A külföldön bérelt autót is terheli cégautóadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A külföldi kiküldetés alatt akár csak egyetlen napra bérelt gépkocsi után is cégautóadót kell fizetniük a vállalkozásoknak, ha a bérleti díjat költségként kívánják elszámolni. Aki nem gondoskodik már a helyszínen a bérelt személygépkocsi teljesítményét és környezetvédelmi besorolását igazoló papírok beszerzéséről, gondba kerülhet az elszámoláskor, az adófizetés elmulasztása pedig büntetést von maga után – hívja fel a figyelmet a Mazars.


A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat közleményében ismerteti, a gépjárműadóról szóló törvény szerint két esetben kell a gépkocsi után cégautóadót fizetni: ha az autó nem magánszemély tulajdonában áll, illetve, ha el akarják számolni a felmerült költségeket. Főszabály szerint az adó alanya a személygépkocsi tulajdonosa, ha pedig az autó nem szerepel a nyilvántartásban, akkor az, aki a gépkocsi után költséget számol el.

Az adó mértéke függ a gépjármű környezetvédelmi besorolásától és teljesítményétől is.

A közölték, a törvény szerint a hatósági nyilvántartásban nem szereplő gépkocsi után az adókötelezettség annak a hónapnak az első napján keletkezik, amelyet megelőző hónapban a személygépkocsi után költséget számoltak el. Az adókötelezettség viszont megszűnik annak a hónapnak az utolsó napján, amelyben az adóalany utoljára számolt el költséget.

 

A Mazars szerint ez a szabály azért furcsa, mert alkalmi bérlések esetén, például ha szeptember 1. és 30. között bérelnek külföldön autót, az adókötelezettség október 1-jén keletkezik, de szeptember utolsó napjával már meg is szűnik. Ha azonban szeptember 30. és október 2. között bérlik az autót, akkor a teljes október is adóköteles lesz.

Bár az ellentmondásos jogszabályszöveg jogvita alapjául is szolgálhatna, az adózó valószínűleg jobban jár, ha a törvényalkotó szándékából kiindulva az összes, ráfordítással érintett hónapra megfizeti a cégautóadót – írja közleményében a Mazars.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.