Dollármilliókat fizethet az Apple Írországnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság azzal vádolja az ír adóhatóságot, hogy az Apple-lel kötött két adóügyi megállapodásban olyan jelentős kedvezményeket biztosított a vállalatóriásnak, amelyek az uniós jog alapján tiltott állami támogatásnak minősülhetnek. Az EU versenyjogi biztosa, Joaquin Almunia a múlt héten ismertette ezzel kapcsolatos előzetes álláspontját a dublini kormánnyal. Ha a vádak beigazolódnak, akkor nem kizárt, hogy az Apple-nek több száz millió dollárt kell befizetnie az ír költségvetésbe.


Az Európai Bizottság eljárása tavaly júniusban indult, amikor az ír adóhatóság Apple részére kiadott 1991-es és 2007-es ún. szokásos piaci ár megállapodásait vette mélyebb vizsgálat alá. A megállapodásokban az ír adóhatóság azt rögzítette, hogy az Apple-nek milyen árakat kell alkalmaznia egyes csoporton belüli ügyleteire, iránymutatást adva ezzel az ír társasági adóalap kiszámításához.

Az Apple adóstruktúrája úgy került kialakításra, hogy a cégcsoport amerikai anyavállalata két ír leányvállalatot hozott létre az Apple-jogok hasznosítására, melyek jogdíj ellenében Európa, Afrika és Ázsia területén értékesítik a jogokat. A jogok értékesítéséből a két cég több tíz milliárd dolláros profitra tett szert, de az ír társasági adóbevallásban csak évi 40-80 millió euró adóköteles jövedelem szerepelt.

Az Európai Bizottság szerint az adókötelezettség alacsony összege az ír adó-megállapodásokban szereplő kedvezményekre vezethető vissza, és ezzel Írország tiltott állami támogatást nyújtott az Apple-nek.

Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője elmondta: Nem az Apple adóstruktúrája az egyetlen, amely az Európai Bizottság vizsgálatainak tárgyát képezi. Az EU vizsgálja a Fiat csoportnak a luxemburgi, és a Starbucksnak a holland adóhatósággal kötött adó-megállapodásait is, és a listát további nagyvállalatok követhetik. Ez annak a következménye, hogy a gazdasági válságra tekintettel az államok egyre nagyobb figyelmet szentelnek az adóelkerülés és az agresszív adótervezés elleni küzdelemnek. A cél annak elérése, hogy a jövedelmeket ne lehessen mesterséges módon alacsony adóterhű országokba átcsoportosítani.

Az Apple-t érintő bizottsági vizsgálat még évekig elhúzódhat, mivel a gyakorlat szerint rendkívül időigényes, amíg az EU végső döntést hoz egy állami támogatással kapcsolatos kérdésében. Az ír állam meg is támadhatja a számára kedvezőtlen döntést az Európai Bíróság előtt, ami szintén elhúzhatja az eljárást. Ha mégis bebizonyosodik, hogy Írország jogosulatlan állami támogatásban részesítette az Apple-t, akkor akár arra is kötelezhetik a világvállalatot, hogy fizesse vissza az ír államnak a kapott kedvezmény összegét. Ez több száz millió dollár is lehet.   

Az Európai Unió számos más intézkedést is tesz annak érdekében, hogy fellépjen az Apple-hez hasonló – egyébként legális – agresszív adótervezési megoldások ellen, illetve visszatartsa a tagállamokat attól, hogy a többi tagállam érdekeinek sérelmére túlságosan kedvező adószabályok alkalmazásával vonzzon magához befektetéseket. Ennek része a társasági adó irányelvek módosítása, az általános visszaélés-ellenes szabályok kidolgozása, a digitális kereskedelem adóztatásának összehangolása, és az automatikus információcsere fokozatos bővítése. Mindez már nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a magyar adózókat is érinti – mondta el Békés Balázs.  


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.