A jó borhoz kell a szentek segítsége is

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szőlőtermelés és a jó bor készítése sok mindentől függ, a legkiszámíthatatlanabb ezek közül az időjárás, de a kártevők pusztítása vagy a borkészítő hozzáértése is fontos tényezők. Amire a termelőknek nem volt ráhatásuk, azokhoz az istenek, a keresztények a szentek segítségét kérték.

Ürítsük az utolsó poharunkat Szent János tiszteletére!

Néhány évvel ezelőtt részletesen szóltunk a bortermelőket terhelő középkori adózásról. Már akkor is említettük egyes szentek (Szent György, Szent Mihály) ünnepnapjának jelentőségét a szőlőtermelésben és a borkészítésben. Most részletesebben ismertetjük a legfontosabb szentek szőlőhöz, borhoz kapcsolódó történeteit.

Az emberiség már a legrégibb időkben az égiek segítségét kérte a jó termésért és a jó bor készítéséhez. Már a sumér Gilgames eposz is utal a borra, a borkészítés tudója egy Siduri nevű nő volt a költeményben, Egyiptomban a legfőbb istent, Oziriszt tisztelték a szőlő és a bor isteni támogatójaként, a görögöknél Dionüszosz, a rómaiaknál Bacchus volt felelős a jó szőlőtermésért, a bor minőségéért, de ők voltak az istenei a bor méltó elfogyasztásának is.

A kereszténység elterjedésével a szentek vették át az „isteni” szerepkört. Egyes szenteknek maguknak is volt közük a szőlőhöz, borhoz, másoknak csak annyi, hogy az adott szent napja a szőlő termesztésének, a bor készítésének és fogyasztásának valamely meghatározott időszakához kapcsolódott.

A szőlészek, borászok legfontosabb védőszentjei – naptárrendben – Szent Vince, Szent György, Szent Orbán, Szent Donát és Szent Márton, de más szenteket is illik megemlíteni, így Illést, Jakabot, Annát, Lőrincet, Mihályt (a „Borszűrő”), Orsolyát, Terézt, Simont és János evangélistát (az utolsó pohár Szent János áldása) is.

A szőlő- és borszentek nevét számos földrajzi hely, település, pincészet és borrend felvette, illetve viseli.

Noé, az első szőlőművelő

Noé, miután véget ért az özönvíz, szőlőt ültetett, a terméséből bort készített. A bortól pedig megrészegedett, és olyat tett, amitől józanon tartózkodott volna. Ezt így írja le Mózes első könyve:

Ter 9,20-29 Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét. Amikor Noé fölébredt részegségéből és megtudta, mit tett vele legkisebb fia, így szólt: „Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között.” Azután ezt mondta: „Áldott legyen az Úr, Szem Istene és Kánaán legyen a szolgája. Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája.” Noé a vízözön után még 350 évig élt. Noé egész életkora 950 esztendőt tett ki, akkor halt meg.

A Biblia szerint tehát Noé nemcsak az első szőlőtermelő volt, hanem az első bortól megrészegült ember is.

Noé részegsége (mozaikkép, Monreale, Szicília)

A néphagyományok ezt a történetet továbbszőtték, kialakultak a szőlő ültetésének mondái: ezek szerint Noé vesszővel mérte az apadó víz mélységét, a leszúrt vesszőkből fakadt ki a szőlő.

A népi mesékben állatok csontjai, vére is szerepel, méghozzá a kutyáé, a macskáé, az oroszláné és a disznóé. Ezeknek az állatoknak a természete elevenedik meg a megittasult embereknél a részegség különböző fokozataiban. Ezt nem nehéz elképzelni!

Szent Vince (január 22.)

„Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince.” Az enyhe időjáráshoz kapcsolódó, jó termést ígérő rigmus jól ismert hazánkban is, első említése 1498-ra nyúlik vissza.

Vincéről (neve a Vincentinus, Győzedelmes szóból ered) kevés ismeret maradt fenn. Az ibériai Huescában született valamikor a III. század második felében, valószínűleg nemesi családban. Zaragoza püspöke, Valér tanította, később diakónussá szentelték. A Diocletianus császár által 303-ban elrendelt utolsó nagy keresztényüldözés során Valért és Vincét is elfogták, Valenciában kínzásoknak vetették alá őket, ezekbe előbb Valér, később – 304. január 22-én – Vince is belehalt, később mindkettőjüket szentté avatták. Szent Vince csontereklyéit Valenciában őrzik, megkülönböztető jelzőül Zaragozai Szent Vinceként szokás őt említeni. Tisztelete elevenen él Európa több országában, így Magyarországon is.

Szent Vincét a szőlészettel, borászattal már a neve is összekapcsolja, mert hasonló hangzású, mint a latin „vinum” (bor) szó, de a vincellér szóban is rátalálunk nevére. Francia neve – Vin-Cent – százszoros bort jelent.

