Bemutatták „A jövő tudatos adózói” programot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adótanácsadók Egyesületének szervezésében iskolákban tartanak előadásokat öt adózást érintő témában. 


A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete sajtótájékoztatón mutatatta be a 2016 őszén elindított „A jövő tudatos adózói” társadalmi-felelősségvállalási programját.

Az Adótanácsadók Egyesülete 2016 novemberében tartotta meg első rendhagyó osztályfőnöki óráját „A jövő tudatos adózói” társadalmi-felelősségvállalási programjának keretében. A szervezet önkéntesen jelentkező tagjai 5 témában ingyenes előadásokat tartanak a programra jelentkező iskolákban országszerte. „Ezzel az egyesület célja, hogy tágabb társadalmi környezetére hatást gyakorolva javítsa az adózási morált.” – emelte ki Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.

A szervezet szeretne segítséget nyújtani a diákoknak a munka világába való belépésben, felkészíteni őket jogaikra és kötelességeikre, megértetni azokat a szabályokat, amelyekkel minden dolgozó-vállalkozó állampolgár előbb-utóbb találkozni fog. Siklós Márta, az egyesület alelnöke és a program ötletgazdája és korordinátora elmondta: „A tematika és az előadások összeállításánál arra figyeltünk, hogy gyakorlatiasak legyünk, és nyelvileg, stílusban fogyasztható legyen a kamaszoknak, amit mondunk. Filmekkel, képekkel, érdekes adózási sztorikkal igyekszünk színessé és könnyedebbé tenni ezt a témát.”

Az öt előadásból az első röviden foglalkozik a munkavállaláshoz kapcsolódó és a kezdő vállalkozói ismeretekkel, a második az adózás értelmét, hasznát, történetét tekinti át. A harmadik részletesebben vezet be a munkabér közterheinek rejtelmeibe, a negyedik a legális munkavállalás különböző formáival foglalkozik, az ötödik a vállalkozói ismereteket tekinti át részletesen. Mindegyik érinti az adminisztrációs feladatokat például az ügyfélkaput, és végig hangsúlyozzuk, hogy az adózás szükséges, mert csak akkor lehet fenntartható a társadalom, ha mindenki hozzájárul a költségekhez.

ADÓ-kódex 2017 csomagok

ADÓ-TB-SZÁMVITEL 2017 csomag >>
ADÓ-TB-SZÁMVITEL 2017 + ÁHT >>
Adótörvények 2017 csomag >>
Adótörvények 2017 + ÁHT >>

A szervezetből 25 önkéntes vállalta az órák megtartását. Az önkéntesek 12 településen élnek és dolgoznak, melynek vonzáskörzetében található iskolákba szívesen ellátogatnak. Már ezzel is csaknem országos lefedettségű a program, 11 településen már járt is a szervezet: például Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrben és a főváros környéki településeken. Az egyesület igyekszik még több tagját arra ösztönözni, hogy vegyen részt a programban, hogy mindenhova eljuthasson. Az előadások iránt eddig 45 iskola érdeklődött, 31-ben már jártak az egyesület önkéntesei. November óta 90 előadást tartottak több, mint 2000 fiatalnak.

Az Adótanácsadók Egyesületének tagjai – mint minden szervezeti feladatukat, tisztségüket térítésmentesen látják el, így – ezt is társadalmi munkában, személyes elhivatottsággal végzik. A szervezet a beszedett tagdíjból fedezi utazási költségüket, így azok a tagok is hozzájárulnak a program megvalósításához, akik az oktatást egyelőre még nem vállalták.

Dr. Vágyi Ferenc, az egyesület elnökségi tagja, a program koordinátora kiemelte: „Hosszú távon az a cél, hogy minden középiskolába eljusson a program, de a 2017-18-as tanévben szeretnénk megháromszorozni az első év teljesítményét. Ezért várjuk az érdeklődő iskolák jelentkezését.”

Azok, akiknél már járt a szervezet, hiánypótlónak nevezték a kezdeményezést, és jelezték, hogy szeretnék, ha többször is ellátogatna az egyesület az iskolájukba. Farkas Zoltán, a Magyar Hajózási Szakgimnázium és Szakközépiskola intézményvezetője, az esemény vendéglátója elmondta: „A kezdeményezés nagyon sokat segíthet a gyerekeknek kilépni a munka világába, leveszi a pedagógusok válláról azt a terhet, hogy mélyreható ismeretek nélkül adjanak e területen támpontot a diákoknak.”

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.