Az adókedvezmény miatt nőhetett a dolgozó nyugdíjasok száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tállai András.

Míg a kedvező szabályok bevezetése előtt több mint 75 ezren, addig idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak nyugdíj mellett. A nyugdíjasoknak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk, vagyis az adókedvezmény lényegében 14 százalékos megtakarítást jelent.

A nyugdíjasok járulékmentességének bevezetését megelőzően, 2018-ban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. Most már csak az szja-val kell számolni, így 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek.

A szabály a vállalkozásoknak is kedvez. Érdemes nyugdíjast alkalmazni, mert a munkáltatók mentesülnek a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó megfizetésének kötelezettsége alól. Egyben a korábban nyugdíjba vonult szakemberek felvételével olyan tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez és szervezetekhez, amely jelentős hozzáadott értéket jelenthet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.