Az adózók több, mint fele adott bevallást délutánig


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csütörtök délután négy óráig 460 ezren küldték el adóbevallásukat elektronikus úton az erre kötelezett körülbelül 900 ezerből, s a rendszer hiba nélkül bírta a terhelést – mondta el a Független Hírügynökségnek az APEH kommunikációs és titkársági főosztályának vezetője, Nagy József.

Február 15-én az egyéni vállalkozók személyi jövedelem adójának bevallása, az éves áfafizetők és evások 2006-os bevallása, továbbá több, kisebb kört érintő közteher (például kulturális járulék) elszámolása van soron.

Miként három nappal ezelőtt, most is sokan, 300 ezren már a megelőző napokban elküldték a kitöltött elektronikus nyomtatványt az adóhivatalnak. Ennek a három nagy adózói körnek igen nagy része tipikusan nem napközben ül a számítógép elé, vagyis a reggeltől mért óránkénti 18-20 ezer darab elküldött bevallás mennyisége éjfélig növekedni fog. Ennek ellenére Nagy József becslése szerint most is lesznek pár százezren, akik kicsúsznak a határidőből. Február 12-én az 1,4-1,5 millióból 1 millió 170 ezer bevallás érkezett meg.

Délután olyan hír jelent meg, hogy háromnegyed háromtól 25 percen át nem működött az internetes rendszer. Nagy József elmondta, hogy ez a hiba a kormányzati Ügyfélkapu portálban lépett fel, de csak azokat érintette, akik ekkor próbálták meg „”élesíteni”” az okmányirodában kapott – 8 napig érvényes – ideiglenes kódot, vagyis akik most akartak bejelentkezni az Ügyfélkapuba. Ha ezek között adóbevalló is akadt, az eleve bírságra számíthat, mert a múlt év végén letelt az e-bevalláshoz szükséges – s szintén az Ügyfélkapun keresztül elvégezhető – regisztráció határideje.

Az APEH főosztályvezetője elmondta még, hogy három napja – az elektronikus bevallás első igazi csúcsterhelésekor nem az adóhivatal rendszerében, sőt nem is az Ügyfélkapu APEH-hez vezető ágában akadtak leállások, hanem egyéb közigazgatási ügyek intézésében volt időszakos akadály.

Forrás: Uno


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Kisokos a beruházások adókedvezményeiről

A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.

2024. december 4.

Adóváltozások 2025: íme a lényeg

A nemrég elfogadott adócsomag legfontosabb intézkedéseiről, a családi adókedvezmény megduplázásáról, a lakásfelújításhoz kapcsolódó adókedvezményekről, a legfontosabb áfa-változásokról, a jövedékiadó-változásokról és a tételes átalányadó változásairól beszél friss videónkban dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője.