NAV: 770 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárusnál
A pénzügyőrök 770 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárus autójában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adó- és vámügyekkel foglalkozó szervezetek, személyek köre igen széles. Számos írásban foglalkoztunk a meghatározó személyiségekkel, az adó- és vámtörténettel. A tevékenység végzésének helyszínei is érdekesek, azok az épületek, építmények, ahol ennek a sajátos pénzügyi területnek a boszorkánykonyhái működnek.
Az adó- és vámügyeket törvények szabályozzák, így természetesen az Országgyűlés a legfőbb döntéshozó testület ezen a területen, így a legfontosabb helyszín is az Országház.
Az adótörvények előkészítése igen „kifinomult” munkát követel meg az államapparátus ezzel foglalkozó szakembereitől, mivel a törvények tízmillió állampolgár életére gyakorolnak jelentős hatást, közel kétmillió adószámmal rendelkező személy és szervezet naponta kell hogy értelmezze, alkalmazza az adószabályokat, a befolyó adóbevételekből több ezer olyan feladatot lát el az állam, amelyek szintén mindennapjainkat befolyásolják. Ezt a tervezési munkát a Pénzügyminisztériumban végezték korábban, jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium olvasztotta magába ezt a területet is. Így a Minisztérium épülete is igen fontos helyszíne ezeknek a munkálatoknak.
Természetesen a végrehajtó szervezetek (főként az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a Vám és Pénzügyőrség (VP), illetve jogutódjuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) javaslatait, észrevételeit is figyelembe veszik a tervezés, fejlesztés folyamatában, illetve más szervezetek is tesznek javaslatokat, de a legfőbb előkészítő munka a Minisztérium szakfőosztályain történik. (Sajátos törvénykezési módszer az egyéni képviselői előterjesztések rendszere. Ezek kidolgozásánál is sokszor veszik igénybe a szakapparátus segítségét.)
A végrehajtó szervezetek közül a legjelentősebb a NAV. Jól mutatja jelentőségét az általa beszedett mintegy 13 ezer milliárd forintot adó- és járulékbevétel, illetve a 20 ezret meghaladó állományi létszáma. Természetesen ennek a kisvárosnyi munkatársnak számos épületben biztosítanak helyet a munkavégzéshez. Ezek között vannak modern irodaépületek, XIX. századi paloták, korábban magánlakásként épült és átalakított épületek, de bármily furcsa, még volt katolikus templom és volt zsinagóga is megtalálható az épületállományban.
A Magyar Királyi Adóhivatal épületei Jászapátiban és Szatmárnémetiben
A vámtevékenységgel kapcsolatban három épülettípust érdemes megemlíteni. A Fővámpalotát, a budapesti vámhivatali épületeket, és a hídvám beszedéséhez kapcsolódó, a hídfőknél elhelyezkedő építményeket.
A Pénzügyminisztérium
A Pénzügyminisztérium az 1848. évi ún. áprilisi törvények elfogadását, illetve a kormánytagok kinevezését követően 1848. május 1-jén kezdte meg működését. Első minisztere Kossuth Lajos volt. Épületként a budai várnegyedben található Szentháromság téri ún. Kamaraépületet vették birtokba.
Az épület 1747-ben épült jezsuita főiskolaként, majd a rend feloszlatása után az egyetem teológiai kara működött benne. 1784-től (a környező épületekkel együtt) a magyarországi pénzügyigazgatás kormányszerve, a királyi kamara vette használatba, így logikus döntés volt az épületet minisztériumként hasznosítani.
A Pénzügyminisztérium épülete a XIX. században (Budai várnegyed – Szentháromság tér)
A szabadságharc bukását követően természetesen szó sem lehetett önálló pénzügyi igazgatásról, így egészen a kiegyezésig nem volt Magyarországon Pénzügyminisztérium se (természetesen pénzügyi tevékenység, így adóztatás is volt, de ezt a bécsi udvar közvetlenül irányította).
A kiegyezést követően 1867. június 1-jén ismét létrejött a Pénzügyminisztérium, ekkor a miniszteri posztot Lónyay Menyhért töltötte be. A minisztérium központi épülete továbbra is a Szentháromság téren lévő Kamaraépület volt, méghozzá egészen sokáig, a század végéig.
Az épületet a bővülő tevékenységi kör és létszám a század végére kinőtte, ezért azt lebontották (1900), a környező területeket felvásárolta az állam, és impozáns neogótikus pénzügyi palotát építettek a helyébe. A neogótikus stílust a téren elhelyezkedő egyéb épületek, különösen a Mátyás templom is indokolta. Az építést Fellner Sándor építész tervei alapján végezték, és 1905-ben felavatták az új Pénzügyminisztérium épületét.
