A KT még mindig lát kockázatos adóbevételeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövő évi költségvetési módosításokat is tartalmazó, egységes javaslatot értékelte a Költségvetési Tanács (KT). Úgy látják: a korábban a bevételi kockázatok csökkentek.


A KT az Országgyűlés honlapjára pénteken felkerült véleményében kiemeli, hogy az államháztartás GDP-hez mért hiánya az EU által megkövetelt 3 százalék alatt marad jövőre. Ehhez azonban szükségesnek tartja, hogy a 100 milliárd forintos Országvédelmi Alapot szeptember 30-ig ne használják fel.

A KT az aktualizált prognózisok áttekintése, valamint a makrogazdasági feltételek alakulásától függő bevételekre és kiadásokra újólag elvégzett számítások alapján azt állapította meg, hogy a költségvetés bevételi oldalán korábban azonosított kockázatok továbbra is fennállnak, de mértékük csökkent. Azok fedezetére az Országvédelmi Alap tervezett összege elégségesnek látszik.

A KT szerint ugyanakkor a tavalyinál lényegesen kisebb alap a vártnál kedvezőtlenebb gazdasági helyzet esetén nem nyújt fedezetet az ebből adódó adóbevétel-csökkenés és kiadás-növekedés kompenzálásra.

A tervezés bázisának tekintett 2013. évi központi költségvetés egyes bevételeinek, kiemelt adónemeinek teljesülése az előirányzat alatt várható a KT szerint. Az előirányzattól elmaradó teljesülés különösen az áfabevételnél lehet jelentős. Az adóbeszedés hatékonyságának javulásától több bevételt várt a kormányzat, amely a pénztárgépek online regisztrációjának nem teljes körű megoldása miatt csak részben valósul meg – írják. Kockázatot jelent a pénzügyi tranzakciós illeték előirányzatának teljesítése is, amelynek tervezése a KT szerint nem volt megalapozott.

A tanács szerint az előirányzattól elmaradhat az áfabevétel, mivel a módosítások sorában 14 milliárd forinttal megemelték az előirányzatot, hogy jusson forrás a fővárosi tömegközlekedés támogatására.

A adóbevételi bázis ugyan időközben – az áfa és az szja vártnál gyorsabb növekedése miatt – emelkedett, de a kockázatok nem szűntek meg – állapította meg a testület.

Az indoklásban azt is megjegyzi a KT, hogy amennyiben a várt 2,4 százaléknál alacsonyabb lesz az infláció, az jelentős kockázatot jelent az államadósság GDP-arányos csökkentése szempontjából.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.