Adóügyben hátrál a francia kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magukat Balekoknak nevező fiatal vállalkozók tiltakozása nyomán közölték: mégsem kell jövőre 60 százalékos nyereségadót fizetniük a cégüket eladásra kínáló vállalkozóknak.


A múlt pénteken a kormány elé terjesztett költségvetési tervezetben – amely közel 37 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő – olvasható intézkedést Laurence Parisot, a Francia Munkaadói Szövetség (MEDEF) elnöke „vállalkozásellenes rasszizmusnak” nevezte, a „Balekok” pedig tüntetést hirdettek vasárnapra a nemzetgyűlés elé.

„Ezt a javaslatot valószínűleg megváltoztatjuk. Ha egy intézkedést rosszul lőttek be, akkor párbeszédre és esetlegesen korrekcióra van szükség” – mondta csütörtökön Pierre Moscovici pénzügyminiszter a France Inter közszolgálati rádióban a nyereségadó tervezett emelésével kapcsolatban. A francia elnöki hivatal pedig tudatta, hogy a kormánynak nem célja „megfojtani” az induló innovatív vállalkozásokat (start-up) és a gazdasági tárcánál már dolgoznak azokon a megoldásokon, amelyekkel elkerülhető lesz, hogy eladás esetén az adóintézkedések büntető jellegűek legyenek számukra. A Balekok képviselőit csütörtök délután fogadják a gazdasági tárcánál.

A jövő évi költségvetési tervezet 20 milliárd eurós adóemelést irányoz elő, ebből 10-et a legtehetősebbek személyi jövedelemadójának növelésével (a két alsó adósáv nem emelkedik, míg az évi egymillió euró felett keresőknek két évre bevezetik a 75 százalékos adózást), 10 milliárdot pedig a nagyobb vállalkozásoktól szednek be. Ehhez jön hozzá még a vállalkozások számára már nyáron megszavazott 4,4 százalékos osztalékadó-emelés.

Ezzel párhuzamosan – a Le Monde című napilap értesülése szerint – Franciaország versenyképességének növelése és a munkaerőpiac rugalmasabbá tételének érdekében a kormány jövőre mintegy 40 milliárd euróval csökkentené a munkáltatói járulékokat. A lap úgy értesült, hogy a kieső összeget új adókkal fogja kompenzálni az állam. Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő csütörtökön úgy reagált az értesülésre, hogy még semmilyen döntés nem született a kérdésben.

(Forrás: MTI)

Tervezzen az őszre Hungary Cardért!

Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!

Rendezvénynaptárért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.