Döntöttek: nincs fordított áfázás a sertéságazatban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedden érvényt szereztek az uniós jognak a magyar törvényhozók: döntöttek arról, hogy nem lesz fordított adózás a sertéságazatban. A kieső áfabevételt hagyományos eszközökkel pótolná a NAV.


A fideszes Dióssi Csaba és frakciótársa, Ékes József javaslatát – házszabálytól eltéréssel – kedden fogadta el az Országgyűlés 257 igen és 4 nem szavazattal.

A kormánypárti képviselők azzal indokolták a törvénymódosítást, hogy Magyarország nem kapta meg az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást. Az Európai Bizottság március 19-i közleményében ugyanis elutasította Magyarország kérelmét, utalva egyebek mellett a csalás átterelődésének veszélyére.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta. Múlt csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának. Ékes József korábban közölte: a kieső áfabevételt hagyományos ellenőrzési eszközökkel biztosítják.

Mint arról az Adó Online többször beszámolt, a sertéstartók nem lelkesedtek a fordított áfázásért: ők az ágazatot érő utolsó tőrdöfésnek minősítették a most elvetett intézkedést. Az ágazati szereplők véleményéről bővebben itt olvashat.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).