Az adósrabszolgák ma is köztünk vannak

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mi emberek nem csak a rendelkezésre álló javainkat vagyunk képesek elfogyasztani, hanem gyakran vállalunk kötelezettséget jövőben keletkező jövedelmünk, vagyonunk terhére is. Magyarán szólva hitelt veszünk fel, amit természetesen vissza is kell fizetni. A szándék és a valóság nem mindig esik egybe. Előfordul, hogy a tartozást nem tudjuk megfizetni. Szélsőséges esetekben ennek súlyos következményei lesznek a kölcsönt igénybevevőre.

Du sollst mich einen Spitzbuben heissen

Ha nem fizetek, huncut legyen a nevem.

A fizetési kötelezettségek teljesítését már a legrégebbi időkben is a jog eszközeivel és kényszerintézkedésekkel próbálták elérni. Tartozni nem csak kölcsönfelvétel után lehet, hanem az állam felé is. Legyen szó adótartozásról, vagy az igazságszolgáltatás keretében megállapított jogkövetkezményekről.

A régmúltban az adóztató hatalom nem mindig volt tekintettel arra, hogy a kivetett adó jövedelemmel, vagyonnal legyen fedezve, illetve a kereskedelmi forgalom alapján állapítsák meg azt. Különösen súlyos helyzetet teremthetett, ha fejadót kellett fizetni, vagy a hadisarcot szedték be az alattvalóktól, polgároktól.

Az adó meg nem fizetésének, illetve kölcsön esetén a tartozás kiegyenlítése elmulasztásának lehetett következménye az ún. adósrabszolgaság. Ez lényegében azt jelentette, hogy a tartozás fejében ideiglenesen, vagy mindörökre a szabadok vagy családtagjaik elveszítették szabadságukat, a hitelező hatalma alá kerültek. Még súlyosabb esetben akár a leszármazottakat is terhelte a rabszolgasors, sőt a rabszolgapiacon is eladhatók voltak az adósrabszolgák.

Az adósrabszolgaság komoly dilemmát jelentett mindig is, hiszen az anyagi, gazdasági jellegű mulasztásokért a sokkal értékesebb személyes szabadsággal kellett fizetni. Azért, hogy ez ne idézzen elő szélsőséges, igazságtalan helyzeteket, törvényekkel próbálták szabályozni a tehervállalás korlátait, illetve nemfizetés esetén a következményeket.

Az adósrabszolgaság intézményét szinte általánosan alkalmazták az ókorban, de módosult formában a későbbiekben is hoztak olyan intézkedéseket, amelyek a meg nem fizetett tartozásért a személyes szabadságot vették el cserébe.

Már Hammurabi törvényei is szabályozták

Mezopotámiában az i.e. 2430 körüli években keletkezhetett En-temena felirata, aki Lagas állam uralkodója volt. A felirat szerint az uralkodó elrendelte a gabonatartozások elengedését és az adósságok eltörlését. Lipit-Istár iszin-i uralkodó (uralkodott i.e. 1934-1924), sumér nyelven írt törvényoszlopán szintén rendelkeztek az adósrabszolgák felszabadításáról.

En-temena és Lipit-Istár törvényei

 

Ezek voltak az ún. missarum rendeletek előképei, amelyeket az i.e. 18-12. századokban több alkalommal is kiadtak az uralkodók. Ezekben a rendeletekben a gyengéket, kiszolgáltatottakat védelmezték a földekhez kapcsolódó adósságok állami eltörlésével. Az amnesztia nem vonatkozott a kereskedésből származó adósságokra.

A legismertebb talán Hammurabi (uralkodott i.e. 1792-1750) törvényoszlopa, amelyen 282 szakaszban a szokásjog alapján rendelkezett a legkülönbözőbb helyzetekről, cselekményekről, így az adósságokról is:

