A végelszámoláskor csatolandó nyugdíj-biztosítási igazolás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyszerűsített végelszámolásra is kiterjedő hatállyal szigorították tavaly szeptemberben az eljárás során csatolandó dokumentumok körét. A jogalkotó előírta ugyanis a nyugdíj-biztosítási adatszolgáltatás igazolására vonatkozó végelszámolói kötelezettséget.

Kiegészült azoknak a végelszámolás esetén benyújtandó okiratoknak a köre, amelyek hiánya esetén az eljáró cégbíróság hiánypótlás nélkül elutasítja a változásbejegyzési kérelmet. A cégtörvény módosítása következtében mind az általános szabályok szerint, mind pedig az egyszerűsített módon lefolytatott végelszámolások esetén – elutasítás terhe mellett – be kell nyújtani a legfőbb szerv jogutód nélküli megszűnést elhatározó, és a végelszámolás megindítására, a végelszámoló kijelölésére vonatkozó határozatát, a végelszámolói megbízatás elfogadását tartalmazó, az összeférhetetlenségre is kiterjedő nyilatkozatot, és a végelszámoló aláírási címpéldányát (ha a végelszámoló nem a cég korábbi vezető tisztségviselője). A fentieken túl csatolni kell egy nyilatkozatot arról, hogy a munkavállalói érdekképviseletet a végelszámolás megindításáról az ügyvezetés tájékoztatta, továbbá mellékelni kell a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv igazolását a biztosítottak adatainak az átadásáról. Egyszerűsített végelszámolás esetén a felsorolt okiratokon kívül a végelszámoló által a Cégközlönyben közzétett hirdetmény benyújtását is előírja a jogalkotó.

Önmagában a nyugdíjbiztosító igazolása – mint olyan – nem jelent teljes újdonságot, a cégbíróságok gyakorlatában ugyanis már a cégtörvény 2006. július 1-jei hatálybalépése óta jelen van. (2006. július 1-jét megelőzően végelszámolási ügyekben pedig a Csődtörvénynek a felszámolásra vonatkozó igazolási szabályait rendelte megfelelően alkalmazni a jogalkotó.) Nem volt azonban egységes a cégbíróságok eljárása a tekintetben, hogy milyen formában, az eljárás mely szakaszában és milyen jogkövetkezmény terhe mellett követelték meg a végelszámolóktól az igazolás becsatolását. Az igazi nóvum 2007. szeptember 1-je óta abban rejlik, hogy a hivatkozott melléklet benyújtásának az elmulasztása esetén a cégbíróság hiánypótlásra lefolytatása nélküli elutasító végzést hoz.

A biztosítottak majdani nyugellátásának a megállapítása szempontjából a biztosítottak adatainak a nyugdíj-biztosítási nyilvántartásba való bekerülése, illetve a már ott szereplő adatok kontrollja a foglalkoztatók jogutód nélküli megszűnése esetén a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek számára rendkívüli fontossággal bír. Az esetek többségében a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendezett vagyoni viszonyokkal, kiegyenlített követelésekkel záródó végelszámolásoknál a nyugdíj-biztosítási adatszolgáltatási kötelezettségek szempontjából is jóval kedvezőbb a kép, mint az egyre inkább vagyon- és irathiányos felszámolások esetében.

2004. január 1-je óta a nyugdíjtörvény végrehajtási rendelete a végelszámolók esetében adatszolgáltatási szabályokat is tartalmaz. Feladatuk nemcsak a végelszámolás kezdő időpontjától fennálló adatszolgáltatási kötelezettségeknek, hanem a rendelkezésre álló adatok alapján az elmaradt (korábbi évekre, illetve korábbi időszakokra vonatkozó) adatszolgáltatások teljesítésére is kiterjed.

Dr. Kiss Sándor figyelemfelhívó cikke teljes terjedelemben az Adó-Tb Kalauz 2008/3. számában olvasható el.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.