Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nyáron országszerte több mint hatszáz étel- és italautomatát „élesztettek újra” az üzemeltetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek hírére: a korábbi időszakhoz képest a négyszeresére ugrott a visszakapcsolások száma – tájékoztatta a hivatal közleményben csütörtökön.
Kiemelték, hogy többmilliós büntetést kockáztat az az üzemeltető, aki szabálytalanul működteti automatáját. A revizorok a szabályszegőket akár egymillió forint mulasztási bírsággal sújthatják, ezen túl meg kell fizetni az eltitkolt bevételek utáni adót, továbbá a késedelmi pótlékot és adóbírságot is, amelynek összege a be nem fizetett adó kétszerese is lehet – tették hozzá.
Felidézték: a NAV a honlapján tette közzé, hogy június 1-től fokozottan ellenőrzi az automatákat, különösen ott, ahol az üzemeltető korábban felügyeleti egység nélkül működtette a berendezést vagy az automata szüneteltetését jelentette be.
Az ellenőrzések eredményeként a gyárépületekben, gyártócsarnokokban, kórházakban, iskolákban, a közterületeken és pályaudvarokon vizsgált automaták egy részéről kiderült, hogy bejelentés vagy felügyeleti egység nélkül üzemeltetik azokat, nincs regisztrációs számuk, AFE-kódjuk vagy nem helyezték ki azt, illetve a bejelentett szüneteltetés ellenére működnek – fejtették ki.
Megjegyezték, hogy a fekete üzemeltetésről az ingatlan üzemeltetője sokszor nem is tud. A NAV folytatja az automaták ellenőrzését, amelynek fókuszában továbbra is a papíron szüneteltetők, illetve befejezést jelentők és az automatát felügyeleti egység nélkül üzemeltetők állnak – írták a közleményben.
A NAV szintén mai közleménye: Több mint kétmillió forintnyi hamis ruhát találtak egy somogyi piacon
Több mint kétmillió forintnyi hamis ruhát találtak egy Somogy vármegyei piacon áruló nőnél – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön.
Azt írták: a pénzügyőrök a szántódi piactér ellenőrzésénél azt látták, hogy a nő eladásra kínált luxus márkajelzésű ruhákat, pólókat, rövidnadrágokat és melegítőket. A népszerű termékek silány minőségén látszott, hogy gyenge színvonalú utánzatok voltak. A kereskedő a pénzügyőrök célirányos kérdéseire úgy felelt, hogy portékáit Szabadkán vásárolta – tudatta a vámhivatal.
A kínálatot a védjegyek jogosulti képviselői is megvizsgálták, amelyekről megállapították, hogy hamisak és a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hozták forgalomba – tették hozzá.
A járőrök a több mint kétmillió forint értékű árut lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást. Az 54 éves nő ellen szabálysértési- és büntetőeljárás is indul – olvasható a közleményben.
A NAV felhívta a vevők figyelmét, hogy aki kétes eredetű helyről vásárol, az veszélynek teheti ki önmagát, mivel a hamisított termékek akár egészségügyi kockázatot is jelenthetnek.
(MTI)
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!