A BKIK javaslatot dolgoz ki az kata alól kikerülőkre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javaslatokat dolgoz ki az új kata egyes részszabályainak észszerűsítésére és a kata-törvény hatálya alól kikerülő vállalkozások helyzetének rendezésére.

A közlemény szerint szakmai javaslataik a kamara 5000 fős katás vállalkozói kutatásán alapulnak, és elsődleges céljuk az egyszerűsítés, a társadalombiztosítási kockázatok csökkentése.

Három területben gondolkodnak

A felmérés tapasztalatai alapján a BKIK úgy értékeli, hogy bár a vállalkozók jelentős hányada szerint az egyszerűsített adózás kérdését rendezni kell, azt a kata-törvény jelenleg elfogadott formájával nem sikerült széles rétegek számára megnyugtatóan megtenni.

A közlemény szerint a BKIK elnöksége úgy határozott, hogy három nagy problémakör mentén – a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások, a többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozások és a mellékállásban vállalkozók helyzetére – dolgozzák ki a konkrét javaslatokat.

Példaként említik, hogy többségében a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások esetében az Európai Unió illetékeseinél kezdeményezni szükséges az áfa alanyi mentesség határának 18 millió forintra emelését. Az új katában maradó vállalkozások számára az árbevétel egy meghatározott részéig lehetővé tennék üzleti ügyfelek kiszolgálását is, illetve bevezetnének egy választható havi 100 ezer forintos kata adómértéket is, amely a minimálbérnek megfelelő TB jogosultságot hozna létre.

Információs csomagok is várhatóak

A többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozásoknak a katánál magasabb havi összegű egyszerűsített adóforma bevezetését, egy egyszerűsített adóformát javasolnának, de az EKHO számukra alkalmazható részbeni átalakítását is elképzelhetőnek tartják – írják a közleményben.

A BKIK szerint a mellékállásban vállalkozók számára az átalányadó jó megoldás, viszont érdemes megfontolni ezen adónem esetében az adminisztráció egyszerűsítését.

A végső javaslataikat széleskörű kamarai egyeztetést követően teszik majd meg. A javaslatok mellett információs csomagokkal, valamint egy augusztusi, az adónem váltási lehetőségek felvázolására és megtárgyalására szervezett konferenciával is segítik a katából kikerülő vállalkozásokat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).