„Dübörög” a SZÉP-kártya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az év első két hónapjában két és félszeresére – 2,9-ről 7,3 milliárd forintra – nőttek a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártyára) feltöltött összegek 2012 azonos időszakával összevetve – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.


Az első kéthavi feltöltésekben továbbra is a vendéglátás zseb dominál, a források 65 százalékát erre kérték a dolgozók. A szálláshely zsebre a források ötödét, míg a harmadik, szabadidő zsebre a 15 százalékát töltötték fel az év első két hónapjában.

Az NGM kiemeli: február végén közel 20 ezer munkáltató több mint 800 ezer dolgozója rendelkezett a cafeteria ezen formájával. A 2011-es bevezetés óta közel 80 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, és 51 milliárd forintot már el is költöttek azokról a munkavállalók. Csak idén februárban 3,5 milliárd forint áramlott a gazdaságba a SZÉP-kártyán keresztül, amelyet több mint 41 ezer helyen fogadnak már el.

A SZÉP-kártyának a hazai kereskedelmi szálláshelyi bevételekben betöltött egyre erőteljesebb szerepét mutatja, hogy míg tavaly januárban a belföldi bruttó szállásdíj-bevételekből 2,9 százalék volt a kártyával fizetett összegek aránya, addig 2013. januárra ez az érték már 15,6 százalékra nőtt. Szintén a kártya sikerét jelzi, hogy míg 2012 első két hónapjában 235 ezer munkavállaló igényelt SZÉP-kártya juttatást, addig idén január-februárban ez a szám már majdnem megduplázódott, közel 400 ezer dolgozó kérte a cafeteria ezen formáját – írja közleményében a minisztérium.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.