Az alultőkésítési szabály

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ritkán találkozunk az alultőkésítési szabállyal, ám amikor foglalkoznunk kell vele, általában sok időt töltünk el értelmezésével. Ebben segít az Adó szaklap 2011/9. számában megjelent cikk.

Magát a rendelkezést a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tao-tv.) 8. § (1) bekezdés j) pontja tartalmazza, amely szerint az adózónak adózás előtti eredménynövelési kötelezettsége van a nem pénzügyi intézménnyel szemben fennálló kötelezettségére az adóévben ráfordításként, vagy eszköz bekerülési értéke részeként elszámolt kamatának az adózó saját tőkéje (jegyzett tőke, tőketartalék, eredménytartalék, lekötött tartalék) háromszorosát meghaladó kötelezettségrészre jutó arányos részével.

A korrekció alkalmazására tehát akkor kerül sor, ha a társaság rendelkezésére álló saját forrását nagymértékben meghaladják a külső forrásai, s emiatt jelentős kamatjövedelmet fizet ki.

Először a társaságokra vonatkozóan tekintjük át, hogy mit is kell alultőkésítésen érteni.

Saját tőke védelme, hitelezővédelem

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.), a hatálya alá tartozó társaságoknál (kivéve a közkereseti társaság, és a betéti társaság) nemcsak az alapítás időpontjára vonatkozóan írja elő kötelező jelleggel a minimális jegyzett tőke nagyságát, de a későbbi, a társaság működésének időtartamára vonatkozóan is tartalmaz követendő rendelkezést a saját tőke jegyzett tőke arányában. A Gt.-ben azonban nincs meghatározva a közkereseti társaság, és a betéti társaság esetében az alapításkori minimális jegyzett tőke összege, így ezeknél a társaságoknál a saját tőke és a jegyzett tőke arányára vonatkozóan sincs további előírás.

A Gt. szabályozza továbbá azt is, hogy ha a gazdasági társaság a számviteli törvény szerinti beszámolójában foglaltak alapján egymást követő két teljes üzleti évben nem rendelkezik a társasági formájára kötelezően előírt jegyzett tőkének megfelelő összegű saját tőkével, és a társaság tagjai (részvényesei) a második év számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül a szükséges saját tőke biztosításáról nem gondoskodnak, a gazdasági társaság köteles e határidő lejártát követő hatvan napon belül elhatározni más gazdasági társasággá való átalakulását, vagy rendelkeznie kell jogutód nélküli megszűnéséről.

Az átalakulás során olyan társasági formát kell választani, amely esetében a törvény a jegyzett tőke legkisebb összegét nem határozza meg, vagy a törvény által meghatározott jegyzett tőke legkisebb összege olyan mértékű, amelynek az átalakuló gazdasági társaság eleget tud tenni (Gt. 51. §).

A Gt.-nek ezek a rendelkezései egyaránt szolgálják a tulajdonosok (tagok) védelmét, illetve amennyiben a vállalkozás külső forrást (kötelezettséget) von be a gazdálkodásába, a hitelezők védelmét is, hiszen a további veszteséges működést hivatottak megakadályozni abban az esetben, ha a Gt.-ben szabályozott kritikus szint alá csökkenne a saját tőke nagysága.

A saját tőke – jegyzett tőke aránya

A jegyzett tőke – előírt saját tőke aránya társasági formánként eltérő.

A saját tőke – jegyzett tőke arány korlátolt felelősségű társaság (kft.), zártkörűen működő részvénytársaság (zrt.) és nyilvánosan működő részvénytársaság (nyrt.) vonatkozásában van kötelezően meghatározva.

Kft. esetében, ha a társaság saját tőkéje veszteség következtében a jegyzett tőke felére csökken, az ügyvezető haladéktalanul köteles a szükséges intézkedések megtétele céljából taggyűlést összehívni [Gt. 143. § (2) bekezdés a) pont].

