BEPS: új állomás az agreszív adótervezésben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyes országok a külföldi befektetők számára kedvező adózási környezetet teremtve próbálják meg a tőkét magukhoz vonzani, a vállalkozások és mögöttük álló tulajdonosaik pedig mindezt kihasználva igyekeznek globális adóterhelésüket minimalizálni. Erre az adott országok az agresszív adótervezést és adóelkerülést visszaszorító lépésekkel és globális összefogással válaszolnak. A macska-egér játék folytatódik, és új fejezetéhez ért…

Adott egy nemzetközi vállalatcsoport, amely meg kíván vásárolni egy jól működő társaságot, a finanszírozáshoz azonban saját forrásain túl idegen tőkére, azaz bankhitelre is szüksége van. A felvásárló cég egyetlen jövedelme az újonnan megvásárolt cég nyereségfelosztásából származó osztalék, fő ráfordítása pedig a kamat, melyet a banknak kell fizetnie. Bár a jövedelme meghaladja a ráfordításait, az osztalék adómentessége miatt a kamatráfordítások adószempontból veszteségessé teszik a céget, amit azonban felhasználni nem tud. A cégcsoport ezért úgy dönt, hogy a felvásárló céget egy olyan államban hozza létre, ahol lehetőség van a csoportos adózásra, hogy a felvásárolt cég eredményét a finanszírozásból eredő kamatráfordításokkal közvetlenül csökkenteni tudja. Ezáltal a nemzetközi vállalatcsoport adóterhelése csökken, és egyik tagja sem termel más csoporttagok számára felhasználhatatlan veszteségeket.

Ha mindezt kiegészítjük azzal, hogy a felvásárló cég országában lehetőség van kamatozó elsőbbségi részvényekkel céget alapítani, a vállalatcsoport további megtakarításokra is szert tehet: a hibrid finanszírozás eredményeként a gazdasági működés országában többletkamat válik levonhatóvá, amely azonban a kedvezményezett országában már adómentes osztaléknak minősül.

Vegyünk egy másik példát is, melyben egy globálisan működő nemzetközi vállalatcsoport tőzsdén jegyzett anyacége komoly kutatás-fejlesztési tevékenységeket végez. Korábban az ebből származó minden immateriális jog az anyacégnél képződött, amely világszerte személyesen felügyelte és irányította a csoport gyártási és kereskedelmi tevékenységét. A cégcsoport azonban úgy dönt, hogy létrehoz egy külföldi leányvállalatot, amely megkapja mind az immateriális javakat, mind a nemzetközi gyártási és kereskedelmi tevékenységek irányításának jogát. A külföldi leányvállalat országában nincs társasági adó, csupán egy éves nominális adót kell fizetni.

A leányvállalat létrehoz egy európai uniós társaságot, amelynek az lesz a feladata, hogy az anyacégének fizetendő jogdíj fejében az immateriális javakat Európa-szerte tovább hasznosítsa oly módon, hogy az itt található leányvállalatoktól ő maga is jogdíjat gyűjtsön. Az adott ország forrásadó-mentességet biztosít a külföldre kifizetett jogdíjaknak minden irányban, függetlenül attól, hogy a kifizetés kedvezményezettjének országa tagja-e az EU-nak vagy az OECD-nek, vagy hogy van-e a két ország között a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény. Mindennek hatására az Európában működő, valódi gazdasági tevékenységet folytató gyártó és kereskedő vállalatcsoport-tagok működési nyereségét a csoport jogainak használatáért fizetendő jogdíj közvetlenül csökkenti.

Európán belül az EU kamat-jogdíj irányelv hatására a kifizetett jogdíjakat nem terheli forrásadó. Az Európai jogdíjgyűjtő társaság pedig – amely a jogdíjak nagy részét továbbfizeti az alacsony adóterhelésű államba – a fent elmondottak szerint saját belső szabályai miatt alkalmaz forrásadó-mentességet. Az így összegyűjtött jogdíj végül a teljes vállalatcsoport szintjén csupán elhanyagolható mértékű adóterheket visel.

Ha mindehhez még hozzátesszük a tényt, hogy Barbados, Bermuda és a Brit Virgin Szigetek 2010-ben több külföldi közvetlen befektetést (5,11 százalékát a teljes globális FDI-nak) kapott, mint Németország (4,77 százalék) vagy Japán (3,76 százalék); továbbá hogy mindezek ugyanebben az évben világszerte több működőtőke-befektetést hajtottak végre (4,54 százalék), mint Németország (4,28 százalék), bizony érthetővé válik, hogy vajon miért fogtak össze a világ legnagyobb hatalmai, és üzentek hadat az agresszív adótervezésnek.

És ha már a megdöbbentő tényeknél tartunk, Ciprus (28 százalék), a Brit Virgin-szigetek (12 százalék), Bermuda (7 százalék) és a Bahamák (6 százalék) mind benne vannak Oroszország legnagyobb 5 külföldi befektetője között.

