Az egyházak rosszul jártak az egykulcsossal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár többen ajánlották fel adójuk egy százalékát idén, az egyházak mégis egyre kevesebb pénzt kapnak. Erdő Péter közölte: a katolikusok ugyanannyi felajánlótól 20 százalékkal kevesebbet kapnak.


A NAV adatai szerint már harmadik éve csökken a személyi jövedelemadóból (szja) érvényesen felajánlott 1+1 százalékos összeg: míg két éve még 17,19 milliárd, tavaly 15,9 milliárd, az idén már csak 12,45 milliárd forintra számíthatnak a kedvezményezettek. A civil szervezetek, az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat számára egyaránt kevesebb felajánlás érkezett mint tavaly, és az szja-kulcs változása miatt az idén csökkent a felajánlható összeg is.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek korábban azt mondta: idén húsz százalékkal csökkent a Magyar Katolikus Egyház számára szja-ból felajánlott egyszázalékos összeg az előző évhez képest, miközben a felajánlók száma nem lett kevesebb. Ebből látszik, hogy az adóügyi változások érzékenyen érintik az egyházakat is – fogalmazott. Hozzátette: az inflációra vonatkozó adatot utólag csökkentették, ezért a járadékalapból – amelyet az infláció alapján számítanak ki – érkező összeg is csökken, ami az év utolsó szakaszában jelentős bevételkiesést jelent majd.

A Magyar Katolikus Egyház részére a 2011. évre vonatkozó idei adóbevallás során 2 milliárd 297 millió 717 ezer forintot ajánlott fel 605 700 ember. Tavaly ez az összeg 2 milliárd 850 millió 747 ezer forint volt (601 695 adózótól). A Magyarországi Református Egyház számára juttatott összeg is csökkent: a múlt évi 1 milliárd forint után az idén 832 millió 779 ezer forintot ajánlott fel 210 708 magánszemély (2011-ben 207 ezer 12 ember adományozott a református egyháznak). A Magyarországi Evangélikus Egyház 2012-ben 239 millió 290 ezer forinthoz jut hozzá 54 504 támogatója által; tavaly 54 429-en 300 millió 746 ezer forinttal segítették az egyházat. A Magyarországi Baptista Egyház 89 millió 606 ezer forintos támogatással a negyedik legnagyobb összeget kapja idén az egyszázalékos felajánlásokból. Az egyház hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel: felajánlóiknak száma 19 százalékkal nőtt a múlt évhez képest. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 87 millió 166 ezer 446 forintot, a Hit Gyülekezete 57 millió 192 ezer 466 forintot kap idén támogatóitól. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) részére 5827 magánszemély 40 millió 347 ezer forintot ajánlott fel. Tavaly kettővel többen támogatták a szövetséget, akkor jóval nagyobb összeget, 65 millió 204 ezer forintot juttattak az egyháznak.

A magánszemélyek 1997 óta ajánlhatják fel befizetett személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, 1998 óta pedig 1+1 százalékát a törvényben megjelölt kedvezményezetteknek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.