan. A fióktelepekre vonatkozó speciális előírásokat mindig az adott jogszabály tartalmazza, ezért érdemes azokat alaposan áttekinteni. A számviteli bizonylatokat is a magyar előírások szerint kell kiállítania és a számviteli és adózási nyilvántartásait is úgy kell vezetnie, mint a hazai vállalkozásoknak.

A külföldi vállalkozó a társasági adó alapját belföldi fióktelepére fióktelepenként külön-külön állapítja meg. Az árbevétel, a bevétel, a költség és a ráfordítás elszámolásánál úgy kell eljárni, mintha a telephely a külföldi vállalkozótól független vállalkozás lenne. Ezért fontos figyelemmel lenni az alapító (anya) vállalkozás és a fióktelep közötti ügyleteknél a transzferár szabályok betartására és azok megfelelő dokumentálására is.

8. Hogyan lehet megszüntetni a fióktelepet?

A fióktelep a cégnyilvántartásból való törléssel szűnik meg, a törlése iránti kérelmet a külföldi székhelyű vállalkozás erre vonatkozó döntése meghozatalától számított hatvan napon belül kell benyújtani a cégbírósághoz.

 

Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő, Tax Revolutions Kft. www.taxrevolutions.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.