A különadókkal játszhat a kormány
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mérséklődhetnek a különadók, de kiigazítási kényszer esetén emelkedhetnek is – kutatók beszéltek a következő kormány gazdaságpolitikájáról.
Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági elnöke elmondta: az államháztartási deficitet, a 3 százalék alatti GDP arányos hiányt tartani fogja a Fidesz következő kormánya, 2015-től a hiány közelebb lesz a 2 százalékhoz.
Elmondta: a növekedés megindul, a vállalati különadókat a kormány óvatosan elkezdi kivezetni a rendszerből. A bankrendszerben a pluszadókat várhatóan a hitelezés beindulásának függvényében fogja mérsékelni Orbán Viktor következő kormánya; 2015-től lehet egy ilyen irányú elmozdulás – vélte Heim Péter.
2015-től egyértelműen decentralizációra számítok, a centralizációs hullám az idei év végével „ki fog fulladni”. Sokkal konszolidáltabb, sokkal decentralizáltabb gazdaság- és társadalompolitika érvényesül az idei évtől – elemezte Heim Péter. Hozzátette: „az a személyes érzésem, hogy a Fidesz kevésbé erős kézzel fogja majd a gazdaságot, mint azt az elmúlt négy évben tette.” Úgy vélte: a bankrendszerben és az energetikában eddig látott állami szerepvállalást valószínűleg nem erősíti tovább a kormány. A pénzügyi szektor, az energetika, illetve a közműszektor olyan kiválasztott terület marad, ahol az állami szerepvállalás megmarad, míg a többi területről egyre jobban ki fog vonulni – fűzte hozzá Heim Péter.
Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek |
Bizonytalan a munkabér-szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Pál Lajos ügyvédnek – jöjjön el 2014. május 15-én szakmai konferenciánkra
Ízelítő a tematikából:
- A munkabér elemei (alapbér, bérpótlék, teljesítménybér, ösztönzés)
- Díjazás munkavégzés hiányában (állásidő, a távolléti díj számítása)
- Rendkívüli munkaidő díjazása
- Munkaszüneti nap és díjazás
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
Bővebb információk és jelentkezés itt
|
Elmondta: a kis- és középvállalkozói szektor a mostani uniós időszakban jóval komolyabb támogatásban fog részesülni, mint korábban.
Ádám Zoltán, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. vezető kutatója elmondta: Orbán Viktornak a vasárnapi választások utáni beszédéből arra lehetett következtetni, hogy a jövőben egy, az unió felé konszolidáltabb, kiszámíthatóbb politikát fog a következő kormány folytatni.
Kiemelte: a multicégek és a bankok továbbra sem járnak jól majd a kormány gazdaságpolitikájával, ha esetleg szükség lesz kiigazításokra, akkor várhatóan úgy gondolkodik majd a kormány, hogy rájuk rakja majd a terheket.
Továbbra is azzal számol a vezető kutató, hogy a növekedés az idén és jövőre is évi 2,2 százalék lesz, de várhatóan konszolidáltabb gazdaságpolitika valósul majd meg. Úgy vélte, a Fidesz eddig érvényesített gazdaságpolitikai modellje nem változik majd, és a gazdasági szereplők terheit sem csökkenti a kormány, de a hazai befektetőket, hazai cégeket próbálja majd helyzetbe hozni, illetve megnyugtatni.
Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint a Fidesz folytatja azt, amit eddig tett. A Fidesz-kormány eddigi víziója az volt, hogy az állami szerepvállalástól, az egykulcsos adótól, állami tulajdontól lesz gazdasági növekedés, ezekhez a víziókhoz a választási eredmény tükrében ragaszkodni fognak – tette hozzá.
A rezsicsökkentés eddigi lépéseit megtartják, de a már bejelentetteken kívül nem lesz újabb csökkentés, a közfoglalkoztatottak számát az őszi választások után mérséklik majd – fűzte hozzá.
Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek |
Bizonytalan a munkabér-szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Pál Lajos ügyvédnek – jöjjön el 2014. május 15-én szakmai konferenciánkra! Ízelítő a tematikából:
- A munkabér elemei (alapbér, bérpótlék, teljesítménybér, ösztönzés)
- Díjazás munkavégzés hiányában (állásidő, a távolléti díj számítása)
- Rendkívüli munkaidő díjazása
- Munkaszüneti nap és díjazás
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
Bővebb információk és jelentkezés itt.
|
Úgy vélte: az idén nagyobb lehet az államháztartási hiány 3 százaléknál, de a kormány ragaszkodni fog a deficit 3 százalék alatti tartásához, a mozgástér szűk, így az önkormányzati választásokat követően kiigazításra lehet számítani.
A GKI-nál úgy vélik, a jelenlegi gazdasági növekedés átmeneti tényezőkből fakad, nem fenntartható, hosszabb távon csak 1,5 százalék körüli növekedés várható Magyarországon, a régió országai gyorsabban fejlődnek majd, és az eddig tapasztalt 10 éves folyamat, a leszakadás folytatódni fog.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is úgy vélte: a Fidesz eddigi gazdaságpolitikájának folytatása várható majd, azaz az államháztartást tekintve marad a 3 százalék alatti GDP arányos hiánycél elérése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb lenne az állami szerepvállalás – tette hozzá.
Kiemelte: az adópolitikában nagy változás nem lesz, legfeljebb apró módosításokra lehet számítani, a gazdasági növekedés 2014-ben 2 százalék körül lesz.
Elmondta: az elmúlt időszakban az állami beruházások, az állam fogyasztása jelentős szerepet kapott a gazdaságban, ez a jövőben is fennmarad. Az elemző arra számít, hogy a kormány egyfajta növekedésösztönző politikát is folytat majd, a gazdasági bővülés ösztönzésére különböző lépéseket vezet majd be, erősítik majd a kkv-szektort. Az olcsóbb hitel, a gyengébb árfolyam a kkv-szektort erősítheti a jövőben – mondta Török Zoltán.
(Forrás: MTI)