117.§ Ha egy awelumot (értsd: szabad embert) „kötelezettség kényszerített” s ezért feleségét, fiát, vagy leányát pénzért eladta, vagy akár „(adóssági) szolgálatra” engedte át, három évig megvásárolójuk vagy „(hitelező) gazdájuk” házában dolgozzanak, s a negyedik évben felszabadításuk eszközöltessék. 118.§ Ha rabszolgát, vagy rabnőt „engedett át” „(adóssági) szolgálatra” s a kereskedő „tovább adja” s pénzért elárusítja őt: (a rabszolga, vagy rabnő) nem követelhető vissza. 151.§ Ha egy asszony, aki egy awelum házában lakik, hogy férje hitelezője ne léphessen fel ellene igénnyel, férjével szerződést köttetett s (erről) „táblát” állíttatott ki: ha ennek az awelumnak, mielőtt ezt az asszonyt elvette, adóssága volt: hitelezői egyáltalán nem léphetnek fel igénnyel feleségével szemben; ha pedig erre az asszonyra, mielőtt az awelum házába költözött, adósság nehezedett: hitelezői nem léphetnek fel igénnyel férjével szemben. 152.§ Ha azután, hogy ez az asszony az awelum házába költözött, keletkezett őket terhelő adósság: mindketten felelősek a „kereskedőnek”.

Fontos kiemelni, hogy az adósrabszolgaság időtartamának felső határát Hammurabi három évben határozta meg.

Hammurabi törvényoszlopa a Louvre-ban

 

Szolón felszabadította az adósrabszolgákat

Az ókori görögöknél Szolón (i.e. 638-558) tevékenységét kell kiemelni. Szolónt i. e. 594-ben arkhónnak, az athéni állam vezető tisztségviselőjének választják. Szolón felvállalta a közvetítő szerepet a démosz és az arisztokrácia között, alkotmányt adott Athénnak (ezt Arisztotelész „Az athéni állam” című művéből ismerjük). Szolón nevéhez fűződik az ún. szeiszakhteia (σεισάχθεια), azaz teherlerázás. Ez az adósrabszolgaság megszüntetését, az adósságok elengedését, a külföldre eladott adósrabszolgák visszavásárlását jelentette.

Szolón mandátuma lejártát követően önként visszavonult a hatalomtól, életét bölcselkedéssel, versírással töltötte. Több költeménye is fennmaradt, ezek közül számunkra a Számadás című gnómája a legfontosabb, mivel ebben összegzi politikai tevékenységének eredményeit, kükön is kiemelve az adósrabszolgaság megszüntetése érdekében tett intézkedéseit.

• Szolón: Számadás (részlet)   Abból, miért a nép szavamra összegyűlt, mit adtam én fel, míg minden célhoz nem ért? Tanúm legyen, ha majd ítélni fogsz, Idő, az istenek nagy és kegyelmes anyja, Gé, a barna föld, melyből sok jelzőkövet kitéptem, itt is, ott is mely leverve volt: így lett, mi addig szolga volt, a Föld szabad. S az istentől rendelt hazába is sokat vezettem vissza, kit rabként hurcoltak el, ezt jogtalan, más régi törvények szerint adósságáért volt földönfutó, amíg Athén nyelvén többé beszélni sem tudott. Voltak kik itthon szenvedtek rút szolgaság alatt, szeszélyes gazdáik parancsait rettegve: én szabaddá tettem őket is. Hatalma és jogot kibékítettem, így mindent véghez vittem, mit elvállaltam én. A jót s a rosszat egyazon szabály köti: igaz törvényt írtam, mely mindenhez talál. A kormánypálcát vette volna kézbe más, gonosz szándékú, kincsre vágyó férfiú, a népet meg se tudta volna tartani. Ha pártosokra hallgatok, ha megteszem, mit egyikük kívánt, vagy másikuk javallt, a városból ma hány ember hiányzanék! Ezért kellett védnem magam mindenfelől, s úgy járnom, mint farkas jár ebek között. (Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

Szolón az ókori hét bölcs egyike. Több ilyen lista is készült, Szolón mindegyiken rajta van, hasonlóan a matematikus Thalész is. Egy másik matematikus, Püthagorasz is több ilyen listán szerepel.

A hét görög bölcs a nürnbergi krónikában (1493)

 

Adósrabszolgaság a Bibliában

A Biblia több helyen is foglalkozik a kölcsönnel, a kamattal, a törlesztés elmaradása következtében keletkező rabsággal. Talán legérzékletesebben Nehémiás könyvének 5.3-5.13. szakaszaiban szólnak erről. Kifejezetten az adótartozásokat, és azok elengedését szorgalmazza a próféta.