Bizonyos tanulmányok szerint a „kreatív” adózási eszközök használata a gazdasági válság idején még inkább elterjedt, a korrupció és sokszor gazdasági bűncselekménynek számító struktúrák iránti tolerancia és elfogadás pedig akár társadalmi szintű károkat is okozhat. Az európai szürkegazdaság becsült mérete 20 százalék, a magyar valószínűleg ennél magasabb, körülbelül 22,5 százalék, számszerűen akár közel évi 22 milliárd euró is lehet.

A jelenség tehát hazánkat sem kerüli el. A Tax Justice Network[8] kutatásai alapján a ’80-as évek óta (1982–2010 között) 242 milliárd dollárnyi[9] (közel 54 ezer milliárd forintnyi) magántőkét „menekítettek” ki Magyarországról a világ különböző adóparadicsomaiba, és becslések szerint a hazai adózatlan gazdaság a GDP egy negyedét is kiteheti. Ezzel hazánk a 13. a legtöbb pénzt veszített államok rangsorában. Ez az összeg egyébként a magyar államadósság közel két és félszerese, ami egy főre vetítve 22 ezer dollárt, azaz körülbelül 6 millió forintot tesz ki.

Az éremnek azonban mindig két oldala van, Magyarország ugyanis, mint tőkeimportőr ország, igencsak érdekelt az országok közötti adóversenyben is. Elég, ha csupán a nagy történelmet megélt, azonban máig sem hatályos új amerikai–magyar egyezményre gondolunk. Az ún. LOB[10] klauzula nélküli 1979-es egyezmény és a hazai belső jogszabályrendszer (például a jogdíjak 50 százalékos társasági adókedvezménye és teljes helyi iparűzési adómentessége, valamint az osztalék, a kamat és a jogdíjak forrásadó-mentessége) teszi ugyanis hazánkat például az amerikai befektetők számára még mindig kiváló befektetési helyszínné.

A játszma tehát kettős. Egyrészt az egyes országok a külföldi befektetők számára kedvező adózási környezetet teremtve próbálják meg a tőkét magukhoz vonzani, a vállalkozások és mögöttük álló tulajdonosaik pedig mindezt kihasználva igyekeznek globális adóterhelésüket minimalizálni. Erre pedig az adott országok az agresszív adótervezést és adóelkerülést visszaszorító lépésekkel és globális összefogással válaszolnak. A macska-egér játék folytatódik, és új fejezetéhez is ért.

Mi is az a BEPS akcióterv?

Talán kezdjük ott, hogy mi is az a BEPS. Ez egy betűszó, amely az angol „Base erosion and profit shifting” kifejezésből származik, magyarra fordítva a nyereség másik államba való áthelyezéséből eredő társasági adóalap amortizációját jelenti, amikor bizonyos agresszív adótervezési technikáknak köszönhetően a nyereség a gazdasági tevékenység végzésének államától eltérő államba kerül át, hogy ott alacsonyabb adót viseljen. Ezáltal a BEPS jelenség komoly adóbevétel-kiesést jelent az ezt elszenvedő országoknak.

A nemzetközi adózás mai rendszere a Nemzetek Szövetsége által az 1920-as években alkotott alapelveken nyugszik. Elsődleges célja a nemzeti szabályok egymásra hatásából fakadó túladóztatás, azaz a kettős adóztatás elkerülése, azért, hogy a torzításoktól mentes gazdaság és kereskedelem megteremthesse a fenntartható növekedés alapjait. Ez azonban magában hordozza a rendszer hézagait is, melyeket kihasználva a nemzetközi szintéren működő vállalkozások akár a végletekig is minimalizálhatják adóterhelésüket.

A globalizáció hatására, a nemzetközi vállalatcsoportok eredménye a globális GDP jelentős részét adja, és a vállalatcsoporton belüli gazdasági kapcsolatok, a csoporttagok közötti kereskedelem pedig a világkereskedelem jelentős hányadát teszi ki. A gazdaság digitalizációjának hatására pedig olyan vállalkozások jelentek meg, melyek fizikai kötődések nélkül működnek, és elsősorban az immateriális javakra, az adatok használatára épülnek. Mindezek a kihívások a világ vezető országait közös fellépésre késztették, a G20-ak felkérésére az OECD kidolgozta BEPS elleni akciótervét, most pedig ennek megvalósításán munkálkodik.

 

A BEPS akcióterv[11] célja, olyan belföldi és nemzetközi adózási instrumentumok kifejlesztése, amelyek a gazdasági tevékenység adóztatását biztosítják az egyébként ún. „kettős nem-adóztatási” helyzetekben, mindezt igen szűkre és szorosra szabott határidők mellett. További célkitűzés olyan mechanizmusok kifejlesztése, amelyek korai szakaszban képesek az agresszív adótervezési stratégiák felismerésére és jelzésére.

Jancsa-Pék Judit az Adó Szaklap 2014/9. számában megjelent írásából részletesen megismerheti az akcióterv elemeit és a bevezetésének egyes határidejét is.

---