Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az emberi jogok gyakori hivatkozási alap politikusok, érdekvédők részéről. Amikor viszont ezek megnevezése, felsorolása kerül szóba, sokkal inkább a bizonytalanság érhető tetten. Érdemes ezekről kicsit részletesebben is szólni, különösen az emberi jogok történelmi előzményeit, illetve a jelenleg érvényes dokumentumokat sorra véve.
Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket …
(Biblia, Iz 45.1-6.)
Az emberi jogok első dokumentumának egy két és félezer évvel ezelőtti agyaghengert, az úgynevezett Kürosz-hengert tekintik a kutatók. A perzsa birodalomból terjedt el a gondolati kör Kínába, Indiába, Görögországba, illetve a Római Birodalomba.
Rómában született meg a „természetjog” fogalma. Ez alapvetően abból indult ki, hogy az emberek az életük, tevékenységük során általában bizonyos íratlan törvényeket követnek, tehát jogi szabályozás nélkül is a társadalom többsége betart bizonyos szabályokat. Ilyen például a másik ember elfogadása, tisztelete, a barátság, a tulajdon elfogadása, a gyermekek és szülők, az elesettek segítése. A római jog a dolgok természetéből eredő ésszerű gondolatokon alapult.
A mai emberi jogi dokumentumoknak számos, az egyéni jogokat elismerő előzménye is volt, ilyen például a Magna Charta (1215) vagy a magyar Aranybulla (1222), a Petition of Right (a Jog Kérvénye – 1628), az USA Alkotmánya (1787), a francia Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (1789), vagy az amerikai Bill of Rights (Jogok törvénye – 1791).
Ezek részletes ismertetésére most nem vállalkozhatunk, mert egyrészt már korábban is többel foglalkoztunk az Adó Online lapjain, illetve a későbbiekben is szándékozunk néhány ilyenről írni.
Most a Kürosz-hengert mutatjuk be, a második részben ejtünk szót a XX.-XXI. századi helyzetről.
A Kürosz-henger (British Múzeum)
Nagy Kürosz uralkodásáról
II. Kürosz (Kurus, Cyrus, Cirusz, …) Kr.e. 600 körül született, nevét nagyapja, I. Kürosz után kapta. Az utókor a II. sorszámot elhagyva őt nevezi Nagy Kürosznak. Apja, I. Kambüszész a perzsák királya volt, egyben a médek vazallusa. Apja halála után, Kr.e. 559-ben Kürosz lett a perzsa király.
Kürosz fellázadt a méd uralom ellen még uralkodásának első évtizedében. Több sikeres hadjárattal uralma alá került a méd birodalom, ezek a hadjáratok Kr.e. 539-ben fejeződtek be.
A lídek királya, Kroiszosz (magyarosan Krőzus, a gazdagságáról híres uralkodó) a médek szövetségese volt, ezért szövetséget alakított ki a perzsákkal szemben. Kroiszosz a kor szokásainak megfelelően a vállalkozás előtt jóslatot kért a delphoi Apollón templomtól. Hérodotosz írja: „A lüd király a hadjárat kimenetelét illetően jóslatot kért a delphoi görög jósdától. Ajándékokkal érkező követei a kérdésükre a következő választ kapták: „Ha megtámadod Perzsiát, egy nagy birodalom fog megdőlni.” A király örült a jóslatnak, s megindította hadait.
