Csökkentenék a fürdőszolgáltatások áfáját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fürdőszövetség szerint elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentése.


A magyar fürdők nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentése a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra a jövő évtől; az áfakulcs mérséklését a Magyar Fürdőszövetség – tagsága teljes támogatásával – kezdeményezte a kormánynál – mondta Czeglédi Gyula, a szövetség ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Emlékeztetett, hogy a turizmuson belül a vendéglátás áfakulcsa az idén január elsejétől 18 százalékra csökkent. 

 

A fürdőágazat versenyképességének megőrzéséhez, tavalyi teljesítményének eléréséhez elengedhetetlen az áfacsökkentés, ahogy a munkaerő megtartásához, a szolgáltatások minőségének emeléséhez is – mondta. Az áfacsökkentésből eredő bevételt bérfejlesztésre tudnák fordítani, amire szükség van, ugyanis jelenleg az ágazatban dolgozók keresete a nemzetgazdasági átlaghoz képest legalább 30 százalékos lemaradásban van – tette hozzá.

Az ügyvezető elnök megjegyezte, hogy az idei évre előírt bérfejlesztés, a garantált bérminimum emelése 200 millió forint többletköltséget okozott például az általa vezetett hajdúszoboszlói fürdőnek, de a kisebb egységekben is legalább 50 millió forintot. Ezt a kiesést is pótolni tudná az áfacsökkentés – mondta.

A szövetség szerint a legelőnyösebb az lenne, ha a magyar turizmus három fő szolgáltatási pillére – a fürdők mellett a szálláshelyek és a vendéglátás – teljes egészében a kedvezményes áfakörbe tartozhatna.    

Hegedűs Attila, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a szövetség felkérésére készített tanulmányuk szerint a költségvetés áfabevétele a 18 százalékos kulcs esetén 2,7 milliárd forinttal csökkenne az első évben, de az ágazat 2022-re ezt a kiesést behozná, miután a fürdők árbevétele az áfa csökkentésével jobban nőne. Az ágazatból jelenleg évente 12,7 milliárd forint áfa folyik be a költségvetésbe.

Megjegyezte: az EU-ban a fürdőszolgáltatások áfakulcsa 3-25 százalék közötti, a tagállamok fele kedvezményes kulcsot alkalmaz. 

A tanulmány szerint jelenleg csak a nemzetközi jelentőségű fürdők tudnak profitot termelni Magyarországon, míg a regionális, helyi fürdők többsége veszteségesen üzemel, azok fenntartásához nélkülözhetetlen az önkormányzati hozzájárulás. 

Boros László Attila, a szövetség választmányának tagja kifejtette: óriási versenyhátrányt jelent az ágazatnak, hogy a magyar fürdőknek a magasabb áfakulcs miatt drágább belépőt kell kérniük, vagy arányosan kevesebb szolgáltatást tudnak nyújtani, mint a szomszédos osztrák szolgáltatók. Az áfakulcs 18 százalékra csökkentése az általa vezetett fürdőben áremelés nélkül éves szinten 200 millió forint pluszforrást jelentene, amit bérfejlesztésre vagy az infrastruktúra fejlesztésére tudnák fordítani – mondta, hozzátéve, hogy az ágazat nem kaphat uniós támogatást fejlesztésekhez. 

Czeglédi Gyula  a tájékoztatón kitért arra is, hogy a Magyar Fürdőszövetség tagjai a hosszú telet követően készen állnak a szezonkezdetre, ám sok szabadtéri fürdőben a hideg miatt komoly felújításokra volt szükség. Küzdenek a munkaerőhiánnyal is, sok helyen nem találnak szakképzett munkatársat, úszómestert, pénztárost, vagy takarítókat a szezonális munkára. A hiányzó munkaerőt diákszövetkezetek segítségével próbálják pótolni – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.