Bérkompenzáció: hamarosan indul a pályázat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adatlap, nyilatkozat – ezeket kell akkurátusan kitölteniük, aláírniuk, s két példányban benyújtaniuk az aláírási címpéldánnyal egyetemben azoknak a vállalkozásoknak, amelyek eredményesen akarnak szerepelni a hamarosan induló bérkompenzációs pályázaton, amelyen az ötszázalékos béremelést idén kigazdálkodni nem tudók nyerhetnek legfeljebb 3 százalékpontos támogatást a 21 milliárd forintos pályázati keretből – számol be a nol.hu

A papírmunka nem lesz vészes, az adatlap egyetlen oldalból áll majd, a nyilatkozat is csak ötből – a kormányzati tervek szerint. A pályázóknak a szokásos adatokon – név, székhely, adószám, cégjegyzék száma – túl a foglalkoztatással összefüggő információkat is meg kell adnia az adatlapon (amelyet majd egy kormányzati honlapról lehet letölteni), a 2010 és 2012 közötti időszakra vonatkozóan. Így a 2011-es átlagos statisztikai állományi létszámról, a vállalkozás teljes munkavállalói körét alapul véve az évi bruttó átlagkeresetről (ami nem érheti el a 215 ezer forintot) kell tájékoztatni, illetve a támogatással érintett idei munkavállalói létszámról – ide azok tartoznak, akiknek 2011-ben a rendszeres bére nem érte el a bruttó 181 400 forintot. Végül fel kell tüntetni az igényelt támogatási összeget.

A nyilatkozat összetettebb, s azt a célt szolgálja, hogy a kiíró meggyőződjön a pályázó alkalmasságáról. Többszörös szűrőn kell átesniük a jelentkezőknek, azok a cégek például hozzá se fogjanak a kitöltéshez, amelyek ellen a megszüntetésükre irányuló eljárás (csőd, felszámolás, végelszámolás) van folyamatban. Ahol köztartozás halmozódott fel, ott pedig arról kell sürgősen gondoskodni, hogy halasztást kapjanak az adóhatóságtól a fizetési kötelezettségükre, máskülönben őket is el fogják utasítani. Az sem számíthat megértésre, aki az elmúlt három évben a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (NFA) származó támogatással összefüggő szerződéses kötelezettségeit nem teljesítette. S természetesen a rendezett munkaügyi kapcsolat is feltétele a pályázat befogadásának.

További részletek a nol.hu-n.

Forrás: nol.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.