Kroiszosz elindította a hadjáratot, aminek eredményeként saját birodalma bukott meg, az Kürosz perzsa birodalmának része lett (ez Kr.e. 547-546 körül történt). Kroiszosz ezt követő sorsára több változatot is leírtak az ókori történetírók. Plutarkhosz így meséli el a történetet:
| Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok – Szolón
28. Aiszóposz, a meseíró, ugyanebben az időben szintén Szardeiszben tartózkodott mint Kroiszosz nagy tiszteletben tartott vendége. Amikor értesült a dologról, bántotta, hogy a király oly nyersen bánt Szolónnal, és jó tanácsképpen így szólt a bölcshöz: „Hidd el, Szolón, királyoknak vagy mondjunk minél kevesebbet, vagy minél kedvesebbet.” „Zeuszra mondom, nem – felelte Szolón -, hanem vagy minél kevesebbet, vagy minél hasznosabbat.” Kroiszosz nagyon lenézte Szolónt. Később azonban háborúba keveredett Kürosszal, a háborút elvesztette, az ellenség elfoglalta városát, ő maga fogságba került, és úgy volt, hogy máglyán kell meghalnia. Az egész perzsa hadsereg és Kürosz szeme láttára megláncolva hurcolták a máglyára, s ekkor hangosan háromszor felkiáltott: „Szolón, Szolón, Szolón!” Kürosz elcsodálkozott, s odaküldte embereit, kérdezzék meg tőle, miféle ember vagy isten ez a Szolón, hogy nyomorúságában csak hozzá folyamodik. Kroiszosz ekkor, semmit el nem hallgatva, elmesélte az egész történetet: „Az a férfiú a görög bölcsek egyike – mondotta. – Egykor magamhoz hívattam, de nem azért, hogy hallgassak rá, vagy olyan dolgokat tanuljak tőle, amelyekre bizony igen nagy szükségem lett volna, hanem hogy lássa akkori boldogságomat, s hites tanúként hírét vigye. Most már tudom, hogy szerencsétlenebb vagyok boldogságom elvesztése miatt, mint amilyen szerencsés voltam, amikor magaménak mondhattam. Boldogságomból nem volt más hasznom, csak a dicsőség és mások csodálata. Most azonban, hogy sorsom balra fordult, szörnyű és elkerülhetetlen szenvedés zúdult rám. Szolón előre látta, mi következik; óva intett, hogy ne feledkezzem meg életem végéről, és ne bízzam elvakultan a bizonytalan jövőben.” Mindezt jelentették Kürosznak, s mert bölcsebb volt Kroiszosznál, és látta, hogy Szolón szavainak igazságát a tények igazolták, nemcsak hogy szabadon engedte Kroiszoszt, hanem élete végéig tiszteletben is tartotta. Szolónnak mindenképpen dicsőségére vált, hogy néhány szavával megmentette egy király életét, egy másikat pedig bölcsességre tanított. |
Kroiszosz a máglyán (vörös alakos amfora, Kr.e. 500–490, Louvre)
Kürosz az Új Babiloni Birodalmat is megtámadta, ez a birodalom is Perzsia része lett Kr.e. 540-ben.
Kürosznak további hadjáratai is voltak, valószínűleg utolsó hadjárata során, Kr.e. 530-ban vesztette életét. Halálának körülményeire is több változat van, az kevésbé valószínű, hogy a 70 körüli uralkodó (akkoriban ez aggastyánnak számított) csatában vesztette volna életét.
Küroszt a mai Irán területén lévő Paszargadaiban temették el, ahol ma is megvan egy Kr.e. 530 körül emelt síremlék, amelyet Nagy Kürosz sírjaként tisztelnek.
Nagy Kürosz feltételezett mauzóleuma Paszargadaiban (az UNESCO Világörökség része)
Nagy Sándor hódításai során eljutott Kürosz sírjához, amelyet feldúlva talált. Így ír az esetről Plutarkhosz:
| Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok – Nagy Sándor
Alexandrosz, mikor Kürosz sírját feltörve találta, a tett elkövetőjét kivégeztette, pedig a vétkes egy pellai származású előkelő makedón volt, név szerint Polümakhosz. Amikor elolvasta a sírfeliratot, megparancsolta, hogy a szöveget véssék rá a síremlékre görögül is. A szöveg így hangzott: „Ember, bárki vagy és bárhonnan jöttél, tudtam, hogy eljössz: én Kürosz vagyok, aki a perzsák birodalmát alapította. Ne irigyeld tőlem azt a kevés földet, amely testemet fedi.” Ezek a szavak mélyen meghatották Alexandroszt, mert a bizonytalanságra és a változandóságra emlékeztették. |
Nagy Küroszt fia, II. Kambúdzsija (Kambüszész) követte a Perzsa Birodalom élén.
