Az adónyilvántartások megsemmisítése okozta a Westminster leégését

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A londoni Westminster palota a világ egyik legismertebb épülete. Jellegzetes óratornya, a Big Ben, illetve a parlament épületének neogótikus sziluettje szemet gyönyörködtető, és összetéveszthetetlen más épületekkel. A másfél száz éve készült épületek 1987 óta a világörökség részét képezik. Az már lassan a feledés homályába merül, hogy a korábbi Westminster palota hogyan semmisült meg, illetve milyen adózással kapcsolatos események okozták a pusztulását.

 

A palota súlyos állapotban van. Árvíz sújtotta, nagy mennyiségű azbesztet tartalmaz és tűzbiztonsági kérdéseket is felvet.

(John Thurso, az Alsóház bizottsági elnökének kijelentése 2015-ben)

Több alkalommal foglalkoztunk már azzal, hogy egyes épületek létrejöttének korábbi épületek megsemmisülése volt az oka, így az isztambuli Hagia Sophia székesegyház, vagy a londoni Szent Pál székesegyház is ilyen tragikus történéseket követően épült.

Volt már szó arról is, hogy az adóhivatalok leégése, az adózási iratok megsemmisülése nem mindig a véletlennek köszönhető. Sőt! Volt, amikor a népharag okozta a pusztulást, de előfordult, hogy ebben uralkodók is közreműködtek.

A régi Westminster palota megsemmisülésében az előző tényezők együttesen játszottak szerepet!

A régi Westminster palota

A régi Westminster palotát a XI. század elején kezdték el építeni.

Ne tévesszük ezt össze a szintén XI. századtól épített Westminster apátsággal. A két épülettömb közel van egymáshoz, de míg az apátság alapvetően egyházi létesítmény, uralkodók nyughelye, a palota viszont királyi székhely, kormányzati központ, illetve az angol parlament épülete.

A Westminster apátság és palota (Google maps)

A palotát az évszázadok alatt sokszor átépítették, bővítették, korszerűsítették. III. Henrik idején, 1097-ben épült meg a Kincstár, itt gyűjtötték az adóbevételeket, illetve a kötelezettségek és befizetések nyilvántartásait is itt őrizték. A legfőbb bírói testület 1270-től kapott helyet a palotaegyüttesben (ekkorra már több egymással összeépült palotából állta az épületegyüttes). Az első angol parlamentnek is a Westminster volt a helyszíne 1295-ben, I. Edvárd uralkodása idején. A parlamenti kormányzás székhelyi státuszát ezt követően folyamatosan megőrizte, ma is a Westminster ad otthont a parlamenti üléseknek.

A királyi trónteremnek is a Westminster adott otthont, 1245-ben már biztos, hogy ez volt az uralkodói tevékenység legfőbb helyszíne. A trónterem 1512-ben VIII. Henrik uralkodása idején leégett, ekkor a király a Whitehall palotába tette át székhelyét, de a Westminster továbbra is megmaradt királyi palotának.

A XVII. század végén, 1692-ben Christopher Wren (akinek a Szent Pál székesegyházat is köszönhetjük) kapott megbízást az átalakításra. Wren átépítette a tetőszerkezetet, kicserélte az ólomüveg ablakokat, új padlókat fektettek, az eredeti gótikus falrészleteket faburkolattal fedték el, galériákat létesítettek, amelyekről a nyilvánosság is figyelemmel kísérhette a parlamenti eseményeket.

A XVIII. század közepétől, majd 1823-tól újabb bővítésekre, átépítésekre került sor, ugyanakkor ezek nem javítottak a sok évszázados elavult szerkezeteken, a zsúfoltság, a levegőtlenség és a fény hiánya már elviselhetetlen volt. Ezt több képviselő is szóvá tette, köztük a későbbi miniszterelnök, William Gladstone is, aki 1832-ben lett képviselő, és úgy nyilatkozott az épületről, hogy annak bármely része legfeljebb mosásra alkalmas.

A régi Westminster épületegyüttese

Több jelentés is készült, amelyek az épület tűzbiztonságát vizsgálták. A sok faszerkezet – lépcsők, átjárók, falborítások stb. –, a tűzgátló falszerkezetek hiánya miatt már a XVIII. században is kétszer, majd 1828-ban is a tűzveszélyre hívták fel a figyelmet. Ezeket a jelentéseket figyelmen kívül hagyták.

