Az iskolakezdési támogatásnak buktatói is vannak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több feltételt, illetve szabályozást is figyelembe kell vennie annak a munkáltatónak, aki iskolakezdési utalvánnyal szeretné motiválni alkalmazottait. Nem elég tudni a juttatásra vonatkozó adóterhet, vagy a maximális értékhatárt, oda kell figyelni például a dolgozók egyéni jogosultságára is – hívja fel a figyelmet a Sodexo közleményében.

Az iskolakezdési támogatás a gyermekek beiskolázásához nyújt segítséget a szülők számára. Felhasználható a tanév első napját megelőző és követő 60 napon belül. Ez azt jelenti, hogy a héten már elindulhatnak a szülők a törvényben meghatározott ruházati termékek, taneszközök és tankönyvek megvásárlására. Az utalvány 23 400 forint értékben adható a kedvező mértékű, 19,04 százalékos adó megfizetése mellett gyermekenként évente egy alkalommal mindkét szülőnek. Így egy tanköteles korú gyermek iskolakezdését a munkaadók akár 46 800 forinttal is támogathatják. Több gyermek esetén ez még tovább növelhető.

Mielőtt azonban megkapják az alkalmazottak az utalványt nyilatkozniuk kell, hogy jogosultak erre a juttatási formára. A nyilatkozattal a dolgozó átvállalja a felelősséget, arra vonatkozólag például, hogy a gyermeke közoktatásban (általános, vagy középiskolai oktatásban) tanul, vagy hogy ő, mint szülő jogosult a családi pótlékra.

Érdemes odafigyelni a családi pótlék korhatárára is, mivel előfordulhat, hogy valaki középiskolás, de a szülők már nem jogosultak a családi pótlékra. Ha a munkáltató azonban elmulasztja a nyilatkoztatást, akkor a felelősség azonnal áthárul rá. Sokan nem tudják azt sem, hogy a juttatás akár külföldön tanuló gyermek részére is kiadható, azaz az összes Európai Gazdasági Térség bármely országában folyó képzés esetén lehet élni a lehetőséggel, de a már említett egyéb feltételeknek ebben az esetben is meg kell felelni.

Az iskolakezdési utalvány népszerűsége az elmúlt években töretlen. Az utalványt több gyermek után is igénybe lehet venni a cafeteria keretein belül, így átlagosan egy dolgozó több mint 25 000 forint értékű, ilyen típusú juttatásban részesül.

A Sodexo tapasztalatai alapján az utalványok megrendelését főként júliusban és augusztusban bonyolítják a cégek. A tavalyi szezonban ebben a két hónapban rendelték meg a teljes iskolakezdési utalvány mennyiség közel 75 százalékát – mondta Bukolyi Tamás a Sodexo Motivációs Rendszerek kereskedelmi igazgatója.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek