A Biblia gyakorolta a legnagyobb hatást a történelemre – 1. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A történelmet meghatározó dokumentumok közül – nem lehet kétséges –, hogy a Biblia gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelem alakulására. A mai nyugati világrend a könyvek könyvének előírásai, vagy az azokra való hivatkozással alakult ki. A Szentírás ma is meghatározó dokumentum, még akkor is, ha jóval kisebb a hatása, mint ötszáz vagy ezer évvel ezelőtt.

„E jelben győzni fogsz!” (latinul: In hoc signo vinces; görögül: τούτω νίκα)

(Constantinus látomása a milvius-hídi csata előestéjén)

A történelmet meghatározó dokumentumok (eblai agyagkönyvtár, Hammurabi oszlopai, rosette-i kő sorában – időrendben – most a Bibliáról értekezünk.

A Biblia a legek könyve. A legtöbb nyelvre lefordított, az első nyomtatott könyv (Gutenberg), a legnagyobb példányszámban megjelent mű, és még számos leget lehetne említeni.

Mikor keletkezett a Biblia? Kik írták?

A keletkezéstörténethez szólnunk kell a Biblia különböző megjelenési formáiról:

– A héber Biblia – a zsidók szent könyve – jóval szűkebb, mint a keresztény Ótestamentum. Alapja Mózes öt könyve (ennek elnevezése: Tóra), de további 33 könyvet tartalmaz Józsué könyvétől Malakiás könyvéig.

– A keresztények az Ószövetséget további tíz, úgynevezett deuterokanonikus könyvvel (például: Tóbiás, Judit, Makkabeusok, Bölcsesség könyvei, Jeremiás levele) egészítették ki a IV. században. Ezt a kanonizálást a tridenti zsinat erősítette meg 1566-ban. A kiegészítést nem minden keresztény irányzat fogadta el, így az ortodox keresztények, illetve a reformációt követően kialakult új keresztény irányzatok ezeket nem, vagy csak egy részüket tekintik a Biblia részének.

– Az Újszövetség 27 könyvét Athanasius, Alexandria püspöke állapította meg először 367-ben, a saját egyházmegyéje területére, amelyet 397-ben, a III. Karthágói zsinaton véglegesítettek. Ez a kanonizálás terjedt el a korai keresztény egyházakban. A négy evangéliumot, az Apostolok Cselekedeteit, az apostolok leveleit és János Jelenések könyvét tartalmazó összeállítás mindmáig a keresztények legfontosabb könyve. Azokat az iratokat, amelyek nem kerültek be az Ó- vagy Újtestamentumba, apokrifeknek nevezték, minősítették.

– Egyre több apokrif irat kerül elő, így – sokszor csak töredékes formában – nyilvánosságra kerültek például Ádám, Ábrahám és Mózes apokalipszisei, Mária Magdolna, Júdás, Péter és Tamás evangéliumai. Számos könyvről, levélről csak azt tudjuk, hogy léteztek, de az idők során elvesztek. Valószínűleg a Vatikán archívumaiban is jó néhány ilyen apokrif dokumentum található. Az apokrif iratok száma százas nagyságrendű!

A Biblia keletkezéstörténete az idők homályába vész, csak hozzávetőleges információk vannak róla. A legrégebbi ószövetségi iratok valószínűleg a Kr. előtti második évezred végén keletkeztek, de az is valószínűsíthető, hogy több száz éves, sokszor szájhagyomány útján fennmaradt történeteket jegyeztek le. Ez vonatkozik Mózes öt könyvére (a hagyomány szerint ezeket Mózes írta, illetve Isten diktálta Mózesnek).

A héber Biblia többi könyve a Kr.e. V-II. században keletkezett. Van, amikor ennél pontosabb datálásuk is lehetséges a könyvekben leírt, más írásos forrásokból ismert történelmi események alapján.

Az Ószövetség deuterokanonikus részei a Kr. előtti VI. századtól a Kr. utáni első századig (ez utóbbira Esdrás 2. vagy a Makkabeusok 4. könyve a példák) keletkeztek.

Az Újtestamentum írásai – értelemszerűen, hiszen csak Jézus megfeszítése után íródhattak – keletkezési idejét a Kr. utáni I. és II. században teszik, hasonlóan az újszövetségi apokrif iratokhoz.

