Brutális olajadót szeretne Obama
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hordónkénti 10 dolláros adót vetne ki az olajra Barack Obama, amerikai elnök, amelyből a tiszta közlekedést finanszíroznák – írja az NRGreport.com.
Barack Obama meglepő és első ránézésre meglehetősen valószerűtlen tervvel rukkolt elő, amelynek legfontosabb elme, hogy 10 dollárt vetnének ki minden hordó. A bevételből az Egyesült Államok közlekedésrendszerét szeretnék megreformálni és ha sikerül elfogadtatni a republikánus többségű szenátussal, akkor ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a tiszta közlekedés kialakítását az olajcégek finanszíroznák.
A tervek szerint az adó nem vonatkozna az Amerikában kitermelt és exportált olajra, csak az importból származó mennyiségekre. Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a hazai termelésű és belföldi felhasználású olajra is kivetnék-e az adót, illetve bizonytalan, hogy a kitermelési folyamatban pontosan hol alkalmaznák az adót – írja az NRGreport.com.