A nonprofit szervezetek és az adótörvények viszonya  


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyesületek, alapítványok (civil szervezetek), köztestületek, közalapítványok [együtt: nonprofit szervezetek] alapítására, működésére vonatkozó legfontosabb szabályokat a Ptk. és a Civil törvény határozza meg. E szervezetek is az egyes adókötelezettségekről rendelkező adótörvények és a számviteli törvény hatálya alá tartozó gazdálkodók. Új szervezeti forma 2019. március óta a vagyonkezelő alapítvány, amelyet külön törvény is szabályoz. Az adójogi jogszabályok, valamint a Civil törvény rendelkezéseinek viszonyát tisztázza az alábbi, Kúria által hozott döntés.

Adózó tevékenységét 2006. szeptember 21. napján kezdte meg, bejelentett fő tevékenysége m.n.s egyéb, közösségi társadalmi tevékenység, adózó közhasznú besorolása 2014. május 14. napján szűnt meg. Az elsőfokú hatóság 2013. január 1 – 2015. december 31. közötti időszakra vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le adózónál. Megállapította, hogy adózó a vizsgált időszakban 19 db számviteli elszámolású bizonylatot állított ki belföldi és közösségi partnerei felé különböző tevékenységekről (találkozók megtartása, delegációk fogadásának megszervezése, megrendezése, célterületen lévő területi fejlesztés leírása, települések történelmi kutatási, fejlesztési elképzelések leírása, oktatási anyag elkészítése, vállalkozói továbbképzésre előadók biztosítása, vállalkozók továbbképzésének biztosítása és átadási rendezvény szervezése, lebonyolítása, ajándéktárgy és propagandaanyagok elkészítése, német nyelvi tolmácsolás, workshopra történő utazás szervezése stb. záró workshopon).

A számviteli elszámolási bizonylatokon feltün…


Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.


Kapcsolódó cikkek

2019. október 30.

Terheli-e helyiadó-bevallási kötelezettség a nonprofit szervezeteket?

Jellemzően a civil szervezet cél szerinti tevékenységei a nonprofit törvény alá tartoznak és nem rónak helyi adó bejelentési és bevallási kötelezettséget a könyvelésre. Azonban számos civil szervezet vállalkozási tevékenységet is folytat. A jog szavaival:

(2) *  Adómentes valamennyi helyi adó alól – a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – az egyesület, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár és – kizárólag a helyi iparűzési adó vonatkozásában – a közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti mentesség abban az adóévben illeti meg az adóalanyt, amelyet megelőző adóévben folytatott tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után sem bel-, sem külföldön adófizetési kötelezettsége nem keletkezett. Az építmény- és telekadóban a (2) bekezdés szerinti mentesség azon épület, épületrész, telek után jár, amelyet az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként – a vasúti pályahálózatot üzemeltető közszolgáltató szervezet esetén tulajdonosként, vagyoni értékű jog jogosítottjaké…

2019. október 17.

Bevallások a civil térben

Visszatérő saját tapasztalatom hogy a nonprofit szervezetek legalapvetőbb dokumentumát jelentő bevallás hibásan, vagy hiányosan kerül fel a szervezet weblapjára és/vagy a bíróság közzétételi oldalára. Ennek két okát azonosítottam: egyrészt sem a könyvelő, sem a civil szervezeti vezető nem ismeri pontosan a bevallás módszertanát, másrészt, ha tisztában is vannak vele a beszámoláskor nem áll rendelkezésre az összes információ. Az alábbi cikkben részletesen bemutatom, hogy egyrészt hogyan kerülhetjük el a hiányosságokat, továbbá mikor mi a teendője egy civil szervezetnek, illetve könyvelőjüknek.

Első látásra könnyűnek tűnik a nonprofit szervezet dolga, hiszen alapvetően – ha adókötelezettsége nincsen a szervezetnek – egyszeri kötelező éves bevallási tevékenységről van szó. Mármint alapvetően, és ha…

Egy nem közhasznú szervezet esetében, aminek nincsen vállalkozási tevékenysége valóban csak évente egyszer szükséges az OBHGEPI nyomtatványt kitöltenie. Ez a nonprofit szervezet beszámolója, ami tartalmazza a mérleget, az eredménylevezetést, valamint a kiegészítő melléklethez hasonlatos egyéb kiegészítő mellékleteket. A PK-142 űrlap digi…