A Biblia egyetlen írása sem maradt fenn eredeti kéziratos formájában, mindegyik mai töredék másolások és fordítások eredménye. Csak az Újszövetségnek közel hatezer töredékes részét ismerik ma a tudósok, amelyek közel húszezer fordításban állnak rendelkezésükre. A legrégebbi (csaknem teljes) Biblia a Codex Vaticanus a IV. század elejéről származik (az elnevezés arra utal, hogy a Vatikánban őrzik).

Jelentős változást hozott 1947-től a holt-tengeri tekercsek felfedezése A tekercsek hosszúkás agyagedényekben voltak, viasszal lepecsételve, anyaguk pergamen, papirusz és két esetben vörösréz volt. Összesen mintegy ezer ilyen tekercsről van tudomásunk, az eddigi legutolsókat 2017-ben fedezték fel a 12. Holt tenger melletti barlangban. Egyes tekercseket hamisítványnak minősítettek, korabeli anyagokra a XX. században írták rá a szövegeket. Hiába, a régiségkereskedelem nagyon jó üzlet!

A tekercsek keletkezési ideje a Kr.e. II. századtól a Kr.u. I. századig terjed, többségükben héber, kisebb részben arámi és görög nyelvű szövegeket tartalmaznak. A szövegek szinte teljes egészében tartalmazzák az Ószövetséget, amely azért bír jelentőséggel, mert ilyen régi szövegek eddig nem voltak ismertek. Egyes szövegek a Biblia apokrifnek minősített részeit tartalmazzák.

A Biblia szerzőivel kapcsolatban még nagyobb a bizonytalanság, mint a könyvek keletkezési idejénél. Egyetlen részéről sem jelenthető ki, hogy bizonyosak lehetünk a szerző(k) kilétével kapcsolatban.

A hagyomány szerint az evangéliumok szerzői Máté, Márk, Lukács és János, de a bibliatudománnyal foglalkozók például Máté szerzőségét kétségbe vonják, a többiekét legfeljebb megkérdőjelezik. Az Apostolok Cselekedetei, a levelek és a Jelenések könyve szerzőivel kapcsolatban sem kisebb a bizonytalanság.

A Biblia világtörténelmi jelentőségéről

A héber Biblia esetében – önmagában – nem beszélhetünk világtörténelmet befolyásoló szerepről. A zsidó nép egy volt a Római Birodalom sok népe közül, maga a nép nem igazán befolyásolta még a Birodalom történelmét sem. Zsidónak születni kell! Bár ez sem teljesen igaz, fel lehet venni a vallást, de semmiképpen sem tekinthető hódító vallásnak (szemben a kereszténységgel és az iszlámmal). A zsidók abban persze különböztek a többi néptől, hogy egyistenhitük volt, amelynek írott szent könyvei léteztek.

A zsidó vallás volt az alapja a kereszténység kialakulásának és elterjedésének a Kr. utáni I-III. századokban. Kezdetben a zsidók között terjedt el. A kereszténység hitelveit egyre többen vallották magukénak, annak ellenére, hogy az első századokban a császárok erőszakkal léptek fel ellene. Nérótól kezdve hitéért sok keresztény végezte be életét erőszakos halállal. A kivégzések sem tudták megállítani a vallás terjedését.

A megtűrés, elfogadás, majd birodalmi vallássá válás fokozatosan következett be, ennek fontos lépése volt a 313-ban kiadott mediolanumi (milánói) edictum, amelyet I. Constantinus (Nagy Konstantin) nyugati és keleti uralkodótársa, Licinius császár adott ki. Az edictum engedélyezte minden ember, így a keresztények számára is a szabad vallásgyakorlást.

Hogy Constantinus megkeresztelkedett-e a halálos ágyán, azt bizonyossággal nem állíthatjuk.

Államvallássá a kereszténység 380-ban vált a Római Birodalomban. I Theodosius császár konstantinápolyi rendeletében emelte ki a többi vallás közül a kereszténységet, illetve kirekesztette a többi vallás gyakorlóit:

Megparancsoljuk, hogy mindazok a népek, amelyek a mi kegyelmes kormányzatunk uralma alatt állnak, abban a vallásban éljenek, amelyet a hagyomány szerint Szent Péter apostol adott át Róma népének … Tehát mindenkinek hinnie kel az apostoli hitvallás és az evangéliumi tanítás értelmében az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek egységesen isteni voltát, egyenrangú méltóságát és szent hármasságát. Meghagyjuk, hogy akik ezt a hitvallást követik, a „katolikus keresztények” nevét viselhetik, a többiek azonban, akiket eretneknek és őrülteknek ítélünk, az eretnek hitvallásuknak megfelelő gyalázatos nevet viseljék, gyülekezeteik nem nevezhetik magukat ecclesiáknak és egyelőre az isteni bosszúnak adjuk át őket, de majd amidőn az isteni sugallatból magunk is utasítást kapunk, magunk is gondoskodunk megbüntetésükről.

