Egyre kevésbé számíthatnak a civilek az szja egy százalékokra
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az elmúlt öt évben csaknem hatszázezerrel kevesebben rendelkeztek adójuk egy százalékáról hazai civil szervezetek számára – írja a Világgazdaság a Nemzeti Adó-és Vámhivatal legfrissebb statisztikáira hivatkozva.
Idén az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak ajánlották fel legtöbben adójuk egy százalékát – tudta meg a Világgazdaság.
A NAV adatai szerint a Nemzeti tehetségprogram mellett csaknem 28 ezer civil kedvezményezett, valamint 114 egyház részesül az szja 1 százalékos felajánlásából 2020-ban – olvasható a lap cikkében. Az adózók körében még mindig népszerűek a gyermekek fejlődését, gyógyítását, valamint az állatok védelmét szolgáló alapítványok, egyesületek.
Az adóhivatal statisztikáiból az is kitűnik, hogy évről évre csökken a civil szervezeteket támogatók köre, miközben egyre többen jelölnek meg kedvezményezettként egyházakat – derül ki a lap cikkéből.