Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
A két szervezet közös közleményében azt írta, naponta több bejelentés érkezik hozzájuk az adathalászatról, a csalók már nemcsak e-mailben, hanem SMS-ben, sőt, élő telefonhívással is próbálkoznak.
Közölték, a NAV már nagyrészt elektronikusan kommunikál ügyfeleivel, az adathalászok pedig ezt használják ki, és megpróbálnak bizalmas információkat szerezni. A NAV nevében írt adó-visszatérítés lehetőségére felhívó elektronikus levelek, SMS-ek olyan nyelvi fordulatokat tartalmaznak – például tegező megszólítást, szándékos, ugyanakkor a megtévesztésre tökéletesen alkalmas megnevezéseket – amelyeket a hivatal nem szokott – figyelmeztettek.
Hozzátették: a csaló email- és SMS-értesítések általában egy linket is tartalmaznak, ami a gyanútlan ügyfelet egy felugró űrlaphoz, honlaphoz vezeti. Az űrlapon a csalók általában az ügyfélkapus bejelentkezési adatokat, valamint a bankkártyák hátlapján található háromjegyű szám, az úgynevezett CVV/CVC kód megadását kérik. Ha valaki megadja a bankkártyája adatait, számolnia kell azzal, hogy illetéktelenek pénzt emelhetnek le számlájáról.
Ez a könyv az európai uniós általános adatvédelmi rendelet, azaz a GDPR hazai alkalmazásának olyan túlélőkalauza kíván lenni, amiből a legalapvetőbb gyakorlati információkat, a fontos kérdéseket, és ahol ilyenek vannak, a fontos válaszokat is ki-ki a lehető legegyszerűbben érheti el a saját adatkezeléseihez.
Azt ajánlják, az ügyfélkapus adatokat mindenki csak a megfelelő oldalon (nav.gov.hu, magyarorszag.hu) adja meg, ugyanis a csalók sokszor olyan oldalakat szerkesztenek, amelyek arculati elemeikben is rendkívül jól utánozzák a legitim bejelentkezési felületeket, azonban a webcím ebben árulkodó lehet.
Leszögezték: a NAV soha, semmilyen körülmények között nem kér bankkártyaadatokat.
Hozzátették azt is, a NAV értesítési gyakorlata eltér a megtévesztő módszertől, a hivatal ugyanis Ügyfélkapun keresztül, illetve postán, adószámla-kivonaton értesíti az ügyfeleket a többletként megjelenő tételekről, és hivatalos honlapja a www.nav.gov.hu címen található.
A gyanús üzenetekkel kapcsolatos további információkat, hasznos tanácsokat itt lehet olvasni.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!