Ára lesz az olcsó banánnak! – szigorítja az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségét
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
Németország
A vezető ellenzéki párt, a konzervatív CDU, a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva megpróbálta eltolni a már elfogadott jogszabály hatályba lépését, de indítványának nem volt többsége. 2023. elején hatályba lépett az új német termelői lánc felelősség törvény (Lieferkettensorgfaltspflichtengesetz, LkSG). Így idéntől a 3000, jövőre pedig már az 1000 főnél többet foglalkozgató vállalatoknak is intézkedéseket kell tenniük az emberi jogok megsértése és a környezetszennyezések megakadályozásáért termelési láncukban. Közvetve érintettek a kisebb cégek is, mert a jogszabály hatálya alá eső nagyoknak feléjük is érvényesítniük kell az előírásokat, amennyiben termelési láncuk szemei.
Szerteágazó kötelezettségek
A vállalatok mindenekelőtt compliance (megfelelési/megfelelőségi) szabályok és rendszerek kialakítására kötelesek. A kifejezés azon szabályokat takarja, amelyek célja legáltalánosabb értelemben a jog- vagy erkölcsellenes magatartások megelőzése és a szabályszerű vállalati működés biztosítása.
Az LkSG ezen túl széleskörű felügyeleti kötelezettségét (Sorgfaltspflicht) ír elő a cégek számára, annak megakadályozására, hogy a tipikus emberijog sértési és környezetpusztítási veszélyhelyzetek realizálódjanak. Ezen túlmenően a cégek kötelesek a kárminimalizálásra és arra is, hogy véget vessenek a károkozásnak. Az LkSG a felügyeleti kötelezettség mértéknél figyelembe veszi az értékesítő és a termelő közötti kapcsolat minőségét. A legszéleskörűbb kötelezettségek a közvetlen termelési láncba tartozó beszállítók jogsértéseiért állnak fent, amikkel a törvény közvetlen hatálya alá tartozó vállalatoknak szerződéses kapcsolatuk van.
További szigorítás a korábbiakhoz képest a büntetőjogból ismert elvárhatóság elvének bevezetése (Prinzip der Angemessenheit). A könnyebb alkalmazás érdekében a jogszabály elvárhatósági kritériumokat sorol fel (Angemessenheitskriterien in § 3 Abs. 2 LkSG). Így, a felügyeleti kötelezettség mértékének megállapításánál figyelemben kell venni a terméket értékesítő cég méretét, tevékenységének mibenlétét és szerteágyazottságának mértékét, valamint a veszélyeztetés, illetve jogsértés mértékét, súlyosságát és visszafordíthatóságának lehetőségét. A különbségtétel indokolt, hisz nyilvánvaló, hogy egy nemzetközileg is vezető élelmiszergyártó, mint a Nestlé, vagy egy országos jelentőségű élelmiszerlánc, minta német Rewe, inkább tudja ellenőrizni, hol és milyen körülmények között termelik például az késztermékeiben feldolgozott, illetve szupermarketjeiben értékesített kakaót vagy banánt, illetve eredményesebben tud nyomást gyakorolni a termelőire, mint egy nemzetközileg nem számottevő magyar édességgyártó, mint például a Szamos Marcipán.
Amennyiben a cégek belső rizikóelemzés veszélyeket tár fel, intézkedéseket kell foganatosítaniuk. Ezeknek, amennyiben lehetséges, általánosnak kell lenniük, hogy más, de hasonló termelési láncokban, illetve beszállítók esetén ne álljon elő a veszély. Így tehát a LkSG proaktivitást is megkövetel a konszernektől.
A szűkebb értelemben vett felügyeleti kötelezettség a rizikó feltárás után realizálódik és a vállalt kármegelőzési kötelezettségét jelenti. Mértéke a konszern jogi és gazdasági lehetőségeitől, befolyásától függ. Különösen belföldön nagyobb. És lehetnek olyan területek, beszállítók is, akik esetében a közvetlen beavatkozás és a teljes kárelhárítás a jogszabályi elvárás.
Minthogy a veszélyeztetés, illetve károkozás egy másig jogi személy által történik, a felügyeleti kötelezettség által terhelt konszernek cselekvési lehetőségei végesek. A jogalkotó álláspontja szerint arra azonban a minden esetben lehetőségük van, hogy világos felhívást intézzen a veszélyeztető, illetve jogsértő felé, egyértelmű időtervet állítson fel a veszélyeztetés, illetve jogsértés megszüntetésére és a határidők eredménytelen letelte esetén, ultima ratioként, megszakítsa az üzleti kapcsolatot, valamint bejelentést tegyen az illetékes hatóságoknál.