A zrt.-nél és nyrt.-nél az igazgatóság köteles nyolc napon belül – a felügyelő-bizottság egyidejű értesítése mellett – a szükséges intézkedések megtétele céljából a közgyűlést összehívni, ha tudomására jut, hogy a részvénytársaság saját tőkéje a veszteség következtében az alaptőke kétharmadára csökkent [Gt. 245. § (1) bekezdés a) pont, 285. §].

A saját tőke – jegyzett tőke arány vizsgálatához először is a saját tőke elemeit tekintjük át. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Számv-tv.) rendelkezik arról, hogy saját tőkeként a tulajdonosok, tagok által a vállalkozó rendelkezésére bocsátott tőkerészt, valamint a tulajdonosok, tagok által az adózott eredményből a vállalkozónál hagyott tőkerészt szabad kimutatni (Számv-tv. 35. §).

A saját tőke összetevői: jegyzett tőke (csökkentve a jegyzett, de még be nem fizetett tőke összegével); tőketartalék; eredménytartalék; lekötött tartalék; értékelési tartalék; a tárgyév mérleg szerinti eredménye.

A saját tőke a befektetett eszközök és forgóeszközök tartós forrása, amely egyben az idegen forrásoknak, a másokkal szembeni kötelezettségeknek a fedezete is.

Ha a társaság tartósan eredménytelen gazdálkodást folytat, akkor a veszteséget saját tőkéből kell finanszíroznia. Amennyiben a rendelkezésére álló saját tőke nem tudja biztosítani a gazdálkodás zavartalanságát, az a Gt.-ben szabályozott kritikus szint alá csökken, akkor a vállalkozás likviditási nehézségeinek megoldására külső forrás – hitel, kölcsön – bevonására kényszerülhet. Azaz, ilyen esetben a társaságnak nem áll rendelkezésére annyi saját forrása, amennyi a vállalkozási tevékenység viteléhez szükséges lenne, a külső forrás bevonásával pedig, amely a vállalkozás zavartalan gazdálkodását biztosítja, kialakulhat az alultőkésítés.

Nagyon fontos tehát hangsúlyozni, hogy a társaságnak teljes működési időszaka alatt törekednie kell arra, hogy a szervezeti formájára vonatkozóan előírt jegyzett tőke és saját tőke állomány a Gt.-ben szabályozott arányon belül maradjon, és az alultőkésítési szabály miatt a nyilvántartott kötelezettség-állománynak – hitelállománynak – a saját tőkéhez viszonyított megfelelő arányát is folyamatosan ellenőrizni kell. Amennyiben nem tud megfelelni a számára kötelezően előírt jegyzett tőke összegének megfelelő saját tőke követelményének, akkor köteles biztosítani a szükséges saját tőke összegét, vagy az átalakulás, illetve megszűnés szabályát alkalmazni.
Külső forrás bevonásakor jellemzőek a hitelt, kölcsönt nyújtó partnerek, pénzügyi intézmények, azaz a vállalkozástól független felek, amelyek a szükséges összeg folyósítását piaci viszonyok alapján végzik. A külső forrás azonban piaci körülményektől eltérő ügyletek kapcsán is bevonható nem pénzügyi intézményektől, olyan nem független felektől, amelyek jellemzően – de nem törvényszerűen – kapcsolt vállalkozási viszonyban állnak a hitelt, kölcsönt igénylő szervezettel.

A saját tőkéből a tagoknak tagsági jogviszonyukra tekintettel – a Gt. és a Számv-tv. előírásainak megfelelően – osztalék fizethető, míg az idegen források után a felek kamatfizetésről állapodhatnak meg.
Az alultőkésítési szabály alkalmazásakor azonban nem kell minden tőkeelemet figyelembe venni, mint a saját tőke – jegyzett tőke arány vizsgálatakor. A rendelkezés alapján csak a jegyzett tőke, a tőketartalék, az eredménytartalék és a lekötött tartalék adóévi napi átlagos állományát kell meghatározni, azaz a számítás során figyelmen kívül kell hagyni az értékelési tartalék és a tárgyévi mérleg szerinti eredmény összegét.

További részetek és példák az Adó szaklap 2011/9. számában, Czapkó Tiborné cikkében olvashatók.

Forrás: Adó szaklap 2011/9. szám

---