A MEOSZ tágítaná a katások körét


A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt, hogy a mozgáskorlátozott vállalkozók, valamint a fogyatékos embereket ellátó intézményeknek szolgáltatást nyújtó szakemberek a jövőben is a kata szabályai szerint adózhassanak, számlázhassanak.

A MEOSZ azt kéri a kormánytól, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásaiban és fogyatékossági támogatásban részesülők minősüljenek főfoglalkozású egyéni vállalkozónak, és így továbbra is választhassák a katát.

Javasolják továbbá a súlyosan fogyatékos embereknek járó adókedvezmény kiterjesztését, vagy más kedvezmény biztosítását, valamint annak lehetővé tételét, hogy az alacsonyabb (például a hárommillió forintot el nem érő) éves jövedelemmel rendelkező megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő adózók a tényleges jövedelmükhöz igazodó társadalombiztosítási járulékot fizethessenek, vagy közterheik egyéb módon csökkenjenek.

A MEOSZ szerint az új kata-szabályozás a civil (közhasznú) szervezeteket is hátrányosan érinti, eddig ugyanis a fogyatékossággal élő embereknek nyújtott támogató, fejlesztő vagy egészségügyi szolgáltatásokra nem kellett teljes állásban szakembert foglalkoztatniuk, azt igényeikhez mérten a kata szerint adózó pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, gyógytornászok biztosították.

Ezért a szervezet azt is kéri a kormánytól, hogy ezek a szakemberek továbbra is kata-adózóként számlázhassanak a civil szervezeteknek, valamint a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekeket és felnőtteket ellátó egészségügyi, köznevelési és szociális intézményeknek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 1.

Áfa a digitális korban – az Európai Bizottság új adócsomagja

Új javaslatcsomagot tett közzé 2022 decemberében az Európai Bizottság az általános forgalmi adóztatást illetően, amely nem csak az uniós tagállamok fő bevételi forrása, de egyben az EU költségvetésének legfontosabb finanszírozási forrását is jelenti. A hatásvizsgálatokon pozitív véleményt kapott javaslatok az áfarendszerben több olyan módosítást tartalmaznak, amelyeket nemcsak ismerni kell, de amelyek komoly szakmai-gyakorlati felkészülést, és informatikai fejlesztéseket is igényelnek mind adózói, mind adóhatósági oldalon. Az Áfa-kalauz cikkének célja a módosítási javaslatok indokainak és célkitűzéseinek bemutatása, valamint a tervezet lényegi rendelkezéseinek összefoglalása.

2023. május 31.

Végelszámolással megszűnő cég tulajdonát képező ingatlan értékesítése

Egy belföldi áfaalany társaság végelszámolással kíván megszűnni. A tulajdonát képezi egy olyan ingatlan, amelyet 1997-ben áfával terhelten szerzett be, a beszerzést terhelő áfát levonásba helyezte. Az ingatlant a beszerzés időpontjában még raktárként tartották nyilván, azonban 2013-ban lakásként jegyezték be és jelenleg is lakásként tartják nyilván. A társaság az ingatlant a beszerzése óta megszakítás nélkül gazdasági tevékenysége érdekében hasznosította, viszont az ingatlan értékesítésére vonatkozóan nem választott adókötelezettséget. A társaságnak milyen módon merülhet fel áfakötelezettsége abban az esetben, ha az ingatlant a végelszámolást megelőzően az egyik tulajdonosa és egyben ügyvezetője részére értékesíti, vagy ha az ingatlan tulajdonjogát a végelszámolási eljárás végén a társaság magánszemély tulajdonosai szerzik meg?