Autósok tízezrei nem kapják vissza az adót
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A regisztrációs adó visszatérítésére jogosultaknak csak a fele fogja megkapni a pénzét. Körülbelül 30 ezren nem tudják a szükséges, részletes számlát bemutatni – véli a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete.
A 2004. május 1. és 2005. december 31. között külföldről behozott használt autók, motorok után fizetett regisztrációs adó egy részét azok kaphatják vissza, akik dokumentumokkal tudják igazolni, hogy megfizették azt, illetve azok, akikre a kereskedők áthárították a közterhet.
Az utóbbi esetben a kereskedők kilencven százaléka nem tüntette fel a számlákon a „”regadó”” áthárítását, így a vevők nem tudják ezt bizonyítani ezt a vámhatóságnak – mondta a lapnak Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke.
Forrás: Uno