Az LkSG által létrehozott további kötelezettség a bejelentési rendszer létrehozására vonatkozik (Hinweisgebersystem). Ez egy vállalton belüli mechanizmus létrehozást jelenti, amin keresztül a saját munkavállalók, valamint rajtuk kívül a beszállítók alkalmazottai és gazdasági partnereik is lehetőséget kapnak, hogy jelezzék az emberijog sértések és környezetkárosításokat. Tehát például az Aldinak lehetőséget kell teremtenie, hogy a dél-amerikai banán ültetvények munkavállalói is tájékoztatni tudják a német konszernt, ha embereltelek a munkakörülményeik. Mindezt egy külön jogszabály tartalmazza (Hinweisgeberschutzgesetz, HinSchG), amit az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló 2019/1937 irányelv átültetéseként fogadott el 2022 végén a német Bundestag.
Az LkSG dokumentálási és jelentési kötelezettséget is előír, hogy lehetővé valljon a hatóságok számára a többi kötelezettség teljesítésének ellenőrzése. Ennek keretében éves jelentést kell készíteni a Szövetségi Gazdaság- és Exportfelügyeleti Hatóság számára (Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle, BAFA), pontosabban ki kell tölteni a BAFA által először 2022 októberében kiküldött 437 pontból álló kérdőívet, amit aztán a hatóság az ellenőrzés után nyilvánosságra hoz.
Hirdetés
Ha a szervezet a jogszabályi megfelelés biztosításához kapcsolódó összes feladatot egy felületen képes biztosítani, akkor gyorsan, hatékonyan tud reagálni a változásokra, csökkennek a megfelelés hiányából adódó kockázatok. A Complist, a jogszabályi megfelelést támogató szoftver ezt az igényt teljes mértékben lefedi. A szoftver hozzájárul a compliance tudatosság kialakításához, segítséget nyújt a jogi megfelelés biztosításához szükséges folyamat kialakításához.
Nézze meg rövid videónkat a Complist szoftverről, amiben összegyűjtöttük a digitális megoldás legfontosabb jellemzőit >>
Európai Unió
Megenyhült szigor
Tekintettel a téma nemzetközi jellegére a civil szervezetek régóta várták az EU intézkedését. A Bizottság végül 2022 februárjában állt elő a javaslatával. A koncepció nagyban megegyezett a LkSG-vel, a kötelezettségek viszont széleskörűbbek és szigorúbbak voltak. A legjelentősebb különbség abban állt, hogy a felügyeleti kötelezettség szerződéses viszony hiányában is fennáll volna, tehát szerződéses partnereik alvállalkozóiért is feleltek volna az Európában értékesítő konszernek. Valamint azért is el lehetett volna számoltatni őket, ami élettartamának lejárta után történik az általa fogalomba hozott termékekkel.
A múlt idejű megfogalmazás oka, hogy a Tanács 2022 decemberében felpuhította a tervezetet. Így, miután az Európai Parlament tavasszal rábólint az irányelvre, az egész termelési-értékesítési-fogyasztási lánc helyett csak az úgynevezett chain of activities mentén áll fenn a konszernek felelőssége. Utóbbi azt jelenti, hogy a termelési fázis beszállítóira korlátozódik a felelősség. Nem terjed viszont ki a termék felhasználására és a vásárló által ennek során igénybe vetett szolgáltatásokra. Kiterjed viszont az ártalmatlanítására az életciklusa végén, legalábbis ennek a forgalmazó és közvetlen szerződéses partnerei által végzett részre. Bár ez utóbbi tekintetében homályosan fogalmaz az irányelv; részletek lejjebb.
