Egyszerűsítené az adóeljárást a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Mihály szerint az adóhatóságnak a jövőben támogatnia kell a vállalkozásokat.


A kormány az adóeljárás radikális egyszerűsítésén dolgozik, a felesleges bürokratikus szabályok megszüntetése van napirenden – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos vezetői operatív értekezletén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleménye szerint.

A fiskális fegyelem a magyar gazdaságpolitika hitelességének sarokköve – jelentette ki Varga Mihály. Hozzátette: az államadósság további csökkentése, illetve az államháztartás hiányának kordában tartása nagy mértékben múlik azon, hogy a NAV hogyan tudja biztosítani az államháztartás bevételeit.

A tárcavezető kiemelte: mivel az adózás kivétel nélkül minden vállalkozást és gyakorlatilag valamennyi embert érinti, olyan szabályozásnak kell születnie, amely társadalmi konszenzuson alapul. Ezért döntött úgy a kormány, hogy új elvek mentén működve, új szervezeti keretek között dolgozik tovább az adóhivatal.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A NAV működtetéséért felelős tárca vezetőjeként Varga Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy az átalakítás elsősorban nem szervezeti kérdés, sokkal fontosabb a tartalom változása.

A közlemény szerint a miniszter elmondta: olyan új adóhatóságot alakítanak ki, amely képes arra, hogy tevőlegesen segítse a magyar gazdaság fejlődését. Ezért az adóhivatalnak a jövőben partnerként kell támogatnia a vállalatokat abban, hogy jobban eligazodjanak az adózás kérdéseiben, hogy minél kisebb adminisztrációs teher nehezedjen rájuk, és hogy minél kisebb időráfordítással tehessenek eleget adókötelezettségeiknek.

A kitűzött cél nem lehet más, mint a svéd modell elérése, ahol a közigazgatási szervek népszerűségi listájának élén az adóhivatal áll – fogalmazott Varga Mihály, aki a szemléletváltást a következő időszak legfontosabb feladatai közé sorolta. Elmondása szerint a hivatal munkatársainak el kell érniük, hogy bizalommal forduljanak az adózók az adóhatósághoz, ahol hathatós segítséget kapnak, és ahol egy-egy ügy intézése kiszámítható ideig tart.

A NAV a magyar közigazgatásban a legnagyobb ügyfélszámot fogadó szervezet, ezért is kiemelten fontos, hogy feladatát szakszerűen, hatékonyan, rugalmasan, az ügyfelek igényeihez alkalmazkodva végezze – hangsúlyozta Varga Mihály a tárca tájékoztatása szerint.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.