A XX. század első éveiben épült pénzügyminisztériumi épület
Az épület művészettörténeti jelentőségéről kiváló elemzést adott Fónagy Zoltán (lásd a hivatkozott irodalomban):
A főhomlokzat mögött elhelyezett reprezentációs helyiségek kiképzését is ehhez az elképzeléshez alkalmazta, de fenntartás nélkül keverte az angol késő gótikus (Tudor) elemeket a francia késő barokkal (XVI. Lajos). A nagyobb tereket díszítő célzattal boltozta, felhasználva a különféle donga-, kereszt-, háló- és csillag-boltozatok széles palettáját. A 300 személyes bálterem, a márvánnyal burkolt, szobrokkal díszített aula, a faburkolatos, kandallós fogadó- és tanácskozótermek, a miniszteri szobák, a várakozó helyiségek fő jellemzője a reprezentativitásra való törekvés volt. A historizáló külső mögött ugyanakkor a legkorszerűbb épületszerkezeteket is felhasználta, pl. az udvari szárnyon elhelyezett, teljesen vasbetonból épített kilencszintes irattár esetében. A Pénzügyminisztérium épületét a századforduló építészetére jellemző bizonytalanság példájaként emlegeti a művészettörténet, amely ráadásul arányaival is kirítt a polgárnegyed kisvárosias léptékéből. |
Épületbelső (helyreállítás után) a Szentháromság téri épületben
Ez az épület maradt egészen a II. világháború végéig a pénzügyek fő épülete, akkor viszont a bombázások következtében az épület egy része megsemmisült, romos állapotában hivatali munkára alkalmatlanná vált. Az épületet 1948 és 1962 között valamennyire helyreállították, viszont mind a külső neogót-stíluselemek, mind a belső díszítések jelentős részének helyreállítása elmaradt, alapvetően a pénzszűke, a leegyszerűsítés határozta meg a renoválási munkálatokat. A helyreállítást követően sok különböző célt szolgált az épület: működött benne a Műszaki Egyetem kollégiuma (az 1956-os forradalomban itt fogalmazták meg a diákság követeléseit), beat klub (Várklub), levéltár, turisztikai intézmény, hogy csak néhányat említsünk. 2011 óta Magyarság Házaként működik, találkozóhely, látogatóközpont és színes programok helyszíne egyaránt.
A Szentháromság téri épület jelenleg
A II. világháborút követően a súlyosan sérült Szentháromság téri épület helyett 1947-ben költözött a Pénzügyminisztérium a József nádor térre, az Alpár Ignác tervezte Magyar Általános Hitelbank korábbi épületébe. Az építésről 1909-ben döntött a Bank vezetése, Alpárnak a tervet többször is át kellett dolgoznia, de így is rekordgyorsasággal megvalósult a beruházás, a Hitelbank 1913-ban vette birtokba az épületet. A világháborút követő politikai és gazdasági változások során az épület állami tulajdonba került. Az ötemeletes (+magasföldszint és pinceszintek!), belsőudvaros, későeklektikus szecessziós banképület kiválóan alkalmas (volt?) a minisztériumi funkciók ellátására. Elhelyezkedése (Pest belvárosa, közel a Parlamenthez és egy sor más minisztériumhoz, közigazgatási szervhez), impozáns külseje, különösen a földszinti és első emeleti lépcsőházak, folyosók, helyiségek reprezentatív kialakítása vitathatatlanul méltó környezetet biztosított az pénzügyi feladatok koordinálására, tervezésére, ellátására.
A Pénzügyminisztérium / Nemzetgazdasági Minisztérium épülete a József nádor téren
Az épület jövőbeni sorsa – egyelőre – nem ismert. Többször is felvetődött külföldi befektetők részére történő értékesítése. Csak halkan jegyzi meg a szerző, hogy ez talán nem lenne szerencsés!
A díszterem
(A József nádor téri épületre vonatkozó egyéb adatokat lásd a feltüntetett irodalomban.)