Irányelv a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos elvárható gondosságról[1] – hangzik az elfogadott jogszabály tervezet hivatalos megnevezése. Elfogadásával az EU az első sok országot tömörítő regionális szervezet, ami jogilag kötelező érvényű felelősségvállalást ír elő a gyártók számára az egész termelési láncukért. Két vállalati felelősségre specializálódott német szakjogász, Dr. Sebastian Gräler és Christian Ritz elemzése szerint az irányelv globális standarddá válhat, nemzetközi szervezetek, valamint a WHO és országok sokasága veheti át.[2]
Érintettek széles köre
Az irányelv kiterjed minden európai székhelyű és külföldi, de az EU-ban értékesítő konszernre, ami legalább 500 főt foglalkoztat és a megelőző évben 150 millió euró nettó árbevételt ér el. Ezen túlmenően a legalább 250 főt alkalmazó és a megelőző évben 40 millió euró nettó árbevételt elérő cégre is alkalmazni kell, ha európai székhelyűek és nagyhatású szektorokban tevékenykednek. Utóbbi körbe elsősorban a ruhagyártás, élelmiszeripar, valamit agrár- és erdőipari termelés, a bányászat, valamint a metál tartalmú félkész termékek gyártása tartozik. A több szektorban aktív, 40-150 milliós árbevételű cégeknek csak nagyhatású szektorokba tartozó tevékenységük erejéig fognak az irányelv hatálya alá esni.
A Bizottság becslése szerint összesen 13 ezer európai és 4 ezer külföldi konszernre vonatkozhatnak majd az irányelv által meghatározott kötelezettségek.[3]
Kötelezettségek sokasága
A felügyeleti kötelezettség a saját mellett a leányvállalatok, valamint a termelési lánchoz tartozó olyan partnerek tevékenységére terjed ki, akikkel a felelősség viselésre kötelezett vállalat tartós kapcsolatban áll. Utóbbi meglétét a kooperáció időtartalma és intenzitása alapján kell megítélni. Ami már idézett szakjogászok kritikája szerint az irányelv „parttalan kiterjesztéséhez” és folyamatos alkalmazási bizonytalanságokhoz vezethet.[4]
Az viszont nagyban leegyszerűsíti az alkalmazást, hogy az elfogadott változat szerint csak az upstream-fázis, tehát csak a termelés tartozik a hatálya alá. A downstream-fázis, magyarul, a lebontás időszaka viszont csak korlátozottan maradt az alkalmazási körben. Ebben a fázisban csak a saját és a szerződéses partnereik tevékenységre fellenek a forgalmazók, de a definíció nem egyértelmű. A joggyakorlat, bírósági jogértelmezés döntő lesz. A két szakjogász véleménye szerint szinte megoldhatatlan feladat lenne a konszernek, ha ellenőrizniük kellene, mi történik a termékeikkel a forgalomba kerülés után. Olyan áruk esetében nem is lenne ez elvárható, amik élettartama sokszorosa a gyártási idejüknek.
Az irányelv az LkSG-hez hasonlón a tényleges károkozás mellett a beszállítók veszélyeztető magatartásai esetén is cselekvést vár el a felügyeltre köteles cégtől. Ennek során a nemzetközi emberijogi és környezetvédelmi egyezmények standardok az irányadók, amik közül a tervezet külön kiemeli a gyerekjogi direktívákat, így az ENSZ 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezményét[5].
További hasonlóság az LkSG és az irányelv között a bejelentési rendszer létrehozására vonatkozó kötelezettség. Tehát az értékesítőnek lehetőséget kell adnia saját munkavállalói, a beszállítók alkalmazottai és az üzleti partnerei számára is az emberijog sértések és környezetkárosításokat bejelentésére. Ezen túlmenően az éves beszámoló készítési kötelezettség létrehozásban is egyezik a német jogszabály és az uniós tervez.
Szankciók
Az irányelv be nem tartása esetén szankciókat kell alkalmazni. Ennek mibenlétét, mértékét és a kiszabási eljárást nem határozza meg az irányelv. A tagállamok szabadon dönthetnének ezekről az irányelvet nemzeti jogba történő átültetésekor. Az irányelv azonban rögzít néhány sarokpontot.
Egyrészt, a tagállami szankciórendszernek a pénzbírságot és a közbeszerzési eljárásokból történő kizárást is magában kell foglalnia. Másrészt, a civiljog általános felelősségi szabályait is alkalmazni kell az irányelv hatálya alá tartozó konszernekkel szemben, ha a gyártás során környezetkárosítás vagy emberjog sértés történt. Tehát a forgalmazó csak akkor nem felel a beszállítója károkozásáért, ha igazolja, hogy gondosan járt el. Utóbbi mindenekelőtt azt feltételezi, hogy a veszély észlelésekor felhívta a beszállítót a kár bekövetkeztéhez szükséges intézkedések megtételére. Azonban nem mentesül a forgalmazó, ha nyilvánvaló, hogy a megkövetelt intézkedések alkalmatlanok voltak a veszély felszámolására.
