Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Visszamenőleges hatállyal, a múlt év első napjától nem kell adót fizetni a katasztrófahelyzetben adott, illetve kapott segítség után. Az erről szóló törvénytervezet a kormány honlapján jelent meg.
A 2011-ben hozott stabilitási törvényt módosító tervezet katasztrófahelyzetnek nevezi az emberi életet veszélyeztető elemi csapásokat, így például az árvizet, a belvizet, a tüzet vagy a partfalomlást.
Az a cég, amely ilyen helyzetben segítséget nyújt – gépeit erre használja, a készleteiből termékeket ad át – adóalap-növelés nélkül teheti mindezt. Vagyis nem kell utána társasági adót, személyi jövedelemadót, illetve iparűzési adót fizetnie. Aki viszont kapja az ingyenes segítséget, annak az szja- és egészségügyihozzájárulás-mentes lesz.
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt. A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai |
Az ilyen szolgáltatást a nyújtásától számított 60 napon belül kell bejelenteni az adóhatósághoz. Aki ezt elmulasztja, elveszti az adómentességet.
A tervezet lehetővé teszi, hogy visszamenőleges hatállyal, 2012 első napjától érvényesíteni lehessen az adómentességet. A katasztrófavédelem vezetője közzéteszi majd azokat a katasztrófahelyzeteket, amelyeknél jár ez a kedvezmény. A visszamenőleges kedvezményt a törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül lehet majd igényelni.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!