A fent említetten kívül több hagyomány is kapcsolódik a szenthez, a legismertebb szerint Vince napján szőlővesszőt – Vince-vesszőt – vágtak, vízbe tették, és a hajtásokból próbáltak következtetni a várható termés mennyiségére, minőségére.

Szent Vincét védőszentként tisztelik a vincellérek és a borkereskedők, sőt még a francia takácsok is.

Szent Vince

Szent György (április 23., illetve 24.)

Előkelő családból származott, a mai Törökország területén lévő Kappadókiában született 271 körül. Beállt a római hadseregbe, jó katonaként magas tisztséget ért el. A 303-as keresztényüldözések idején lemondott hivataláról, és a császár ellen fordult. Elfogták, megkínozták, hitének megtagadására akarták kényszeríteni – sikertelenül, végül 303. április 23-án kivégezték. Szentté avatását követően a „Sárkányölő” előnevet kapta, az egyik legismertebb szent, több keresztény egyház is ekként tiszteli, sőt a mohamedán kultúrkörben is kialakult a tisztelete. Lovagrend is viseli nevét, több szakma, tevékenység – lovagok, fegyverkovácsok, cserkészek, rendőrök stb. – védőszentjeként tisztelik.

Szent Györgynek nincs érdemi kapcsolata a szőlővel, borral, viszont ünnepnapjához több hagyomány, kulturális szokás kapcsolódik. Szent György napja volt a középkorban a gazdasági év kezdete, ekkor hajtották ki az állatokat a legelőre, a falvakban körmenetet rendeztek, a pap megáldotta a szőlőket és a vetést. A szőlősgazdák Szent Györgyhöz imádkoztak, hogy a jég elkerülje a szőlőhegyet.

Talán a legismertebb hazai szokás a Kőszegen máig gyakorolt úgynevezett szőlőjövések ünnepe. Kőszegen ez a nap volt a városi tisztségviselők és a hegymesterek választásának a napja is. A tisztségről lemondó hegymesterek a szőlőhegyről levágott hajtásokat hoztak, amelyet egy díszes borítójú könyvben lerajzoltak. A szőlőjövések könyvét 1740 óta vezetik, a György-napi hajtásokon kívül lerajzolták a Lőrinc-napi fürtöket is, és a szüretről is feljegyzéseket rögzítettek. A könyvet jelenleg is vezetik, a rajzok mellett egyéb adatokat (időjárás, borárak stb.) is feltüntetnek a könyvben.

Szent Orbán (május 25.)

Orbán (Urbanus) 175-ben született, 222-től I. Orbán néven ő volt a 17. pápa, pontifikátusa haláláig, 230. május 23-áig tartott, valószínűleg vértanúhalált halt. A középkori hagyomány szerint ő rendelte el, hogy a mise áldozati kelyhét és tányérkáját (paténáját) aranyból vagy ezüstből készítsék, ezért kehellyel, vagy szőlőfürttel szokták Orbánt ábrázolni.

I. Orbán pápa földi maradványai több mint hat évszázadon át Rómában nyugodtak. A Szent Orbán-ereklyét 849-től 1771-ig az elzászi szőlővidéken található Erstein városka kolostorának templomában őrizték. Ekkor terjedt el Orbán tisztelete az egész nyugati világban. Az ereklyét 1771-ben XIV. Kelemen pápa ajándékozta gróf Andrássy Istvánnak (az ajándékozásról névre szóló hiteles okirat is készült), abból a célból, hogy az ereklye megvédje a szőlőt a tavaszi fagyoktól. Az ereklyét 1771-től a Tokaj-hegyaljai borvidéken lévő Monokon őrzik, ünnepnapján körmenetben elviszik a környező településekre is.

Szent Orbánt a szőlő, a szőlőművelők, a kádárok és a kocsmárosok védőszentjeként is tisztelik.

Szent Orbán pápa

A fagyosszentek sorában Pongrác, Szervác és Bonifác napját (május 12., 13., 14.) követően Orbán az utolsó. Nyugat-Európában és Magyarországon is hasonló rítusok alakultak ki Szent Orbán napjához kapcsolódóan. Ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor szobrát, képét megkoszorúzták, szőlőhajtásokkal díszítették, borral vendégelték (locsolták) meg a gazdák. Ha viszont Orbán hideget, fagyot hozott, akkor képmásait szidalmazták, megvesszőzték, sárba dobták, sőt levizelték, megcsonkították.

Magyarországon jelenleg a Tokaj-hegyalján tartott körmenet és a hajósi Orbán-ünnep a legjelentősebb megemlékezések.

Szent Donát (augusztus 7.)