A forgalmazó akkor is kártérítés fizetésre köteles az uniós irányelv alapján, ha a kötelezettségszegés harmadik ország és nem valamelyik EU-tagállam felelősségi jogszabályain alapul. Ennek a kitételnek nagy jelentősége van. Alkalmazza a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló Róma II. Egyezményét[6]. Ennek értelmében jogellenes károkozás esetén a kár bekövetkezési helye szerinti ország jogát kell alkalmazni[7]. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az európai forgalmazó a gyártás során a beszállítói által okozott jogsértésekért akkor is feleli fog, ha a terméket az EU-n kívül egy nem uniós polgár használta és kárt szenvedett.
A bizottsági javaslatban a bizonyítási teher megfordítását szerepelt, amit az elfogadott változat nem tartalmazza. Így a károsultnak kell bizonyítania a beszállító károkozását, és azt is, hogy ennek bekövetkeztét gondatlanságból nem akadályozta meg.
Konszernek a klímáért
Az irányelv külön fejezetben tartalmazza a konszernek köteleztetését a klímaváltozás elleni küzdelem. Mindenekelőtt klímatervet kell készíteniük. Ebben elő kell vezetniük, hogy üzletmodellük és -stratégiájuk miként szolgálja a fentartható gazdaságot és az átlaghőmérséklet emelkedés 1,5 fok alatt tartását. A klímaterv kiindulópontjaként a vállalatoknak definiálniuk kell, hogy üzleti tevékenységük mely tipikus veszélyeket rejt a környezet számára. Majd elő kell vezetniük, hogy a gazdálkodásukat kialakításánál miként veszik figyelembe a rövid, közép és hosszútávú környezeti és emberijogi kihatásokat. Az ezek figyelembevételével történő működést ugyanis a kötelezettségükké teszi az uniós jogalkotó. Az irányelv stakeholder (érintett) fogalmát használja ebben az összefüggésben. Ezt azt jelenti, hogy a konszerneknek tevékenységük során mindazok jogaira és jogos érdekeire figyelemmel kell lenniük, akikre pozitív vagy negatív befolyással, hatással vannak.
A konszerneknek a compliance-rendszer segítségével kell biztosítaniuk, hogy a környezeti kihatásokra figyelemmel fejtsék ki gazdasági tevékenységüket.
Nagy lépés a klímának
A világ egyik legnagyobb ügyvédi irodája, a londoni központú Clifford Chance, compliance-re specializálódott szakjogásza, Thomas Voland elemzésében többszörös paradigma váltásként értékeli az uniós jogszabályt.[8]
Egyrészt, mert szerteágazó kötelezettségeket állapít meg a globálisan tevékenykedő vállalatok számára. A jövőben a konszernek primer gazdasági érdekei mellett emberek sokaságainak érdekeit kell figyelembe venniük, akikre potenciális kihatással van a tevékenységük (stakeholder). Másrészt, ráirányítja a figyelmet a tevékenységük külföldi kihatására. Ezekről az európai fogyasztók többsége keveset tud, pedig feltételezhető, hogy kihatással lenne sokak fogyasztási szokásaira. Például nem vásárolná azt az avokádót, amit ózonkárosító vegyszerekkel permeteznek és gyerekek szüretelnek a távoli plántásokon Dél-Amerikában, legyen bármilyen olcsó. Ez nem csak illúzió, hisz például tudjuk, hogy sok európai dönt a drágább bio- és fair trade élelmiszerek mellett.
Az uniós jogalkotás rögös útja
Még sok víz le fog folyni az európai folyókon, ameddig alkalmazandó jog lesz az irányelvből. Először tagállami implementációk kell elvégezni, amire a tervezet a nagy konszernek esetén két, a kisebb cégeknél pedig négy évet hagy. Ezért a közeljövőben csak azoknak az európai országoknak a vállalatait fogják érinteni a felelősségi szabályok változásai, ahol a nemzeti jogalkotó Brüsszel előtt jár. Például Németországban, ahol már hatályban van a jogszabály, vagy Svédországban, ahol közvetlenül elfogadás előtt áll.
A fent idézett londoni compliance-szakjogász, Thomas Voland az uniós irányelv sok évig elhúzódó hatályba lépési procedúrája és az általa a tagállamoknak hagyott meglehetősen nagy átültetési mozgástér miatt a remélt világos és egységes európai szabályozás elmaradásáról beszél. „Pedig ez jelzésértékű lehetett volna az egész világ számára.”[9] Azt is problémának tartja, hogy a tervezet több fogalmat világos definíció nélkül hagy, amiket szükségszerűen a nemzeti hatóságok és bíróságok fognak a gyakorlatban értelmezni, tovább devalválva az irányelv harmonizációs hatását.
