Áfamentesség 12 millióig: zöld az út


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A döntés értelmében akár már jövőre négymillió forinttal 12 millió forintra emelkedhet az általános forgalmi adót (áfa) érintő mentesség felső összeghatára a legkisebb vállalkozásoknál – tette hozzá.

A miniszter szerint több mint 600 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget, ha az alanyi áfamentesség jelenlegi nyolcmillió forintos felső határa tizenkétmillió forintra nő. Az összeg megegyezik a kisadózó vállalkozások (kata) bevételi határával, hiszen a kedvezményes adózás határa ott is évi tizenkétmillió forint.

A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy 2017-től a legkisebb vállalkozások versenyképességének ösztönzése érdekében a kormány az addigi duplájára emelte a kata bevételi értékhatárát, így most már azok a vállalkozások is választhatják ezt az adómódszert, amelyek havonta egymillió forint bevételre tesznek szert.

A bevételi értékhatár emelése a katát választó kisvállalkozások – az eddig is minimálisnak tekinthető – adóadminisztrációját tovább csökkenti – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Mint mondta: a 12 millió forintos alanyi áfamentesség ugyanis a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintetteknek nem kell áfabevallást kitölteniük, vagyis egy évben egy alkalommal, 10-15 perc alatt letudhatják a hatósággal szembeni elszámolási kötelezettségüket – magyarázta a tárcavezető. Varga Mihály szerint uniószerte is példaértékű lehet a magyarországi kisvállalkozók ügyfélbarát és egyszerűsített adózása.

A kormány célja az, hogy egységes és a lehető legnagyobb megtakarítással járó adózást biztosítson a legkisebb vállalkozásoknak, mindez összecseng a legnagyobb ügyfélkörrel bíró adótanácsadó cégek, illetve szervezetek javaslatával is, amelyet a szeptemberi Adó-Tanácskozáson fogalmaztak meg a szakemberek – jelentette ki Varga Mihály.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.