Az épület fűtésére a Lordok Háza alatti pincében helyezték el a széntüzelésű kályhákat, kandallókat. A szén kis lánggal égve biztosította a jelentős hőmennyiséget. A kéményeket a régi falszerkezetek mellé építették.

Adónyilvántartások

A középkorban sok országban rovásbotokat használtak az adózás elszámolására, nyilvántartására. Ez biztosította a megfelelő elszámolástechnikát, az ellenőrizhetőséget, és egyáltalán nem mellékesen az alapanyaga olcsó fából készült. A pergamen vagy a papír ehhez képest nagyon drága volt, és a rovásbotok sajátos elszámolástechnikai szerepét nem tudták teljesíteni, illetve egyáltalán nem mellékesen a széles tömegek írástudatlansága miatt az írásban való rögzítés nem is lett volna megfelelő, míg a rovásokhoz használt néhány jel megtanulása és értelmezése az írástudatlanoknak sem jelentett gondot.

Angliában a XII. századtól alkalmazták a rováspálcákat, a „bizonylatokat” a Westminsterben tárolták.

Középkori rovásbotok

Az írástudás fejlődése és a papír előállításának egyre olcsóbbá válása miatt már a XVIII. században elavult technikának tekinteték a rovásbotokat. Törvényt hoztak róla 1782-ben, hogy a rovásbotok helyett át kell térni a papír alapú nyilvántartásokra. A törvény megszüntette a kincstárban ezzel foglalkozó munkaköröket, de egy záradék biztosította, hogy mindaddig, amíg az érintett szakemberek élnek, vagy végleg nyugállományba nem vonulnak, a pozíciójukat meg kell hagyni. Ez egy jól fizető munkakör volt, így nem véletlen, hogy az erre kinevezett emberekhez lojális volt a törvényhozás.

A rovásbotok őrzői közül az utolsó személy 1826-ban halt meg, ezzel az 1782-es törvény alapján a rovásbotokat meg kellett semmisíteni. Az angol bürokrácia (is) lassan működött, így a megsemmisítésre csak 1834-ben került sor.

A Westminster palota megsemmisülése

A megsemmisítési munkálatok felügyelője Richard Weobley volt, aki úgy döntött, hogy a rovásbotokat nem adja át tüzelőanyagként a parlament személyzetének, hanem azokat a Lordok Háza alatti két kályhában kell elégetni.

Az égetést két ír munkás, Joshua Crosset és Patrick Furlong végezte 1834. október 16-án. A munkát hajnalban kezdték, és egész nap folytatták, közben Weobley többször is ellenőrizte a folyamatot. Az égetési munkákat délután négy óra körül fejezte be a két ír munkás, majd a kályhaajtókat lezárva távoztak (mint később kiderült, a közeli nyilvánosházba vezetett az útjuk).

Délután 4 óra körül látogatók érkeztek a Lordok Házába, akik azt tapasztalták, hogy a falból (a fal borítása mögül) füst gomolyog, de semmilyen intézkedés nem történt.

Az első lángok este hat óra körül csaptak fel. A nagy lánggal égő rovásbotok megolvasztották a kémény rézből készült béléscsövét, begyújtották a lerakódott koromréteget, majd a tűz átterjedt a falburkolatokra, a függönyökre. A személyzet próbálta elfojtani a tüzet, eredménytelenül.

A kiérkező tűzoltókat néhány katonai egység is segítette, de az apály miatt kevés volt a víz a Temzében, így nem tudták megakadályozni a tűz továbbterjedését, amit még az erős dél-nyugati szél is segített.

A látványosságra többezres tömeg gyűlt össze, a kivezényelt katonaság a tömeget szorította hátra, attól tartottak, hogy a nemrégiben hozott szegényházi törvények miatt Londonban is lázadás törhet ki (1830-ban forradalmi cselekmények voltak a franciáknál, belgáknál és lengyeleknél is).

A sok faszerkezet lángra kapott, a palota tüzét a 32 kilométerre lévő Windsori kastélyból is látta a királyi család. Az épületegyüttes szinte teljesen megsemmisült, a lángokat akkor sikerült visszaszorítani, mikor éjfél után a dagály miatt már megfelelő volt a folyóban a vízmennyiség az oltáshoz. A tömeg hajnali három körül oszlani kezdett, az utolsó lángokat reggel 5 óra körül sikerült eloltani.

A tűzben az épületegyüttesen kívül számos régi, a XV. századtól keletkezett dokumentum is megsemmisült. Halálos áldozata nem volt a tűznek, kilenc személyt kellett sérülések miatt ellátni.