A legújabb fejleményeket a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos intézkedésekről szóló 1837/2015. (XI. 24.) Korm. határozat tartalmazza, amely szerint a Kormány egyetért azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanban kerüljön elhelyezésre Ezek szerint a pénzügyi igazgatás központja ismét visszatér régi helyére! Egy újabb kormányhatározatban (a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésének előkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról szóló 1066/2016. (II. 25.) Korm. határozat) 1,5 milliárd forintot irányoztak elő az épület eredeti állapotnak megfelelő helyreállítása előkészítésének és megtervezésének érdekében. Természetesen a helyreállítás további jó néhány milliárd forintba fog kerülni az adófizetőknek. Határidőként 2017. december 31-ét határozták meg, amely igen ambiciózusnak tekinthető, de nem lehetetlen.
A Fővámpalota
Az önálló vámhatóság létrejöttéről korábban már értekeztem, így most csak – a teljesség érdekében – a vámtevékenység központi épületéről írok
A vámszervezet irányításának helyet adó Fővámház vagy Vámpalota Ybl Miklós tervei alapján épült 1870-74 között. A 9500 m2-es épület ma a Corvinus Egyetem épülete.
A budapesti Fővámpalota (ma Corvinus Egyetem) épülete
Magyarország Európai Unióba történt belépése ma már nem indokolja a vámtevékenységhez egy ilyen grandiózus épület biztosítását. A vámtevékenység, és persze a vámbevétel is a töredékére esett vissza az uniós tagságot megelőző évekhez képest. Az EU által visszaosztott vám- és cukorágazati hozzájárulás összege alig 11,8 milliárd forint, amely a központi alrendszer 17 ezer milliárdot meghaladó bevételi előirányzatának mindössze 0,06 százaléka! Igaz, hogy a vámosok/fináncok egyéb tevékenységet is végeznek (jövedéki ügyek fémkereskedelmi ügyek, pénzügyi nyomozás), de ezeknek nincs kapcsolatuk a vámtevékenységgel.
Budapesti vámházak
A XX. század elején Budapest bevezető útjain számos vámház épült. Különlegessége ezeknek az épületeknek, hogy külső megjelenésük nagyon hasonló. Az épületek jelezték a város szélét, ahol bizony tényleg megvámolták az árut szállítókat, nem kevéssé lassítva a forgalmat.
Vámház-épületek Budapesten
Ilyen épületek voltak (például) az Ecseri úton, a Váci úton, a Kőbányai úton, a Fehérvári úton, az Erzsébet királyné útján, a Kerepesi út mentén, vagy az Éles saroknál. Az épületek egy részét azóta lebontották, de több is áll még belőlük, igaz a funkciójuk megváltozott. Felújított állapotukban ezek sajátos ékkövek a fővárosban.
Egy szépen felújított vámház-épület az Ecseri úton
Nem minden vámház volt ilyen impozáns. Természetesen a „vidéki” vámházak kevésbé voltak szép épületek.
A hídvám szedését szolgáló építmények
A közlekedést szolgáló beruházások (hidak, alagutak, utak, csatornák, kompátkelő) sokba kerülnek. Ezek szinte kizárólag közösségi összefogással létesültek/létesülnek, főleg állami vagy települési beruházással. A beruházás megtérülésének sokáig alkalmazott eszköze volt, a létesítmények igénybe vevőitől díjat szedni. Magyarországon ennek ma már csak a gyorsforgalmi utakon fizetendő autópályadíj és a réven fizetendő díj a „maradványa”, de a világ sok országában ma is szednek díjat a beruházás megtérüléséig (még a fejlett országokban, például Norvégiában is).
A hidaknál a díjfizetést ún. hídpénzzel kellett teljesíteni (erről már írtunk korábban a reformkorról szóló több cikkben is), a hídfőnél felépített kis házikóknál. A hidakon ma már nem kell hídpénzt fizetnünk, így a házacskák szükségtelenné váltak. Fölöslegességük miatt ezeket lebontották, de szerencsére (és a műemlékvédőknek is köszönhetően) több ilyen épület is fennmaradt.
Vámszedőhelyek: Lánchíd, Szabadság(Ferencz József)-híd, Ráckeve Árpád-híd, Szeged közúti híd
Irodalom:
Banképület; Pénzügyminisztérium
Fónagy Zoltán: Szentháromság tér – Pénzügyminisztérium
Magyarország a XX. században – II. kötet, Bankvilág, pénzvilág (Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000)
Magyarság Háza – Magyarország kulturális központja
Múzeumok Éjszakája az NGMben – Az épület története
Pénzügyminisztérium épülete a Várban
A pénzügyőrök 770 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárus autójában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Jövőre megváltozik a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása (TEÁOR), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a főtevékenységkódot átállítja – közölte a KSH.
A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!