Mások így szóltak: „Mezeinket, szőleinket, házainkat kell elzálogosítani, hogy gabonához jussunk az éhínség idején.” Voltak, akik így beszéltek: „Kölcsönt kell vennünk földjeinkre és szőleinkre, hogy megfizethessük a királynak az adót. Pedig mi is ugyanolyan húsból valók vagyunk, mint testvéreink, s gyermekeink is olyanok, mint az ő gyermekeik. El kell adnunk fiainkat és lányainkat rabszolgának. Lányaink közül némelyeket már eladtunk! Nem tehetünk ellene semmit, hiszen földjeink és szőleink már másoké lettek.” Amikor panaszukat és ezeket a szavakat meghallottam, nagyon megharagudtam. Megfontoltam a dolgot, és megdorgáltam az előkelőket és az elöljárókat. Így szóltam hozzájuk: „Milyen terhet raktok testvéretekre!” Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük, és így szóltam hozzájuk: „Mi tehetségünkhöz képest kiváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig most eladjátok testvéreiteket, hogy majd váltsuk ki őket.” Erre hallgattak, és nem tudtak mit válaszolni. Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? Magam is, testvéreim és embereim is adtunk nekik pénzt és gabonát, s most elengedjük nekik ezt a tartozást. Adjátok nekik késedelem nélkül vissza a földjüket, szőlőjüket, olajfájukat és házukat. Engedjétek el nekik, amivel pénzben, gabonában, borban és olajban tartoznak nektek, amit kölcsönadtatok nekik.” Így válaszoltak: „Visszaadjuk, nem követelünk tőlük többé semmit, s úgy teszünk, ahogy mondtad.” Erre megeskettem őket – miután odahívtam a papokat -, hogy ígéretük szerint járnak el. Majd kiráztam köntösömet és ezt mondtam: „Isten így rázzon ki házából, vagyonából minden embert, aki nem tartja meg ezt az ígéretet. Ilyen kirázott és üres legyen!” Az egész gyülekezet ráfelelte: „Úgy legyen!” -, és dicsőítette az Urat. A nép pedig a határozat értelmében járt el.

Középkori érdekességek

A középkori Európát az egyház uralta. Az emberek hittek a mennyországban és a pokolban, a többség úgy élt, hogy semmi ne veszélyeztesse halálát követően az üdvözülést. A hitelezésre szigorú szabályok vonatkoztak, a Biblia tanítása alapján tiltották a kamatszedést. Ha valaki adósságot hátrahagyva közeledett a halálhoz, az egyház megtagadhatta a feloldozást, sőt, ha a pap ezt mégis megtette, akár őt is kötelezhették az adósság megfizetésére.

A nem fizető adósra gyakran a megszégyenítés kényszerét alkalmazták. Beleírták a szerződésbe, hogy nemfizetés esetén „Huncut legyen az adós neve”, és ezzel nyilvánosan is megbélyegezhették a hátralékost.

A szóbeli megbélyegzést külső jeggyel is súlyosbították. Ha az adós nem tudott fizetni, a hitelező arra kötelezhette, hogy egész életén át zöld sapkát viseljen. A törvény csak azt a kedvezményt engedélyezte, hogy a sapkát a hitelezőnek kellett beszereznie. Ha az adós nyilvános helyen a zöld sapka nélkül jelent meg, a hitelező kívánságára börtönbe vetették. Még a XVI. század végéről is maradtak ránk zöld sapka hordására kötelező franciaországi ítéletek.

Volt ahol azzal fokozta a törvény a szégyent, hogy maga a sapka átnyújtása is megbélyegző módon ment végbe. Az adóst kivezették a pellengér elé, ott be kellett ismernie, hogy fizetésképtelen, mire a hóhér fejébe nyomta az örökös gyalázatot jelentő zöld sapkát.

A megszégyenítésnek ezt a szintjét is tudták még fokozni a szégyenkőre ültetéssel, amelynek eljárása önmagában is riasztó lehetett hátralékosokra: ennek része volt az adósságok részletes ismertetése, a tömeg általi becsmérlés, a lemeztelenítés, a köre való ráejtés (12-szer!). Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a fizetési hajlandóság, elég magas szintű volt.

Adósrabszolgaság napjainkban

A fejlettebb államok az adósrabszolgaság helyett már az újkorban inkább az adósok börtönét használták. A nemfizető adóst a hitelező kérelmére letartóztatták és fogházba szállították azzal, hogy amíg az adósságát le nem törleszti, ottmarad. Ez meglehetősen abszurd intézkedés volt, hiszen bezárva igencsak nehézkesen tudta az adós előteremteni a tartozás összegét.

