Elismerte tettét az adóellenőr gyilkosa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyanúsított egy szobafestő, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt.


Elismerte a bűncselekmény elkövetését az a 35 éves férfi, aki hétfőn késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két intézkedő munkatársára Budapesten, és egyikük a helyszínen meghalt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Hétfőn kora délután a XX. kerületben, egy Géza utcai társasházi lakásban az ott lakó férfi késsel többször megszúrta a NAV két szolgálatban lévő munkatársát. A támadás következtében egyikük a helyszínen életét vesztette, kollégáját kórházba vitték – emlékeztettek a police.hu oldalon.

A 35 éves férfi – akit a rendőrök a helyszínen elfogtak – gyanúsítottkénti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az őrizetbe vett L. Péter ellen több emberen elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Az M1 hétfő esti Híradójának információi szerint a gyanúsított egy szobafestő, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, és a vámosok feltehetőleg adótartozás miatt jelentek meg nála.

Elhunyt munkatársát a NAV és a Nemzetgazdasági Minisztérium saját halottjának tekinti.

A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete azt írta: mély megrendüléssel értesültek arról, hogy kötelessége teljesítése során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik munkatársa halálos sérülést szenvedett hétfőn Budapesten. „Elhunyt munkatársunk családjának ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket, míg a súlyosan megsebesült kollégánknak mielőbbi felépülést kívánunk” – fogalmazott Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.