Kürosz hódításaival létrehozta a világtörténelem legnagyobb birodalmát. Ez nagyobb volt, mint Nagy Sándor egy évszázaddal későbbi, csak ideig-óráig fennálló birodalma.
Nagy Kürosz birodalma
Kürosz – korabeli mércével mérve – rendkívül fejlett közigazgatást, az úgynevezett szatrapia-(satrapa-)rendszert vezette be az uralma alá eső tartományokban. Ez – feltéve, hogy a kiszabott adókat rendben befizették az uralkodó kincstárába – rendkívül nagy önállóságot biztosított, megtűrték a meghódított területeken gyakorolt szokásrendet, vallásokat, illetve ezeket bizonyos szinten a birodalmi rendbe is beillesztették. Kürosz felismerte, hogy az akkori viszonyok mellett csak egy ilyen laza irányítási rendszer lehet hatékony. Postarendszert is kialakítottak.
Az agyaghengerről
A közvetlenül Kürosz idejére datálható kevés fennmaradt információforrás egyike a Kürosz-henger. Ez egy agyaghenger, amelyen akkád ékírásos szöveg található. A Kr.e. 539- ben történt perzsa hódítást követően az Esagila (Marduk temploma Babilonban) alapjaiba helyezték, 1879-ben fedezték fel, és ma a londoni British Museumban őrzik.
A henger szövege istentelennek minősíti a megbuktatott babiloni királyt, Nabonidust, és úgy mutatja be Küroszt, mint aki kedves Marduk főistennek. Leírja, hogy Kürosz hogyan segítette Babilón lakosainak életét, hazatelepítette a Babilonba áttelepített népeket, valamint hogyan állította helyre a templomokat és a kultuszszentélyeket. Bár a szövegben külön nem említik, a zsidók hazaengedését „babiloni fogságukból”, a későbbiekben ezt a cselekedetet is ennek az általános hódítási-birodalmi politikának a részeként értelmezték.
A henger szövege egyes szám első személyben Kürosz nagyságát dicsőíti:
| Én vagyok Kürosz, a világmindenség királya, a nagy király, a hatalmas király, Babilon királya, Sumer és Akkád királya, a világ négy negyedének királya, Kambüszész, a nagy király fia, Kürosz, a nagy király unokája, Teiszpesz, a nagy király leszármazottja, Anszán városának királya, a királyság örökös magja, akinek uralkodását Bel (Marduk) és Nabu szeretik, és akinek királyságával, örömükre, foglalkoznak. Amikor a béke hírnökeként Babilonba mentem, ünnepség és ujjongás közepette alapítottam meg uralkodói rezidenciámat a palotában. |
A British Museum a hengert „az ókori mezopotámiai propaganda eszközeként” írja le, amely azt a mezopotámiai hagyományt tükrözi, amely szerint a Krisztus előtti harmadik évezredtől kezdve a királyok reformnyilatkozatokkal kezdték meg uralkodásukat. A henger hangsúlyozza Kürosz folytonosságát a korábbi babiloni uralkodókkal, megerősítve erényét, mint hagyományos babiloni királyt, miközben becsmérli elődjét.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete a hengert 1971 óta „az emberi jogok ősi nyilatkozatának” minősítette, miután az akkori főtitkár, U Thant ajándékba kapott egy másolatot az iráni sah húgától. A másolatot az ENSZ székházában állították ki.
Grüll Tibor közlése szerint néhány évvel ezelőtt Kínában megtalálták egy lócsonton Kürosz szövegének a másolatát perzsa nyelven.
