A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Országgyűlés kedden éjszaka lefolytatta a személyi jövedelemadó (szja) meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat általános vitáját.
Pettkó András (MDF) felszólalásában a mintegy 70 ezer civil szervezet, illetve alapítvány, egyesület támogatását szorgalmazta az szja 1 százalékával, emlékeztetve, hogy ennek hiányában minden harmadik szervezet valójában nem is működik.
Mécs Imre (MSZP) azt a módosító javaslatát ismertette, amely szerint ha az adózó felajánlását a kedvezményezett adminisztratív vagy más akadály miatt nem tudja fogadni, 30 napon belül más szervezet részére megismételhesse felajánlását. A képviselő értetlenségét fejezte ki, amiért egyik bizottság sem támogatta elképzelését. A kormánypárti politikus azon is változtatna, hogy az adózó a továbbiakban ne kötelezően névtelenül tegye meg felajánlását, hanem ő dönthessen neve megjelenítéséről.
Pettkó András nem értett egyez az utóbbi javaslattal, mivel értékelése szerint ez visszaélésekre adhat alkalmat a kedvezményezettek részéről. Megjegyezte: az MDF javaslata alapján az adózó a rákövetkező évben, az új adócsomaggal együtt kapna értesítést arról, hogy felajánlott 1 százaléka megérkezett-e rendeltetési helyére. Az ellenzéki képviselő civil bank létrehozását is szorgalmazta, akár visszatérítendő támogatásokkal.
Mécs Imre pitiánernek és gusztustalannak nevezte az előterjesztés azon részét, amelynek értelmében visszakövetelhető lenne az 1 százalék attól az adózótól, akinek végül kevesebb az adója, mint amit korábban kiszámolt a bevallásnál. Hozzáfűzte: az adófizetők 60 százalékát sem éri el az 1 százalékot felajánlók aránya.
Tátrai Miklós pénzügyminisztériumi államtitkár zárszavában kifejtette: a kormány csak olyan módosításokat támogat, amelyek nem érintik a törvény filozófiáját, vagyis azt, hogy az adózók közvetlenül juttassák el felajánlásokat a kiválasztott civil szervezetekhez. Étékelése szerint a Pettkó András által javasolt visszaigazolás bonyolultabbá tenné a rendszert. Nem támogatta a névhasználatot sem, mivel – mint mondta – előfordulhat, hogy az iskolákban számon kérnék a szülőktől a felajánlásokat, amiket nem utaltak át, pedig elvárták volna tőlük.
Az elnöklő Világosi Gábor lezárta a részletes vitát, majd – felszólaló hiányában – a 2006. évi zárszámadási törvényjavaslat részletes vitáját és berekesztette az ülésnapot.
A Ház kedden 8 órakor folytatja a munkát.
Forrás: HírExtra
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!