A Pénzügyminisztérium elutasítja az uniós adóegységesítő javaslatot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Amennyiben a multinacionális vállalatcsoport a minimum adómérték alatt marad egy adott országban, a különbözetet más ország – elsőként az anyavállalat országa – szedné be helyette.

Magyarország elutasítja az olyan nemzetközi adóztatási megoldásokat, amelyek a tisztességes adóversenyt korlátozzák – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek videókonferenciája után a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint.

A pénzügyminiszter kiemelte: a jelenleg formálódó javaslat szerint amennyiben a multinacionális vállalatcsoport a minimum adómérték alatt marad egy adott országban, a különbözetet más ország – elsőként az anyavállalat országa – szedné be helyette. Ez hátrányosan érintené Magyarországot, hiszen Európában hazánkban a legalacsonyabb, 9 százalék a társasági adó mértéke.

Magyarország kiemelten fontosnak tartja a valós gazdasági tevékenység kivételként való kezelését, valamint a javaslatok uniós joggal való összhangjának vizsgálatát – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: Magyarország egyetért ugyanakkor azzal, hogy az államok a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében a digitális gazdaság adóztatásával összefüggésben globális megoldáson dolgozzanak. A kormány olyan megoldást tudna támogatni, amely széleskörű kompromisszumon alapszik és a kettős adóztatást elkerüli – olvasható a PM közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek