Egyre több adóper kerül a Kúria elé


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különösen az áfa- és vagyonosodási ügyek száma ugrott meg a Kúrián – mondta Darák Péter főbíró, aki szerint a legfelsőbb bírói fórumon tavaly megkezdett reformok idén már rendszerszinten működnek.


A 2012-es év az új kúriai irányultság megalapozását szolgálta, amelynek célja az volt, hogy a rendkívüli jogorvoslatok elintézése mellett nagyobb hangsúlyt kapjon a legfelsőbb bírói fórum alkotmányos feladata, az egységes ítélkezési gyakorlat erősítése – fogalmazott a Kúria elnöke.

Idén a kezdeményezések már rendszerszintű működésben jelennek meg. A jogegység elméleti megalapozása érdekében tavaly felállított munkacsoportok megfontoltabban folytatják munkájukat. A vizsgált témák egy része is szélesebb körű, például a határozatok szerkesztésének vagy a közigazgatási perrendtartásnak az átgondolása több éves feladat.

A jogegység fejlesztésében fontos eszköz a Kúria számára az elvi döntések intézménye, amelyekben alsóbb fokú bírósági határozatokat kúriai döntés rangjára emel és iránymutatásként közzétesz a legfelsőbb bírói fórum. Ennek többek között az az előnye, hogy nem kell megvárni, amíg hosszú évek és több jogorvoslat után elér egy sok más ügy elbírálását helyesen orientáló ügy a Kúriára.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

Az egyedi, felülvizsgálati ügyek számában jogáganként jelentős eltérések vannak: a Kúriára érkező közigazgatási és büntetőügyek száma nagy mértékben nőtt, a polgári ügyeké kisebb mértékben, ugyanakkor munkaügyi jogvita a korábbinál kevesebb érkezik a legfelsőbb bírói fórumhoz.

A Kúrián folyamatban lévő közigazgatási ügyek száma mintegy ötödével emelkedett tavaly, a megelőző évi 1048-ról 1247-re. Különösen az adóügyek száma nőtt: mintegy 500 van folyamatban, aminek egyik oka az, hogy a vagyonosodási vizsgálatoknál a bizonyítékok értékelésében a bírónak nagyobb mozgástere van, ezért a pervesztesek nagyobb mértékben veszik igénybe a jogorvoslatot. A másik ilyen perfajta az áfaügyekkel kapcsolatos, azon belül is különösen az áfalevonási jog terjedelme, illetve a számlabefogadó felelőssége az adózó feltárt szabálytalanságaival összefüggésben – mondta a főbíró, aki maga is tárgyal adópereket.

(Forrás: MTI)

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

 


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Kell-e sírnia Argentínának?

A XIX. század végétől a nagy gazdasági válságig (1930) tartott Argentína igazi aranykora: ekkor az egy főre jutó GDP még az Egyesült Államokat is megelőzte és Argentína a világ 7. leggazdagabb országa volt. A nagy gazdasági válság súlyosan érintette az országot, amely kis túlzással ebből a sokkból a mai napig nem tudott feltápászkodni. Argentína adórendszere bonyolult és nem befektetőbarát.