BDO: Már csak egy hét maradt a csoportos társasági adózás választására


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

November 20-áig regisztrálhatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) azok a társaságok, amelyek a 2020-as évtől csoportos társasági adóalanyok kívánnak lenni, kihasználva a lehetőségben rejlő költség- és adómegtakarítási lehetőségeket.

A csoportos társasági adózásnak számos előnye lehet, így például a csoporttagság időszaka alatt a tagok által generált elhatárolt veszteség megosztható a tagok között, ami csoportszinten akár jelentősen is csökkentheti a fizetendő társasági adó mértékét. Az adókedvezmények szempontjából a csoport egyetlen adózónak minősül, így egy adott kedvezmény már akkor is igénybe vehető, ha egyetlen csoporttag teljesíti a kedvezmény feltételeit. Emellett a csoportos adózás jelentős adminisztrációs könnyebbséget is jelent, mert a csoport tagjainak egymás közti ügyleteikre társasági adó szempontból nem kell a szokásos piaci árat meghatározni, és a transzferár-dokumentációt is csak a csoport külső relációiban kell elkészíteni.

Csoportos társasági adóalanyként két vagy több olyan belföldön adózó társaság regisztrálhat, amelyek között legalább 75 százalékos arányú szavazati jogon alapuló kapcsolt vállalkozási viszony áll fenn, mérlegfordulójuk azonos, beszámolóikat és könyvviteli zárlatukat pedig azonos módon (vagy a magyar számvitel, vagy az IFRS alapján) készítik.

„Csoportos társasági adóalanyiságra elsőként a 2019-es évre lehetett regisztrálni, a lehetőséggel az induláskor a NAV adatai alapján több mint 200 vállalatcsoport élt – magyarázza Kocziha Andrea, a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának igazgatója. – Az elmúlt év gyakorlata már számos részletkérdést pontosított, tisztázott, így várható, hogy a jövő évi időszakra jelentősen tovább bővül majd a regisztráltak köre.”

A 2020-as adóévre vonatkozó november 20-i határidő jogvesztő, ezt követően erre az időszakra már nincs lehetőség csoportos társasági adózásra bejelentkezni. A bejelentkezést a csoport tagjainak közösen, írásban kell kezdeményezniük. Amennyiben a NAV a regisztrációt jóváhagyja, a csoport nevében az adóhatóság felé a tagok által maguk közül kijelölt csoportképviselő jár el, külön csoportazonosító szám feltüntetésével.

„A csoportos adózás választása előtt a csoport minden egyes tagjára, valamint a csoport együttesére vonatkozóan is célszerű számszerűen megvizsgálni a lehetséges előnyöket és hátrányokat. Csak így lehet optimális döntést hozni arról, hogy a csoportos alanyiság egyáltalán létrejöjjön-e, illetve, hogy ahhoz a potenciális csoporttagok valamennyien csatlakozzanak-e, vagy az csak egy részük számára célravezető. A kalkuláció összetettsége miatt ebbe a vizsgálatba és a döntés előkészítésébe érdemes külső tanácsadót bevonni” – teszi hozzá a BDO Magyarország szakértője.


Kapcsolódó cikkek

2019. július 19.

BDO: Jogsértő az alkalmazottak okmányainak általános célú másolása

A munkáltatók csak kivételes esetekben másolhatják le jogszerűen az alkalmazottak személyes iratait – mutat rá újságunkhoz eljuttatott közleményében a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda. Kivételt kizárólag a kifejezett jogszabályi felhatalmazás, illetve speciális, egyedi célhoz kötöttség jelenthet.
2018. november 5.

BDO: maradhatnak a legnépszerűbb cafeteria elemek

A SZÉP-kártya mellett jövőre várhatóan a már bérhez hasonlóan adózó Erzsébet-utalvány, valamint a lakáscélú és utazási támogatások lesznek a leggyakrabban választott cafeteria juttatások, így a munkáltatók által kínált legnépszerűbb cafeteria elemek jövőre is elérhetők maradhatnak – közölte a BDO Magyarország.