Az szja-bevallási tervezetek szerdától érhetők el


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét, amelyek március 15-től elérhetőek a NAV honlapján – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

állai András kiemelte: a kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt, és folytatni az adócsökkentést. Jelenleg 5,2 millióan rendelkeznek már elektronikus tárhellyel, ami nemcsak a kormány által szorgalmazott digitalizáció elterjedését jelzi, hanem megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket is – hangsúlyozta az államtitkár.

Úgy fogalmazott: március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu). A bevallás asztali számítógépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyható, szerkeszthető.

Aki egyetért a tervezet adataival és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik – összegezte az államtitkár. Elmondta, ez a lehetőség azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Ha valaki szeretne KAÜ-azonosítót igényelni, azt a legegyszerűbben valamelyik okmányirodában vagy kormányablakban teheti meg, továbbá ez előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elintézhető.

Hirdetés


Töltse le ingyenesen „
A 2022. évi őszi adóváltozások” című 3 részes összefoglaló írást!Szerezzen első kézből, a Pénzügyminisztérium szakembereitől információt a 2023. január 1-jén életbe lépett adóváltozásokkal kapcsolatban. Regisztráljon, és azonnal érkezik az anyag első része!

Tállai András kitért rá: idén az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők, és az áfás magánszemélyek is. Mint mondta, az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfa fizetésére kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, továbbá a NAV-nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük adóbevallási tervezetüket.

Hozzátette, akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV 2023. május 2-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot is megküldi. Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.

Az, hogy idén is a NAV készítette el mintegy 5,6 millió magyar adózónak az adóbevallás-tervezetét, számukra komoly adminisztrációs könnyebbséget jelent – jelezte az államtitkár. Ráadásul összhangban van a magyar adópolitika legfontosabb célkitűzéseivel: az adórendszer egyszerűsítésével, és az adminisztrációs terhek csökkentésével – tette hozzá.

Tállai András kiemelte: mára eljutottunk oda, hogy a söralátéten elférő adóbevallásra sincs szükség, ezt ugyanis már hetedik éve az adóhivatal készíti el térítésmentesen, automatikusan azok számára, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Emlékeztetett: korábban, ha valaki nem nyújtotta be az szja-bevallását, mulasztási bírsággal számolhatott, most pedig akkor is érvényes az adóbevallása, ha rá sem néz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.