Természetesen vizsgálóbizottság alakult a tűz okainak megállapítására. Jelentésükben a személyzet nemtörődömségét, az elavult szerkezeteket, az oltáshoz elégtelen vízmennyiséget jelölték meg, illetve elmarasztalták Mr. Weobleyt, hogy nem elég hatékonyan felügyelte az adónyilvántartások (rovásbotok) égetési tevékenységét.

A tűzvész nagyságát jól kifejezi az, hogy 1666, a nagy londoni tűzvész óta nem volt ekkora tűz Londonban, illetve ezt követően is csak a II. világháború német gyújtóbombáinak következtében.

A Westminster égése (William Turner festménye)

Épüljön új Westminster palota!

Az uralkodó – IV. Vilmos király – felajánlotta a Buckingham palotát a parlamenti működésre, ezt az „öntudatos” képviselők elutasították. Végül egy gyorsan helyrehozott kisebb teremben tudtak a képviselők összegyűlni.

Gyorsan döntés született a palota újjáépítéséről. A pályázati kiírásban az szerepelt, hogy a korábbi palota épen maradt részeit bele kell foglalni az új épületbe, illetve Erzsébet-kori vagy gótikus stílusban kell a terveket benyújtani. A pályázat jeligés volt.

Összesen 97 pályázat érkezett be 1835 novemberéig, a bíráló bizottság ebből a 64. számút hirdette ki győztesként 1836 februárjában. A nyertes Charles Barry volt, aki a flamand építészetet tanulmányozta, mielőtt benyújtotta volna tervét.

A vesztesek közül 34-en megtámadták a döntési folyamatot és a győztes tervet, de ezeket végül Robert Peel miniszterelnök elutasította.

Az új Westminstert 1840-ben kezdték el építeni. Az építkezés költségeit valamivel több, mint 700 ezer fontra becsülték. Az építés ideje alatt Charles Barry 1860-ban meghalt, ezt követően fia irányította az új Westminster palota kivitelezési munkálatait. Befejezettnek 1870-ben nyilvánították, de még a XX- század elején is végeztek belső díszítési munkálatokat. Végül a teljes költségvetés 2,5 millió fontot tett ki.

A Westminster palota számadatai is impozánsak: a Temze felőli homlokzat hossza 300 méter, 1100 szobát, 11 udvart, tartalmaz, 8 hektáron elterülő épület alapterülete 112 476 m2, folyosóinak hossza meghaladja a 3 kilométert, legmagasabb tornya a Viktória torony 98,5 méter, a Big Ben 96 méter magas.

Az új Westminster főhomlokzata a Temze partján

Az építkezéshez választott mészkő nem a legjobb minőségű! A londoni klíma törékennyé, morzsalékossá tette, ezért már tíz évvel az építkezés megkezdése után helyreállítási munkákat is kellett végezni, és kell végezni azóta is folyamatosan.

Az épületet tervező Charles Barryt Viktória királynő 1852-ben lovaggá avatta. Halálát követően a Westminster apátságban helyezték örök nyugalomra. Sírköve ikonográfiai remekmű, ebből két mozzanatot emelünk ki: megtalálható rajta a Viktória torony és a Westminster palota pályázati alaprajza is. 

 

Sir Charles Barry, illetve sírköve a Westminster apátságban

Végül álljon itt egy rövid idézet Charles Dickenstől, aki így számolt be az adónyilvántartások tragikus elégetéséről:

A rovásbotokat a Westminsterben tárolták, és persze minden intelligens embernek eszébe jutna, hogy mi sem egyszerűbb, mint engedélyezni a közelben lakó szegényeknek, hogy elvigyék tüzelőnek. Csakhogy mivel a botoknak soha nem volt semmi hasznuk, a hivatali gyakorlat megkövetelte, hogy továbbra sem legyen, ezért úgy rendelkeztek, hogy a botokat titokban és bizalmasan el kell égetni. Ez végül is a Lordok Házának egyik kályhájában történt meg. A kályhát azonban túlságosan megrakták ezekkel a nevetséges botokkal, és emiatt kigyulladt a fal faburkolata; a faburkolattól meggyulladt az Alsóház; a két ház porig égett; építészeket kellett hívni, hogy újakat építsenek, és most már a második milliót vitte el ez az ügy.

A Dickens-idézet forrása:

Balázsi József Attila: A szó elszáll, az írás megmarad… (Magyar Nyelvtudományi Társaság, Magyar Nyelv, 1998. 3.szám, 313-324.pp)

---