Az adósok börtönében (William Hogarth festménye)

 

Manapság az adósnak, akár az államnak tartozik az adóval, akár a banknak nem tudja fizetni az esedékes törlesztő részletet, de más tartozások esetében is, nem kell attól tartania, hogy a személyes szabadsága kerül veszélybe, illetve a családját sem fenyegeti ilyen következmény. Természetesen itt a jogkövető magatartást folytató helyzetekről van szó, és nem a verőlegények segítségével történő behajtásról. Börtön akkor fenyegeti az adóst, ha a tartozás létrejöttéhez bűncselekmény is társul, például adócsalás, sikkasztás.

Az adósrabszolgaság a világ kevésbé fejlett részein (Afrika, India) a huszadik század közepéig alkalmazott jogkövetkezmény volt, de rejtett formában ma is létezik ezekben az országokban. Jellemzően kölcsönért, élelemért cserébe a gyermekeket, nőket dolgoztatják rabszolgaként. Még Európában is előfordul, hogy anyagilag kiszolgáltatott embereket a kevésbé fejlett EU-s országokból a fejlettebb országokba „exportálnak”, ott feketemunka és kiszolgáltatottság lesz a sorsuk, felszámolják nekik a lakhatási, utazási költségeket, és eladósodva lényegében rabszolgaként dolgoztatják őket akár éveken keresztül is. Hasonlóképp adósrabszolgaságot teremthet az uzsorások tevékenysége. Ezeket a magatartásokat a törvény ugyan üldözi, de a bizonyítás sokszor szinte lehetetlen.

Az adóval tartozni sem dicsőséges helyzet. A magyar adóhatóság rendszeresen nyilvánosságra hozza a legnagyobb adótartozók listáját – legyenek azok magánszemélyek vagy cégek –, ezzel is tájékoztatva a társadalmat, a gazdasági szereplőket, hogy kik azok, akik fizetési kötelezettségüket nem teljesítik. Mivel a modern adórendszerek alapvetően a jövedelemre, a fogyasztásra, illetve a meglévő vagyonra építenek, ezért az esetek túlnyomó többségében az adótartozás létrejöttében az adózók magatartása is közrejátszik. Az, hogy a szándékosságot tudja-e az adóhatóság bizonyítani, már más kérdés.

A diákok számára tanulmányaik finanszírozása érdekében jött létre a diákhitel intézménye. Sok fiatal fél ezzel a lehetőséggel élni, mert úgy érzi, hogy a hitel felvétele hosszú távú eladósodást eredményez számára, és sokszor nem látja a visszafizetés lehetőségét. Ki is mondják, hogy számukra ez egyfajta modernkori adósrabszolgaságot teremt.

Minden óvintézkedés ellenére előállhatnak olyan helyzetek, amikor az adós képtelen teljesíteni. Ez lehet saját helyzetének rosszul megbecsült változása miatt is, munkanélküli lesz, váratlan családi kiadások merülnek fel stb., de előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor az egyéb, a gazdaságot a társadalmat alapvetően befolyásoló változások következnek be.

Csak az előző negyedszázadban is jó néhány olyan esemény következett be Magyarországon, amelyek súlyos helyzeteket teremtettek a fizetési kötelezettségek teljesítésében:

• 1990-93-ban a rendszerváltás következményeként meglódult az infláció, több mint egymillió ember veszítette el korábbi munkáját; a korábbi lakáscélú ún. OTP-s hiteleket csak állami segítséggel lehetett szanálni, de a bankkonszolidáció sem volt minden területen sikeres, a bedőlő bankokban sokak megtakarítása úszott el;

• 1998-ban az orosz válság értéktelenítette el sokak megtakarítását, üzleti-piaci helyzetét;

• 2008-2010-ben a világgazdasági válság Magyarországon is súlyosan éreztette a hatását;

• a devizaalapú hitelek esetében a világgazdasági válság és a svájci frank kötött árfolyamának felszabadítása sokszázezer család törlesztési képességét nehezítette meg, vagy lehetetlenítette el; ezeknél a hiteleknél szintén állami segítségre volt szükség az érintettek nagy száma, illetve a kiszámíthatatlan gazdasági változások miatt;

• az előző két év brókerbotrányai (amelyek sokkal súlyosabbak voltak, mint a megelőző negyedszázad hasonló jelenségei) szintén indokolták az állami beavatkozást.

Ne legyenek kétségeink, a következő évek, évtizedek is fogják „szállítani” azokat az eseményeket, amikor a törlesztési problémák tömegeket érintenek, és állami beavatkozással kell a hiteleket szanálni, a bankokat konszolidálni.

 

---