Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A magyar kormány intézkedése révén a gyermekes családok 2022-ben egy évnyi adót kapnak vissza, együttesen 600 milliárd forintot. Az összegek azonban csak akkor érhetnek célba, ha az adóhivatal ismeri a jogosultak bankszámlaszámát, vagy a postai címét.
Ebből a szempontból fontos mérföldkő az adó-visszatérítés folyamatában a december 31-ei időpont, amely az egyszerűen kitölthető, úgynevezett VISSZADO-nyilatkozat beküldésének határideje. Ez az az űrlap, ami a leglényegesebb gyakorlati kérdést rendezi: hova is küldje a pénzt az állam.
A szülők jelentős részének ki se kell tölteni a nyilatkozatot, csak annak van teendője, aki családi kedvezményre jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja kézhez. Így például ha az édesanya kapja a családi pótlékot, akkor neki nem; de a házastársának ki kell töltenie a nyilatkozatot azért, hogy február 15-ig megkapja az adóvisszatérítés összegét.
Az adóvisszatérítés nem veszhet el, még akkor sem, ha valaki lekési a szilveszteri határidőt – húzta alá az államtitkár. Megjegyezte, hogy a késedelem ugyanakkor nemcsak későbbi utalást, hanem némi adminisztrációs többletfeladatot is jelent. Azoknak a szülőknek, akik lekésik a december 31-ei határidőt, az adóhivatal által elkészített bevallási-tervezetet ki kell majd egészíteniük a kiutalási adatokkal, és ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki.
Éppen ezért annak a mintegy negyedmillió szülőnek, akitől még várja a hiányzó adatokat az adóhivatal, érdemes az elkövetkező két hétben néhány percet szánni a VISSZADO-nyilatkozat kitöltésére.
Az adóhivatal honlapjáról érhető el és tölthető ki legegyszerűbben a VISSZADO-nyilatkozat. Az előtöltött nyilatkozaton a NAV által ismert adatok is ellenőrizhetők – emlékeztetett Tállai András.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!