Adok-kapok – tovább csökkent az adónemek száma Magyarországon

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

60, 59, 58, 55… így változott az adónemek száma Magyarországon az elmúlt 4 évben. Míg a tendencia mindenképpen biztató, a számok mögött összetettebb jelenségek bújnak meg.

A Világbank statisztikái szerint Magyarországon még mindig átlagosan 277 óra megy el a vállalati adóbevallások elkészítésével, ami jóval felette van az EU átlagának (172 óra), de még a világátlagnak (237 óra) is. Az MNB legújabb versenyképességi programjának egyik fő célkitűzése, hogy ez a szám itthon 170 órára csökkenjen. Ebből a szempontból nagyon nem mindegy, hogy hány különböző adófajtára kell egyszerre odafigyelni. Örömteli jel, hogy úgy tűnik, a pénzügyi kormányzat már tudatosan is törekszik az adónemek számának csökkentésére.

Eltűnő kisadó

Egy régóta hangoztatott racionalizálási törekvésnek engedett utat a kormányzat, amikor megszüntette a pornográf tartalmakra kivetett kulturális adót. Ez az adónem ugyanis az elmúlt években 100 és 150 millió forint közötti adóbevételt hozott a költségvetésnek, miközben a külföldről, interneten szolgáltatott tartalom után egyrészt senki sem fizetett adót, másrészt az ilyen tartalomra vágyók legfőbb beszerzési terepe is nyilvánvalóan az internet. Azaz ezen adó megtartása mellett már évek óta kevés racionális érv volt felhozható.

Csoportos létszámleépítés

A fentivel szemben inkább technikainak nevezhető a hitelintézeti különadó kivezetése, amely a bankadó egy eltérő adóalapra vetített változata volt, ám ahhoz képest további adóterhet nem jelentett. Emiatt kivezetése sem jelenti azt, hogy megszűnt volna a bankadó, jóllehet annak mértéke egy kerek tizedszázalékot csökkent.

Racionalizálási célú leépítés „áldozata” lett az egészségügyi hozzájárulás, továbbá a baleseti adó. Előbbi az újragombolt szociális hozzájárulási adóba olvadt bele, míg utóbbi a biztosítási adóba. Mindkettő logikus és üdvözlendő lépés, tekintettel az adótárgyak nagyfokú hasonlóságára.

Sokan talán már nem is emlékeznek arra, hogy milyen viharokat kavart annak idején az eredetileg 5 évre visszamenőlegesen bevezetett „végkielégítési” különadó, azaz a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadója. Ettől most méltósággal megváltunk, bár vélhetően kevesen siratják meg.

Nem tűnt el ugyan, de megkapta a kegyelemdöfést az első egyszerűsített kisvállalati adónk, az eva. Az idei évtől ugyanis már nem fogad új belépőket, helyette a pénzügyi kormányzat az egyéb egyszerűsített adókat, a katát és a kivát ajánlja. Jóllehet mindkettő töretlenül fejlődik, a kivából származó bevétel még 2018-ban sem haladta meg az evából származót. Ugyanakkor, ha lehet hinni a 2019-es előirányzatoknak, akkor ez épp idén fog bekövetkezni.

Jogod van díjat fizetni

Az eltűnő adók mellett azonban újakkal is bővült a lista. Ezen új adók sorában technikai bővülésnek nevezhető, hogy az adónemek listájára idéntől felkerült a reprográfiai és üres hordozói díj. Ennek a fizetési kötelezettségnek az adóként való minősítése mindig is kérdéses volt. Ha ugyanis jár érte szolgáltatás, akkor nem lehet adó (lásd keretes írásunkat). Idén maga a NAV sietett segítségünkre a kategorizálásban, amikor egy szintén tavalyi állásfoglalásában rögzítette: az ilyen díjakat már nem tekinti áfa-kötelesnek, mivel szerinte nem értelmezhető olyan szolgáltatás a szerző (vagy éppen a közös jogkezelő szervezet) részéről, amelyre tekintettel a díjat fizetjük. Innentől kezdve tehát ez a befizetési kötelezettség is adónak tekinthető, amit persze az annak fizetésére kötelezett gyártók, forgalmazók vélhetően eddig is ekként éltek meg.

Van még hova?

Szerencsére nem fogyott még ki a szél az adónem-csökkentés vitorlájából. Az adónem-racionalizálás elsődlegesen azokat az adónemeket kell, hogy érintse, amelyekből aránylag kevés bevétele származik a költségvetésnek a szükséges adminisztrációhoz képest. Ennek még mindig iskolapéldája a háztartási alkalmazottak regisztrációs díja. Ez alapján – elvileg – személyenként havi 1000 forintot kell fizetnie annak, aki háztartási alkalmazottat (pl. takarító, bébiszitter stb.) foglalkoztat. Ebből az adónemből az elmúlt 3 évben összesen is csak 100 millió forint alatti adóbevétel származott, tavaly pedig csak 24 millió forint bevétel folyt be. Ez azt jelenti, hogy átlagosan csak havi 2000 fő után fizetik meg ezt az adót. Emiatt kérdéses, hogy ezen foglalkoztatási ág kifehérítésének valóban ez-e a legmegfelelőbb módja.

Ha csak az adószakmai szempontokat nézzük, hasonló sorsra juthat egy másik, egészen friss adónem: a bevándorlási különadó. Ez lényegében a bevándorlást segítő tevékenységet adóztatja, ám megfogalmazásában annyira homályos, hogy a jelek szerint mind az érintettek, mind az adóhatóság számára kihívást jelent az alkalmazása. Érdekes lesz majd látni, hogy vajon az első teljes évében származik-e belőle nemzetgazdasági szempontból értékelhető bevétel.

A magyarországi adófajták számának felméréséhez természetesen nem mindegy, hogy mit minősítünk adónak.  A mindennapi tapasztalat, továbbá az adózási elmélet egyaránt egyértelműsítik, hogy nem minden, az állam irányában fennálló fizetési kötelezettség tekinthető adónak. Egyrészt, vannak olyan befizetési kötelezettségek, amelyek közvetlenül meghatározott szolgáltatásokra vagy előnyökre jogosítanak – ezek nem adók. Így például egy eljárási díj nem minősülhet adónak, miként pl. az autópálya-használati díj sem. Ugyanígy, a klasszikus társadalombiztosítási járulékok szintén nem adók, mert azok tipikusan maximáltak, vagyis mértékük elvben igazodik az értük kapott szolgáltatáshoz. Más kérdés, hogy ma Magyarországon a tb-járulékok már nem így működnek, így ezeket adónak tekintettük. Végül, a bírságok, pótdíjak és egyéb szankciók szintén nem minősülhetnek adónak, bármennyire is ilyen érzése van az egyszeri befizetőnek. Másik oldalról ugyanakkor adónak tekintettünk bizonyos olyan befizetéseket, amelyek ugyan nem közvetlenül az államnak fizetendők, de mégis államilag kikényszerített olyan befizetésről van szó, amely ellenszolgáltatásra nem jogosít. Ennek tipikus példája jelenleg a kötelező kamarai regisztrációs díj.

---