A kormány benyújtotta őszi jogalkotási programját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy több mint hatvan előterjesztést tartalmazó törvényalkotási programot nyújtott be Kövér László házelnöknek. Az előterjesztések között szerepel a népszavazásról, az agrárkamarákról, a civil szervezetekről és a bírósági végrehajtásról szóló szabályozás is, a 2012-es költségvetés pedig várhatóan szeptemberben kerül az országgyűlés elé.

Több mint hatvan előterjesztést tüntetett fel az Országgyűlés 2011. évi őszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programjában a kabinet. A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a házelnöknek címzett tájékoztatásában jelezte, a kezdeményezések elsősorban a kormányprogram és az alaptörvény végrehajtásával, valamint az uniós tagságból fakadó kötelezettségek teljesítésével függnek össze. Ezen túl a program olyan törvényjavaslatokat tartalmaz, amelyek a törvény-előkészítés jelenlegi állapota szerint legkésőbb november első harmadában az Országgyűlés elé kerülhetnek.

A megnevezett 63 törvényjavaslatból 3 olyan van, amelyet már benyújtottak a parlamentnek, a fennmaradó újak legtöbbjének beterjesztése a közigazgatási (17) és a nemzetgazdasági (16) tárca feladata lesz.

Szeptemberben kéri elfogadni a kabinet többi között a népszavazás kezdeményezéséről szóló törvényjavaslatot, a veszélyes ebek tartását érintő állatvédelmi törvény módosítását, a kereskedelmi és iparkamarákról, továbbá a vidékfejlesztési, agrár- és élelmiszergazdasági kamarákról szóló jogszabálytervezetet.

Októberben dönthetnek a közoktatási törvényről

Októberben szavaztatnák meg a parlamenttel egyebek mellett a civil szervezetek működéséről és támogatásáról, valamint a társadalmi szervezetek nyilvántartásáról szóló javaslatokat, a közoktatási rendszer újraszabályozására vonatkozó kerettörvényről, a tavalyi zárszámadásról, az elektronikus ügyintézésről szóló javaslatról, az illetékeket érintő módosításról, illetve a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló indítványokat.

Szintén októberben dönthet a Ház az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról, amelynek célja, hogy a büntető anyagi és végrehajtási szabályokat az alaptörvény választójogból kizártak körét meghatározó rendelkezéséhez igazítsák. Ekkor születhet új szabályozás a bírósági végrehajtásról, hogy a követelések behajtása hatékonyabbá váljon, a végrehajtási eljárások indítása pedig komolyabb visszatartó erőt jelentsen a tartozásukat önhibájukból felhalmozó és ki nem egyenlítő embereknek.

Az alaptörvény értelmében a Magyarországon élő nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályokat, valamint a helyi és országos önkormányzataik megválasztásának szabályait sarkalatos törvény határozza meg, ezt is októberben fogadhatják el a képviselők. Csakúgy, mint a munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek célja „”a kötelező erejű törvényi szabályozást arra a körre korlátozni, amely a munkavállalók garanciális érdekekeit védi, különösen a munkavállalás alsó korhatárát, a napi és havi munkaidő maximális mértékét, a kötelező szabadság mértékét illetően””. A szabályozás emellett tág teret engedne a felek kölcsönös megállapodásán alapuló szerződési autonómiának, továbbá olyan megoldások alkalmazásának, amelyek erősítik a foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás rugalmasságát, és jogszerű keretet adnak az atipikus foglalkoztatási formák szélesebb körű alkalmazásának.

Törvény teremti majd meg a helyi termelői piacok működésének feltételeit és szabályozás születik a választási rendszer új előírásairól is még októberben, amikorra a kormány tervei szerint az igazságügyi szervezet átalakításával kapcsolatos törvénymódosításokat is megalkotja a Ház. Törvényjavaslattal készül az illetékes tárca a versenyképesség javítását megalapozó és egyéb adótörvények módosítására, és novemberre tervezik a határozathozatalt a Belügyminisztérium helyi önkormányzatokról szóló előterjesztéséről, a lánctartozások csökkentéséért szükséges intézkedésekről, a polgárőri tevékenység felülvizsgálatáról, egyes – a Széll Kálmán Tervben és a Semmelweis Tervben foglaltak végrehajtása érdekében szükséges egészségügyi törvények módosításáról is.

Novemberben fogadhatja el a Ház a 2012. január elsején hatályba lépő alaptörvénnyel összefüggő átmeneti rendelkezések megalkotásáról szóló, illetve az alaptörvénnyel összefüggő egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyek célja a záró rendelkezések vonatkozó pontjainak végrehajtása. Önálló törvény készül a turizmusról.

Szeptemberben nyújthatják be a költségvetést

A Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló előterjesztés benyújtását szeptemberre ígéri a jogalkotási program, elfogadásáról decemberben határoz a törvényhozás. Novemberben kerülhet a Ház elé a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló szabályozás, amelynek célja többek között az újrafogalmazott honvédelmi kötelezettségi rendszer elemeinek – az alaptörvénynek és az új honvédelmi törvénynek megfelelő – kodifikálása, továbbá a szolgálati nyugdíjrendszer új normáinak meghatározása.

Forrás: Hírközpont


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

NAV: 2025-től lesz teljes az eÁFA rendszer

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van – derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

2024. május 29.

Szakértői vélemény az adóeljárásban

Lengyelországban vásárolt, Ukrajnában forgalomba helyezett busz póttartályában talált komoly mennyiségű gázolajról szóló érdekes jogesetet ismertetünk. Előtte elmondjuk, mit kell tudni a szakértői véleményről az adóeljárásban.