Nagy Kürosz és a zsidók
Bár a Kürosz-henger szövege nem szól külön a zsidókról, a Biblia viszont több helyen is dicsérően említi Nagy Küroszt. Ezek között is kiemelkednek Izajás jövendöléseinek 45:1-6. versei:
| Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva: „Előtted megyek, és megalázom a magasságokat; összetöröm az érckapukat, és a vaszárakat leütöm. Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak. Szolgámért, Jákobért, és választottamért, Izraelért szólítottalak a neveden. Dicső nevet adtam neked, bár nem ismertél. Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más.” |
Az Ószövetségben egyedül Küroszt nevezik a nem zsidók közül az Úr fölkentjének, azaz Messiásnak, ezért is választottuk e cikk mottójának a Biblia ezen szavait.
A babiloni fogságból való hazaküldést, illetve a templom újjáépítésének elrendelését, és annak babiloni kincstárból való finanszírozását írja le Ezdrás könyvének 1:1-7 versei:
| I. HAZATÉRÉS ÉS A TEMPLOM ÚJJÁÉPÍTÉSE
Cirusz rendelete Ezd 1,1-4. Cirusznak, a perzsák királyának első évében – hogy az Úrnak Jeremiás által hallatott szava beteljesedjék -, az Úr fölébresztette Cirusznak, a perzsák királyának lelkét, így kihirdette – írásban is – egész birodalmában: „Ezt mondja Cirusz, a perzsák királya: az Úr, az ég Istene a föld minden országát nekem adta. Meghagyta nekem, hogy építsek neki házat a júdeai Jeruzsálemben. Aki közületek népéhez tartozik, azzal legyen vele az Istene! Menjen föl Jeruzsálembe, amely Júdeában van, s építse fel az Úrnak, Izrael Istenének házát. Ez az Isten Jeruzsálemben lakik. Azoknak, akik még megmaradtak, minden helységben, ahol idegenként élnek, e helységnek lakói legyenek a segítségükre ezüsttel, arannyal, természetbeli adománnyal és jószággal, a Jeruzsálemben lakó Isten háza javára felajánlott önkéntes adományokon kívül.” A száműzöttek hazatérnek Ezd 1,5-7. Júda és Benjamin családjainak vezetői, a papok és a leviták, vagyis azok, akiknek lelkét Isten arra ösztönözte, elindultak, hogy fölépítsék a Jeruzsálemben lakó Úrnak a házát. Szomszédaik minden segítséget megadtak nekik: ezüstöt, aranyat, természetbeli adományt, jószágot és rengeteg értékes holmit, ezenkívül mindenféle önkéntes adományt. Cirusz király kiadatta az Isten házának edényeit, amelyeket Nebukadnezár elhurcolt Jeruzsálemből és istenének házában helyezett el, ajándékképpen. |
Nagy Kürosz és a zsidók (miniatúra, vsz. Jean Fouquet (–1478) festménye)
Mindezeket – tömörebben – így fogalmazza meg az I. században élt Josephus Flavius zsidó történetíró A zsidók története című művében:
| Cyrus uralkodásának első évében, a hetvenedik évben népünk Babylonba hurcolása után, megkönyörült Isten a rabszolgaság és inség láttán, amelyet a szerencsétleneknek el kellett viselniök, mint ahogy Jeremiás próféta megjövendölte, mielőtt még a város elpusztult: hogy miután Nabukodonozornak és utódainak rabszolgái voltak és ezt a rabszolgaságot hetven esztendeig tűrték, megint visszajutnak hazájukba, hogy a templomot felépítsék és régi, boldog életüket visszaszerezzék. A jövendöléshez híven Isten arra indította Cyrust, hogy egész Ázsiában ilyen tartalmú rendeletet tegyen közhírré: „Cyrus király rendeli: Mivel a mindenható Isten engem tett a földkerekség királyává, azt hiszem, hogy ő az, akit az izraeliták népe imád. Próféták által megjövendölte az én nevemet és hirdette, hogy jeruzsálemi templomát Judea országában megint felépítem.” |
Irodalom:
Flavius, Josephus: A zsidók története (Renaissance kiadás, Budapest, 1946)
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok – Nagy Sándor (Helikon Kiadó, Budapest, 2015)
Régészeti leletek és a Biblia (interjú Grüll Tiborral)
Xenophón: Kürosz nevelkedése – Anabazis (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979)