A Római Birodalom felbomlását követően a nyugaton létrejövő államok továbbvitték a kereszténységet, mint államvallást, a Keletrómai Birodalom, pedig megtartotta annak államvallás jellegét.

Az államvallássá válás azt is jelentette, hogy a kialakuló politikai rendszerek a keresztény hitet minden más vallás fölé emelték, a más vallásúakat üldözték, jó esetben megtűrték (így a zsidó vallást is, amelyből a kereszténység eredt). A vallás szent könyve az V. századtól a kanonizált Biblia lett, az uralkodókat a keresztény egyház megáldotta, egyházi személyek végezték a koronázásokat, az uralkodók pedig megesküdtek a Bibliára, illetve fogadalmat tettek, hogy a Szentírás és az egyház előírásait betartják és betartatják.

A Biblia előírásai beépültek az egyes államok törvényeibe. Nemcsak a tízparancsolat, hanem számos más parancsolat is. (A parancsolat általános érvényű előírás, szemben az egyszeri paranccsal, utasítással.) Ezek számát nehéz lenne megadni, már csak azért is, mert egymásnak ellentmondó előírások is találhatóak a szent könyvekben (lásd erre vonatkozóan VIII. Henrik és Aragóniai Katalin válási ügyét. Csak Mózes öt könyvéből 613 parancsolatot tartanak nyilván (és tartanak be) a haszid zsidók. A parancsolatokat többször is külön törvénykönyvekben gyűjtötték össze.

A parancsolatoknak csak egy része bír vallási tartalommal, a többségük életmóddal, életvitellel (higiénia, evés-ivás, születés, házasság, halál stb.), gazdálkodással (gyarapodás), gazdasági ügyekkel (kamat, adózás), büntetésekkel, engesztelésekkel kapcsolatos.

A parancsolatok egy része ma már nehezen értelmezhető vagy tartható be, így a sertés, a nyúl és a teve húsának fogyasztási tilalma, a pikkely vagy uszony nélküli halak (például harcsa, angolna) fogyasztásának tilalma, a húsos és tejes ételek vegyítésének tilalma, de még a tízparancsolat egyes szabályainak betarthatatlanságán (például a vasárnapi munkavégzés vagy a paráználkodás tilalmán) is el lehet gondolkodni.

A Biblia parancsolatai, tanításai beépültek a keresztény államok jogrendszereibe. A hatalomgyakorlás, az uralkodóvá válás is bibliai (és egyházi) előírások alapján valósult meg.

A Biblia szerepe mind a mai napig jelentős a keresztény hagyományokkal rendelkező államokban. Ma is gyakorlat, hogy a tisztséget vállalók az „Isten engem úgy segéljen!” formulával esküsznek fel hivatalukra, sokszor a Biblián tartva kezüket, bírósági eljárásoknál a Bibliára esküdnek meg a tanúk, a polgári házasság mellett sokan tartják fontosnak az egyházi szertartást is, a gyermekeket megkereszteltetik, stb.

A kereszténység a kezdetektől fogva befogadó és hódító vallás volt, ezt a terjeszkedést sok esetben erőszakkal valósították meg. Az erőszakos hittérítés még a XVIII-XIX. századokban is előfordult. Ez is eredményezte azt, hogy a XXI. század elején a kereszténység a legelterjedtebb vallás, a világ lakosságának közel egyharmada keresztény.

Irodalom:

Az eddigiektől eltérően irodalomjegyzéket nem adunk meg, mivel a cikkben leírtak nagyon sok helyen megtalálhatóak, sokszor közismertek. A cikk legfeljebb abban ad többletet, hogy sajátos szempontok szerint szerkeszti ezeket egybe. Legfőbb forrás természetesen maga a Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest). A szövegben néhány esetben hivatkozunk az Adó Online lapjain megjelent korábbi írásainkra.

---