A fair trade banán próbája az evés
Míg Brüsszelben még a jogszabály se készült el, Németországban már alkalmazzák a nemzeti törvényt. Az első eset rögtön nagy sajtóvisszhangra talált, amikor nyáron több civil szervezet felhívta a figyelmet a szupermarket-láncok sorozatos jogsértésére. Majd a 12.000 szupermarkettel legnagyobb, az EDEKA és a 11.000 üzlettel második legnagyobb holding, a Rewe ellen keresettel is élt az LkSG alapján.
Mérgező permetszerek, éhbér, a szakszervezetek ellehetetlenítése – foglalják össze a helyzetet az NGO-k az ecuadori és Costa Rica-i banánültetvényeken, ahonnan az EDEKA és a Rewe összesen 23.000 németországi üzletébe érkezik a trópusi gyümölcs, ami évi 124.000 tonnával az alma után a második eladottabb Németországban.[10] Az embertelen munkakörülmények miatt néhány érintett munkavállaló egy ecuadori szakszervezet, az Astac, a világ legnagyobb élelmiszeripari NGO-ja, az Oxfam, egy katolikus segélyszervezet, a Misereor és egy európai emberijogi szervezet, a European Center for Constitutional and Human Rights (ECHHR) segítségével keresetet nyújtottak be a a Szövetségi Gazdaság- és Exportfelügyeleti Hatóságnál (Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle, BAFA). Éltek a lehetőséggel, hogy az LkSG civil szerveztek számára is lehetővé teszi az eljárásindítást.[11] Konkrétan azzal vádolják az Edeka és a Rewe beszállítóit, hogy a helyi minimálbértől messze elmaradó órabérekét fizetnek, valamint, hogy a védőfelszerelés nélküli betakarító munkásoknak az emberre súlyosan veszélyes permetgázok alkalmazása alatt is az ültetvények közelében kell maradniuk, majd a permetezés után szinte rögtön folytatniuk kell a munkát. A mindezek ellenen fellépni próbáló szakszervezetek munkáját pedig ellehetetlenítik a mezőgazdasági üzemek menedzsmentjei.
A kereset a Németországban több mint 10.000, illetve 7000 közértet üzemeltető Aldira és a Lidl-re is kiterjedt volna. A két diszkontlánc azonban elkezdett együttműködni a helyi munkavállalói érdekképviseletekkel. Nem úgy az Edeka és a Rewe. Tárgyalás és változtatás helyett tanúsítványokkal álltak elő, amik az előírások betartását voltak hivatottak igazolni. Könnyen manipulálhatók és kevés konkrétumot tartalmaznak – hangzik az NGO-k vádja. Az értintett munkavállalók eddig – megtorlástól tartva – nem szólalnak meg nyilvánosan.
„Most ki fog derülni, mit ér a gyakorlatban az LkSG” – nyilatkozta az Oxfam ügyben eljáró jogi képviselője, Franziska Humbert.[12] A jogszabályban előírt és először alkalmazásra kerülő eljárási rend szerint az BAFA első feladata a vádak tanulmányozása és cselekvési iránymutatás adása a szupermarket-láncoknak. Következő lépésként, ezek nemteljesítése esetén, pénzbírságot szabhat ki a hatóság.
Bármi is legyen az eljárás kimenetele, Armin Paasch, az ügyben fellépő katolikus segélyszervezet, a Misereor jogi szakértője nem ígér nagy csodára a dél- és közép-amerikai ültetvények munkásainak. Tekintettel arra, hogy bár az LkSG a német konszernek kötelezettségévé teszi a fellépést a beszállítóik emberijog sértései esetén, de nem kötelezi őket kártalanításra. Jóvátételt a foglalkoztatóktól, tehát a helyi alvállalkozóktól lehet csak követelni a foglalkoztatás helye szerinti országban. Tehát egy ecuadori bíróság előtt a betakarítókat foglalkoztató céget kell perelni… Paasch reméli, hogy a készülő uniós irányelv változtatni fog ezen. „Ez a pénzbírságoknál jóval nagyobb anyagi fenyegetés lenne az európai konszernek számára, ami vélhetően már alkalmas lenne arra, hogy már veszélyezt esetén változtatást követeljenek a beszállítóiktól.”
További részletek IDE kattintva érhetők el.
