A megingó beszállítók is maga alá temethetik a cégünket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdasági válság számtalan kihívás elé állítja a beszerzőket is. Ebből talán a legfontosabb azoknak a kockázatoknak a feltárása, amit a beszállítók bizonytalan helyzete okozhat. A rosszul megválasztott partnerek ugyanis komoly problémák forrásai lehetnek, hiszen az ellátási lánc bármely pontján bekövetkező hiba a fogyasztónál csapódhat le.

Bár az üzlet többi területén is számtalan pénzügyi problémával kell megbirkózni, a finanszírozásban folyamatos fejtörést okoz a bankok növekvő rugalmatlansága, az egyik legjelentősebb kockázati tényező mégis a kulcsfontosságú beszállítók kiesése. Bár eddig még viszonylag kevés ilyen esetről hallani, az egész szakma biztos benne, hogy idővel elkerülhetetlen egyik, vagy másik beszállító cég bedőlése. Ebben a helyzetben egyik legfontosabb feladatunk, hogy előre lássuk, melyek a veszélyeztetett területek, amennyiben lehetséges, megpróbáljunk tenni valamit a beszállító elvesztése ellen, illetve ha mégis elkerülhetetlen, felkészüljünk az új helyzetre.

A jelenlegi gazdasági és pénzügyi körülmények között tehát rendkívül fontos, hogy mi, beszerzők alaposan ismerjük a beszállítók helyzetét, szegmentáljuk, elemezzük azok működését, kijelöljük közülük azokat, akik az ellátási lánc kritikus elemeit képezik. Ez a fajta elemző munka az első lépés, amit a kockázatok csökkentése érdekében mindenképpen meg kell tenni.

A beszállítók folyamatos figyelemmel kísérése ugyanakkor nem egyszerű. A nagyobb cégeknek, szervezeteknek általában túl sok beszállítójuk és túl kevés beszerzéssel foglalkozó emberük van ahhoz, hogy azokkal szorosabb kapcsolatot alakíthassanak ki. Ilyenkor mindenképpen a vállalat számára a legkritikusabb és a leginkább sebezhető beszállítókra érdemes koncentrálni.

A sebezhetőség vizsgálatánál minden lehetséges forrást felhasználunk:

•A pénzügyi adatok (mérleg és eredménykimutatások) bekérése – évente, nemcsak a szerződéskötéskor!

•Sokat elárul a cég nehézségeiről a gyakori változások a felső vezetésben.

•A minőségromlás, vagy pontatlan szállítás biztos jelei a beszállító sebezhetővé válásának

•Bajokat sejtet, ha arról értesülünk,. hogy a beszállítónknak fizetési gondjai vannak

•Hatékony mód, ha ellátogatunk a beszállító telephelyére, irodájába.

Semmiképpen sem szabad addig várni, amíg a beszállítók jelzik pénzügyi problémáikat. A tapasztalataink azt mutatják, hogy legtöbben túl sokáig várnak ezzel és csak akkor hozakodnak elő problémájukkal, amikor már túl késő.

Amellett hogy már idejében gondoskodunk helyettesítő beszállítóról, érdemes megvizsgálnunk, hogy milyen módon tudjuk a kritikus időkben segíteni kulcsfontosságú beszállítóinkat. Biztos receptek nincsenek. Mindenképpen érdemes meggondolni, hogy a cég biztonságos működése érdekében milyen áldozatot ér meg az adott beszállítói kapcsolat „”megmentése””. Utána pedig le kell ülni beszélgetni és meg kell próbálni mindkét fél számára elfogadható kompromisszumra jutni. Általában még a legárérzékenyebb vállalatoknál is belátják, hogy nem szabad hagyni elbukni az értékes beszállítókat. Hiányuk az egész vállalatot sebezhetőbbé teheti.

Forrás: Menedzsment Fórum


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.