Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magánszemélyek 150 ezer forintot meg nem haladó személyijövedelemadó-fizetési kötelezettségüket a bevallás esedékességétől számított legfeljebb hat hónapon belül, pótlékmentesen, egyenlő részletekben fizethetik meg, ha nyilatkoznak erről bevallásukban.
A fizetési kedvezmény engedélyezéséről a hivatal nem küld külön értesítést, csak az kap visszajelzést, aki nem felel meg a pótlékmentes részletfizetés feltételeinek.
A 2012. évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje idén május 21-e, azonban a vállalkozási tevékenységet nem folytató és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett adózók a 1253-as bevallás C lapjának „A” rovatában nyilatkozhatnak arról, hogy a 150 ezer forintot meg nem haladó adójukat legfeljebb hat hónapon belül, egyenlő részletekben fizetik meg.
Az első részlet befizetésének határideje 2013. május 21., a további részletek esedékessége (attól függően, hogy bevallásában hány havi részletfizetést kért az adózó): június 20., július 22., augusztus 21., szeptember 20. és október 21.
A nyilatkozat megtételére előírt határidő jogvesztő, amennyiben adózó a 2012. évi bevallását késedelmesen küldi be, a kedvezményt nem veheti igénybe, illetve ha a bevallásában elfelejtett nyilatkozni ez később már nem pótolható.
A befizetés teljesíthető készpénz-átutalási megbízáson (csekk), amelyet a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán be lehet szerezni, illetve a 06-40/42-42-42 telefonszámon, továbbá levélben is lehet igényelni.
Mindezek mellett a NAV honlapján megtalálható, „CSEKK” elnevezésű nyomtatvány kitöltésével és elektronikus úton – Ügyfélkapun – történő megküldésével is igényelhető készpénz-átutalási megbízás.
A csekkes befizetésen kívül a fizetési kötelezettség teljesíthető bankszámláról történő átutalással, illetve bankkártyával, az adóhivatal kijelölt ügyfélszolgálatain található banki terminálok igénybevételével. Átutalás esetén a közlemény rovatban az adóazonosító jelet is fel kell tüntetni!
Ha adózó nem teljesíti az esedékes részlet megfizetését, a kedvezmény érvényét veszti és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ekkor a NAV a tartozás fennmaradt részére az eredeti esedékesség napjától (2013. május 21-től) késedelmi pótlékot számít fel.
Amennyiben adózó nem élhet (mert pl. tartozása meghaladja a 150 ezer forintot), illetve nem élt a pótlékmentes részletfizetési lehetőséggel, vagy tartozását több havi részletben tudná csak megfizetni, abban az esetben az általános szabályok alapján kérhet fizetési kedvezményt adótartozása megfizetésére. 2013. január 1-től a kérelem benyújtása magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére illetékmentes.
A fizetési kedvezmények alapvető szabályairól a 30. számú információs füzet nyújt részletes tájékoztatást, amely a NAV honlapján az Információs füzetek menüpont alatt található meg.
(forrás: NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága)
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt. A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai |
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!