Donát a kisázsiai Nicomediában született, valamikor 320 környékén. Később szüleivel Rómába költözött, ahol lektorrá (felolvasóvá) szentelték. Keresztény vallásuk miatt szüleit és egyházi nevelőjét is megölték, Donát a közép-itáliai Arezzo városába menekült, ahol diakónussá, majd pappá szentelték, később megválasztották Arezzo püspökévé. Donát eredményesen folytatta hittérítői tevékenységét, ami kiváltotta a más hitet vallók gyűlöletét, különösen mikor dulakodás közben kiejtett kezéből egy üvegkelyhet, melynek darabjai imájának hatására összeforrtak. Ezt követően négy hét múlva elfogták, és 361. augusztus 8-án vértanúhalált halt.

Ereklyéit 1652-ben Németországba, a Rajna vidéki Münstereifel városába vitték, ám útközben a kísérő papot villámcsapás érte, de ő sértetlen maradt. Szent Donát újból csodát tett.

Donát így lett a villámcsapás és a jégeső elleni védőszent, de a szőlősgazdák és a szőlőskertek védőszentjeként is tiszteljük. A templomok harangjait sokszor neki szentelték, abban a hitben, hogy a harangzúgás visszaveri a mennydörgést, a harang érce felfogja a mennykőcsapást. Szent Donátot 1724-ben Buda védőszentjévé is megválasztották.

Szent Márton (november 11.)

Márton Savariában (ma Szombathely) született 316-ban vagy 317-ben. Apja római katona volt, így került gyermekként Itáliába, ahol 12 évesen úgy döntött felveszi a kereszténységet, 15 évesen belépett a hadseregbe, kiképzése után 19 évesen légionárius lett. Megkeresztelésére 22 évesen került sor. A Római Birodalom több tartományában is megfordult, 371-ben – miután a libák gágogásukkal elárulták – Tours püspökévé szentelték. Eredményesen folytatott hittérítő tevékenységet, hivatását haláláig gyakorolta, 397. november 8-án hunyt el.

Szent Márton (Szent Magdaléna templom, Dreikirchen)

Ismertek jótékony cselekedetei, több csoda, gyógyulás is fűződik nevéhez. Szent Márton Franciaországnak és Magyarországnak is védőszentje.

A szőlővel, borral életében nem volt kapcsolata, de halálát követően több szőlővel, borral kapcsolatos csodatétele vált ismertté. Ünnepnapja a must kiforrásával, az újbor kóstolásával esik egybe, illetve a ludakkal való „kalandja” méltó lakomát is biztosít a bor fogyasztásához.

Szent Mártont a bor gyarapítójaként és adományozójaként is tiszteljük, „Borfújtó” előneve arra utal, hogy ünnepnapján már be lehet ütni a hordóba a dugót. Sajátos időjárási megfigyelés, hogy ha ünnepnapján még zöld a szőlő levele, akkor enyhe télre számíthatunk.

A 2016-os évet Szent Márton-emlékévnek nyilvánította a magyar kormány, születésének 1700 éves évfordulója alkalmából.

Szent János áldása (december 27.)

Az év utolsó jelentősebb borünnepe Szent János evangélistához kötődik. Rendezvények végén gyakran hallhatjuk, hogy „igyuk meg a Szent János áldást”, vagy „ürítsük az utolsó poharunkat Szent János tiszteletére”, s gyakorta elhangzik a „Szent János pohara” mondás is.

János apostol Jézus legifjabb tanítványa volt, a keresztény hagyomány szerint az egyetlen apostol, aki egyrészt fiatalabb volt Jézusnál, és nem vértanúként, hanem természetes halállal halt meg. Jánost is meg akarták mérgezni, de áldást mondott a mérgezett bor fölött, majd megitta azt – és semmi baja sem lett. A történet képi ábrázolásain egy kígyó vagy sárkány távozik Szent János serlegéből, ezzel elmúlik a mérgező hatás. Innen eredeztethető a János-áldás hagyománya, s ennek emlékére van december 27-én, a szeretett tanítvány emléknapján boráldási szertartás sok templomban.

Szent János evangélista a méregpohárral (El Greco festménye, 1600 körül)

A Szent János napi borszentelés szokása a XIII. században Németországból terjedt el. Ez részévé vált a római egyház szertartáskönyvének is. Német neve „Johannisminne”, mert a pap e szavakkal nyújtotta át a bort híveinek: Igyátok Szent János szeretetét.

A János napján megszentelt bornak csodatévő hatást tulajdonítottak, ebből töltöttek néhány cseppet a hordókba is, fül- és fogfájásra, rontás ellen is hatásos szernek gondolták. Szent János napjától kezdték el az új bort is fogyasztani.

A középkorban szentelt borral búcsúztak az útra kelőktől, a halottaktól (halotti tor), de a lakodalomban, vagy egy mulatság végén is szokássá vált az utolsó poharat Szent János tiszteletére inni.

A bor mellett ugyanekkor gyakran szenteltek almát is, és a megszentelt almának is számos csodatévő hatást tulajdonítottak.

Irodalom:

Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1976)

Diós István: Szentek élete I-II. kötet (Szent István Társulat, Budapest, 1988)

Magyar néprajzi lexikon (főszerk: Ortutay Gyula, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1987)

---