Deutsch:az áfacsökkentés is lehetőség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lényeges, milyen módon tudjunk közelebb jutni az olcsóbb internetezéshez – mondta Deutsch Tamás a Napi Gazdaságnak.


Eldönthetjük, hogy a szolgáltatás fogyasztói árának mérséklése az áfa csökkentésével történjen meg vagy a távközlési cégeket érintő közműadó csökkentésével, esetleg a piaci verseny erősítésétől remélt árcsökkentő hatás által – mondta a Napi Gazdaságnak Deutsch Tamás, az internetről szóló konzultáció vezetője. Kérdés az is, hogy támogatunk-e olyan megoldást, amiben a szociálisan rászorulók szűkebb vagy tágabb csoportja az internet-hozzáférést és az eszközhasználatot tekintve egy úgynevezett kedvezményes internet-alapcsomagot használhasson, erre sok példa van szerte a világon, Európában – tette hozzá.

Deutsch szerint a 2016-ra vonatkozó adótörvények a közműadóval kapcsolatban azt a megoldást tartalmazzák, hogy a széles sávú, szupergyors internet elérését szolgáló új hálózatokat illetően, valamint a meglévő hálózatok fejlesztése esetében lényegében mentesülnek a közműadó megfizetése alól a távközlési cégek. Tehát az adórendszer olyan ösztönzőt tartalmaz 2016-tól kezdve, amely segítheti a nagy léptékű hálózatfejlesztési programot – mondta a politikus, aki azt is hangsúlyozta: a netadó halott, és nem is fog feltámadni.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.